Ami Magyarországon már katasztrófa lenne, Kanadában csak egy átlagos kedd. Amikor a hőmérő higanyszála mínusz negyven környékére zsugorodik, a Sziklás-hegység hágóin pedig méterekben mérik a friss havat, ott nem kérdés, hogy megáll-e a vasút. Nem állhat meg. A méteres porhó itt szóra sem érdemes, a szerelvénye nagy tempóval gázolnak át rajtuk, hófelleggel beborítva a tájat.
Ez a felvétel becsapós, mert nem Kanadában készült, de kanadai szerelvény vág át a havon, teljes természetességgel. Itt csak a nyers erő és irdatlan tömeg dolgozik, tolólap sem kell:
De van amikor ott is kőkeményre fagyott, tömör hó kerül a sínekre. Ezek sem jelenthetnek akadályt, Kanada gazdaságának ütőere a sínpár, és ha a hó eltorlaszolja, akkor jönnek a világ legbrutálisabb hóeltakarító járművei: a hómaró mozdonyok.
A kontinensnyi ország belsejében hosszú, lakatlan szakaszokon haladnak a szerelvények, gyakran egyetlen alternatív útvonal nélkül. A Canadian Pacific Railway és a Canadian National Railway vonalain rendszeresen lavinaveszélyes, szél által feltorlódott, betonkemény hófalak tűnnek fel. Itt a hagyományos hóeke már rég kevés lenne. A megoldás a forgólapátos hómaró, ami gyakorlatilag egy alagútfúró gép hóra optimalizálva.
Az orrán egy három méternél is nagyobb átmérőjű, forgó rotor dolgozik, amely nem félretolja a havat, hanem szó szerint felaprítja, majd nagy ívben az út mellé fújja. Ezek a gépek jellemzően nem önjárók: mögöttük két-három nagy dízelmozdony tolja őket, biztosítva a szükséges vonóerőt. A konstrukció alapelve alig változott száz év alatt, de a részletek finomodtak. Egy tipikus hómaró tömege 130–150 tonna, a rotor átmérője 3–3,5 méter, a hóeltakarítási kapacitása pedig elérheti az óránkénti 5000–6000 tonnát.
Természetesen hasonló gépek járják Svájc hegyi hágóit is, a menetrend tartása ilyen speciális gépek nélkül lehetetlen lenne az alpesi tájakon.
Itthon is volt ilyen
A XX. században a MÁV arzenáljában is voltak ilyen gőzhajtású gépek: a vasúttársaságnál összesen három darab volt szolgálatban. 1942-ben két ilyen gépet szerzett be a Henschel gyártól, amelyeket Hóhányógép 601-602 pályaszámokkal helyeztek üzembe, a 603-as a 2. Világháború után került hozzájuk, azt eredetileg az osztrák vasútnak építették 1929-ben.
A MÁV 603-as hóhányóját megőrizték, jelenleg a Vasúttörténeti Park az otthona (korábban, a 80-as évek végétől a paksi Vasúti Múzeumban lehetett látni). A 601-es Celldömölkön volt látható a kétezres évek elején, mai állapotáról nincs információnk.
