Üdvözlet mindenkinek!

A Monacói Nagydíj egy kicsit olyan, mint a lottó, és sajnos ezen a hétvégén nem az én számaimat húzták ki. Ezt a versenyt gyorsan el kell felejtenem, de persze csak a tanulságok levonását követően. A csapat számára Giancarlo negyedik helye az idény eddigi legjobb helyezése, és egyértelműen jelzi, hogy mindaz az áldozatos munka, amit a fejlesztésekbe fektettünk, kezdi meghozni a gyümölcsét.


A monacói futam előkészítése két héttel ezelőtt kezdődött a Paul Ricardon, ahol négy napig teszteltük az autókat. Két napig a monacói pályát szimuláló gyors pályán, majd a másik két napon a rákövetkező montreali futam előkészítéseként hosszú, egyenes szakaszokat tartalmazó pályán folytak a tesztek. Fárasztó volt ez a négy nap, de azzal a meggyőződéssel érkeztünk Monacóba, hogy javítani tudtunk az R27-es teljesítményén, melynek köszönhetően jobban álljuk majd a sarat, mint 2007-ben bármikor.

Egy hozzám hasonló újoncnak a monacói pályán versenyezni leírhatatlan élményt jelent. 2005-ben már versenyeztem itt a GP2-ben, de igazán nem lehet felkészülni arra, amikor az ember egy Forma 1-es versenyautóval megy végig ezen a pályán. A korlátok annyira közel vannak, a sebesség olyan szédítő, hogy elég egy apró hiba, és máris belecsúszol a palánkba, amivel rengeteg értékes másodpercet veszítesz.

A csütörtöki edzésen már az első pillanattól kezdve nagyon jól futott az autó. Szándékosan visszafogottan kezdtem, megpróbáltam elkerülni a hibákat és fokozatosan építettem fel az egyenletes tempót. A második edzés végére már csak egy sorozat új gumi maradt, amikor akartam még csinálni egy gyors kört, de sajnos feltartóztattak és nagyon rossz eredményt értem el. Monaco azért fog ki a pilótákon, mert a pálya annyira szűk és keskeny, hogy szinte lehetetlen hibátlanul végigmenni rajta. Ezzel együtt az R27-es jól ment és Giancarlo ideje alapján jók voltak az esélyeink, úgyhogy nem aggódtam túlzottan.


A szombat délelőtti edzésre megérkezett az eső, de jó hírek vártak minket. Angliában a gyári csapat minden tőle telhetőt megtett, hogy a versenyre elkészüljenek az új tervezésű elülső szárnnyal. Optimisták voltunk, hogy ezzel még versenyképesebbek leszünk, és ahogy elindultunk, rögtön éreztük, hogy az autó stabilabb lett és jobb volt a tapadása. A vizes pálya ellenére jó időt mentem és a délelőtti edzést a hetedik helyen végeztem, amivel igen elégedett voltam. Az időmérő edzésen aztán elért a balszerencse. A második etap hajrájában épp az utolsó, gyorsra időzített körömet futottam, amikor utolértem David Coulthard Red Bullját, de Coulthard egyszerűen nem engedett el.

Az időmérők során az a szabály, hogy a bemelegítő vagy a levezető körön lévő pilótáknak utat kell adni azoknak, akik éppen a gyors körüket futják. Coulthard makacssága kiütött az első tízből, ami nagyon felbosszantott! Később kiderült ugyan, hogy a csapatától azt az információt kapta, hogy a box felé tartok, és nem kell lehúzódnia. Ezzel tönkretették a hétvégémet, hiszen kénytelen voltam a 15. helyről indulni, de Coulthard se járt jól, mert a versenybíróság döntése értelmében csak a 13. helyről indulhatott.


Ha az ember a 15. helyről indul a monacói futamon, akkor nem könnyű optimistának lenni az esélyeket illetően. Biztos sokakat érdekel, miért nem sikerült előrébb tornásznom magam, de a helyzet az, hogy ha valaki nem indul itt előkelő helyről, akkor a verseny közben szinte lehetetlen a helyezésén javítania; még vakmerő stratégiával se könnyű előrébb lépegetni.

Az első kanyarnál a zűrzavar közepette egy pozíciót csúsztam, de utána simán mentem egészen az első és egyetlen kényszerű feltartóztatásig, amit – nyilván már kitalálták – David Coulthard autója okozott. Ugyan gyorsabb voltam nála, de nem annyival, hogy leelőzzem. Néhány körrel utána álltam ki a boxba, és a kiállás után szabad volt előttem a pálya, le is előztem a Red Bullt, ami kisebb elégtétel volt a számomra. Utána már csak egyenletesen kellett mennem, kihajtani magamból a legjobbat és csak reménykedni tudtam, hogy hátha valaki kiesik előttem. Ez nem így lett, és már az utolsó köröket futottam, amikor történt valami a motorral és kis híján elment belőle az összes erő. A verseny vége előtt ki kellett állnom és még mindig vizsgáljuk, hogy egyáltalán mi történt és mi lehetett az oka.

Mindent egybevetve kemény volt a hétvégi futam Monacóban. De mindig azt mondom, hogy kár a múlton rágódni, előre kell tekintenünk és mindenben meg kell találnunk a pozitívumot. Ebben a hétvégében is voltak pozitívumok: nem csináltam semmilyen hibát, de ennél talán még fontosabb, hogy az autón éreztem a fejlesztések hatását. A gyárban éjjel-nappal dolgoztak a mérnökök, hogy kihozzák a legjobbat az autóból és rájöjjenek a hibák okára. Úgy tűnik, a fejlesztéseknek megvannak az első eredményei. Reményeink szerint újabb bizonyítékkal szolgálunk erre a Kanadai Nagydíjon, ami megint ismeretlen pálya lesz a számomra, de már alig várom, hogy kipróbáljam magam rajta!

Addig is minden jót!

Heikki

A rovatot a világ egyik legjelentősebb biztosítási, banki és vagyonkezelő szolgáltatója, az ING támogatja.