A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Max Mosley a BBC-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a 2007-ben az F1-hez tömegeket vonzó Lewis Hamilton sikereivel később ugyanúgy árthat a sportnak, mint Michael Schumacher a maga idejében.

“Ha jövőre is ugyanezt műveli, mint idén, annak biztosan nagy hatása lesz. Elkezd majd negatív hatású lenni, pont mint a Schumacher-effektus volt – az emberek egy idő után írtak nekem, kérték, hogy tegyünk valamit, lassítsuk le őt valahogy” – mondta az FIA-elnök Hamilton hihetetlen idei teljesítménye kapcsán.

Mosley szerint Hamilton világszerte nem is olyan nagy hatású mint azt egyesek – például Bernie Ecclestone – állítják, inkább csak brit jelenségről van szó.

“Tagadhatatlanul sokat számított Nagy-Britanniában. Azért világszerte is figyelnek rá, mert köztudottan nem jómódú családból származik, és mégis sikeres lett. De mindig van valaki új. Ha nem ő lenne, akkor Rosberg vagy épp Kubica, vagy valamelyik fiatal sztár, egy Vettel lenne a nagy durranás. Úgy gondolm, hogy hajlamosak vagyunk eltúlozni Lewis Hamilton hatását.

Az FIA-elnök arról is beszélt, nem hiszi, hogy a bajnokságban második helyen végző brit a Brazil Nagydíj üzemanyagbotrányának tárgyalása után bajnok lehetne, Mosley szerint a végeredmény megváltoztatása – bár előfordulhat – elég valószínűtlen:

Problémák tömege a csapatnál
Jobb, ha rácsok vannak köztük...
Nálunk nem ő a favorit
Alonso nem ment Párizsba
Film is készült kettejük harcáról
129 fotó
Mosley szerint mindig jön egy új sztár

Mosley szerint mindig jön egy új sztár

Mosley szerint mindig jön egy új sztár


“Igen, megtörténhet, ez a fellebbezési bíróság. A testület olyan nagyon tapasztalt jogászokból áll, akik egyáltalán nem kötődnek az ügyben érintett országokhoz, nem britek, nem olaszok. Egy független bíróság, akárhogy dönthet. Ezzel együtt azonban nagyon valószínűtlen [a bajnokság megváltoztatása], mert ha ki is zárják azokat az autókat, nem feltétlenül kell előresorolniuk Hamiltont” – magyarázta Mosley.