Eleinte fával kezdték, de a színes műanyagra átállás hozta meg a LEGO világszerte áttörő sikerét. A cég már 74 éve létezik, ez idő alatt pedig bőven volt lehetőség fejlődniük. 1972-ben, azaz ötven évvel ezelőtt azonban még a világ jelentős része nem ismerte a márkát.
Dániában ekkor már ismertek voltak, és évente új katalógusuk jelent meg, benne a legfrissebb játékokkal. Egy ötven évvel ezelőttibe most mi is betekinthetünk Samuel Liltorp Johnsonnak köszönhetően, aki a LEGO Ideas részleg főnöke. A férfi Twitteren osztotta meg a fél évszázaddal ezelőtti katalógus néhány oldalát, benne az akkori legfrissebb játékokkal. Kattints az alábbi képre a galéria megnyitásához!




1969-ben mutatták be a legkisebbeknek szóló Duplót, ekkor még mindig újdonság volt ez a termékcsalád
Balra alapszettek, jobbra különféle hivatalos tárolási lehetőségek. Mindenhol fel vannak tüntetve az árak dán koronában, egy korona az inflációval is számolva ma 365 forintot érne
Már akkor is voltak bonyolultabb szettek fogaskerekekkel, villanymotorokkal, de az összhatás meg sem közelíti a mai játékokét
Közúti járművek egész garmadája az autóktól kezdve a mentőn át a markolót szállító trélerig. Még egy kis töltőállomást is találni. A kút érdekessége, hogy 1992-ig valódi márkáknál lehetett “tankolni”, akkor jöttek az Octan-benzinkutak a LEGO-univerzumba
Egy komplett kisváros építésére is volt már lehetőség helikopterleszállós rendőrséggel, utcákkal és lakóházakkal. Lakók még nem voltak, az első minifigura – egy rendőr – csak 1978-ban jelent meg a kínálatban
Vonatok: az elektronika java minden esetben a mozdonyban és a mögötte lévő kocsiban volt. A kocsikat mágnes kötötte össze
Lányoknak is kínáltak LEGO-készletet, itt babaházak láthatóak konyhával, székekkel
Az elmúlt 50 évben azért sokat előrelépett a játékgyártó, nézd meg, hol tartanak ma:








