A BYD kínai multinacionális vállalat 2003-ban jött létre, a magyar piacon 2023 óta van jelen. Autók, buszokat, teherautókat és elektromos kerékpárokat is gyárt.
A BYD története egészen 2003-ra nyúlik vissza, ugyanis akkor alapították a kínai multinacionális vállalatot, a Xi’an Qinchuan Automobile nevű cég felvásárlásával. Első modelljét, az F3-at két évvel később, 2005-ben mutatta be a gyártó, majd plug-in hibrid változata, az F3DM 2008-ban jelentett újabb mérföldkövet. Sokáig nem váratott magára az első elektromos modell sem: az e6 2009-ben jelent meg a színen.
Mégis a 2020-as években vált igazán meghatározó piaci szereplővé a BYD, mely miután jókora szeletet hasított ki magának a kínai autópiacból, a világ más pontjain, így Európában, Délkelet-Ázsiában, Latin-Amerikában és Óceániában is terjeszkedni kezdett. Ezzel párhuzamosan a sencseni székhelyű márka 2022-ben elhatározta, hogy elengedi a belső égésű motorok kezét, és a jövőben az alternatív – azon belül is főként az elektromos – hajtásra támaszkodik.
A hazai utakon a BYD buszai bukkantak fel hamarabb, de térnyerésével a márka autói is megérkeztek. Sőt, a BYD első európai üzeme is Magyarországon nyitja meg a kapuit: a tervek szerint a Szegeden épülő létesítmény évi 100 ezer autó gyártására lesz alkalmas.
A BYD ismertebb modelljei:
A BYD leányvállalatai: