Létezik egy járgány, amely az autózás hajnalába kalauzolja el azokat, akik szerelmesek a négykerekűek vezetésébe. A Peugeot Type 4 még a 19. században látott napvilágot, egy olyan korszakban, amikor az automobil szó hallatán az emberek egészen másra gondoltak.
1892-ben – abban az esztendőben, amikor átadták az Erzsébet hidat Komáromban – a Peugeot úgy döntött, hogy folytatja a belső égésű motorokkal folytatott kísérletezést. Ennek fényében megérkezett a Type 4 Vis-à-Vis, amely lehetővé tette, hogy az emberek másképpen gondoljanak az automobilokra.
Csacsogás a fedélzeten
Ebben egyfelől szerepet játszott az elnevezés jelentése is, hiszen ez a kifejezés annyit tesz, mint „szemtől-szembe” lenni. És valóban – ebben a kocsiban nem az összes utas nézett előre, hiszen a két üléssor egymással szemben volt. Az automobil olyan hatást keltett, mintha egy aranyozott hintó belterét ültették volna át egy benzinszagú négykerekűbe. A társalgás és a csacsogás így garantált lehetett, de a kényelem már kevésbé.
A Type 4-et a Peugeot Ali III. tunéziai bejnek, az akkor még francia protektorátusként létező ország uralkodójának építette. A bej úgy döntött, hogy az elsők között lesz, aki automobilon hajt végig palotája kertjében.
Mivel ezen a szinten nagyon fontos volt a pompa, ezért a Peugeot mérnökei mindent megtettek, hogy méltó járművet kapjon az uralkodó. Aranyozott elemek, faragott fa és különleges üléskárpitok tették királyivá az amúgy meglehetősen egyszerű szerkezetet. A korai autókban még semmi sem volt szabványos – mindent kézzel faragtak, illesztettek, hajlítottak. A bej megrendelésére alapján még margarétákkal is díszítették a járművet. A manufakturális hozzáállás miatt a Type inkább tűnik műtárgynak, mint közlekedési eszköznek.
Német motorral
A jármű hajtásáról a Daimler által gyártott, 1026 köbcentis, benzinmotor gondoskodott, amely 3,75 lóerőt tudott teljesíteni. A hátulra beépített erőforrás láncokkal hajtotta a hátsó kerekeket. Ily módon maximum 25 km/órás sebességgel lehetett vele közlekedni.
A vezetése még eltért a mai értelemben vett kormányzástól. Mivel nem volt kormánykereke, ezért karokkal és rudakkal lehetett irányítani ezt a „motorizált hintót”. A pedálok és kezelőszervek sem ott voltak, ahol ma. Minden út kalandnak számított: ha sikerült vele elindulni, az már fél győzelem volt, de a megállás sem lehetett kisebb sikerélmény. Bár a kormánykerék az 1890-es évek elején jelent meg az automobilokban, csak négy évvel később kezdett elterjedni, amikor Alfred Vacheron olyan Panharddal indult el a Párizs-Rouen versenyen, amelyet kormánykerékkel láttak el.
A Type 4-ből mindössze négy darab készült, amelyek közül egy a bejé lett, három pedig Franciaországban maradt. Ennek ellenére fontos szerep hárult rá, mert ebben az időben döntött úgy a Peugeot – amely nem mellesleg kávédarálókat, borsörlőket és szerszámokat is gyártott -, hogy figyelmét kizárólag az automobilokra összpontosítja. A már több mint 130 éves Type 4-est ma a Peugeot sochaux-i múzeumában bárki megtekintheti.
A Type 4 már több mint 130 éves, de még mindig működőképes. Hátborzongató lehet belegondolni, de minden mai Peugeot, minden elektromos SUV vagy sportos GT is ebből a bájosan naiv kísérletből nőtt ki. Mert az autózás történetét nem a sebességmérőn kezdték írni – hanem egy hintószerű, aranyozott, nyikorgó szerkezeten, amelyben az utasok egymással szemben ültek, és közben próbálták elhinni, hogy a jövő tényleg megérkezett.
