Röviden – Opel Astra Sports Tourer 1.6 DTR BiTurbo
Mi ez? Az ötödik generációs Opel Astra, 160 lovas dízellel
Mi tud? Kényelmes, tágas, jó vezetni, tele van korszerű extrákkal, mégsem utálja meg az ember, ha elkezdi használni
Mibe kerül? Ötmillió forinttól indul az Astra ST ára, a piros autó nagyjából kilencmillió
Kinek jó? Aki egy igazán jó kombit szeretne és nem akar nagyzolni a középkategóriával, viszont igényli a sok extrát

Bő egy hónappal a nemzetközi sajtóteszt után most Magyarországon is kipróbálhattuk az Év Autójának kombiváltozatát. Mivel már korábban közöltük a kocsi árait, adatait, első benyomásainkat róla, igazából semmi újat nem tudok hozzátenni Földes Attila kollégám mélyelemzéséhez, és ami azt illeti, a kocsi legérdekesebb részét, a puttonyt már Genfben feldolgoztam, videócskával. No de azért mutatok néhány, immár magyar földön készült képet a kocsiról. Érdemes végignézni őket, pláne annak, aki nem igazán értette, hogyan lehetett a nagyon jó, de semmi különös Golf és a jó, de még kevésbé különös Peugeot 308 után idén az elég jó, de még az előzőeknél is kevésbé különös Opel Astra az Év Autója.

Eddig én sem értettem, de most már el tudom fogadni. Az Astra ugyanis legjobb formáját pont ebben a piros, tágas, jól pakolható, kellemesen extrázott kombiban adja ki, az erős, dupla turbós dízelmotorral.

Kicsit szétesős a forma, ráadásul van benne valami hyundaios-régimazdás, de azért vállalható

Forma

Nem igazán harmonikus, de elegáns és friss az Astra Sports Tourer dizájnja. A csillogó fém ablakkeret és a (feláras) fényezetlen cápauszony-antenna relációját nehezen tudja hova tenni az ember, de a kiváló aerodinamika miatt sok mindent meg lehet bocsátani az Astra ST-nek:

Nem vágnak össze a szögek, vonalak, mégsem bántó az összhatás

Nem vágnak össze a szögek, vonalak, mégsem bántó az összhatás

Van némi BMW-s a hátsó lámpák vízszintes sávozásában

Van némi BMW-s a hátsó lámpák vízszintes sávozásában

Feláras optikai extra a fényezetlen cápauszony-antenna

Feláras optikai extra a fényezetlen cápauszony-antenna

A háttérben egy budapesti villamos, hogy bizonyítsuk: tényleg Magyarországon vezettük a német rendszámú kocsit

A háttérben egy budapesti villamos, hogy bizonyítsuk: tényleg Magyarországon vezettük a német rendszámú kocsit

Enteriőr

Irdatlan tágas a kocsi, elöl a térdet nem nyomja a középkonzol, hátul fejben-lábban tenyérnyi hely volt még 181 centis és 100 kilós énmagam mögött. A raktér pedig pont akkora, mint az első, F sorozatú Astráé volt. A húsz centivel hosszabb Insignia kombiénál pedig, ami 540-1530 liter, vajon tágasabb vagy szűkebb? Mutatom:

540-1630 liter

540-1630 liter

A csomagtér pont akkora, mint az F Astra kombié volt

A csomagtér pont akkora, mint az F Astra kombié volt

Nagyon tágas a kocsi hátul, mint az illusztráció mutatja

Nagyon tágas a kocsi hátul, mint az illusztráció mutatja

Teljes értékű pótkerék is kerülhet a hatalmas raktér alá

Teljes értékű pótkerék is kerülhet a hatalmas raktér alá

Okos apróság: ha garázsban nyitjuk az ötödik ajtót, nyithatjuk 3/4-ig is az utastérből

Okos apróság: ha garázsban nyitjuk az ötödik ajtót, nyithatjuk 3/4-ig is az utastérből

Felhasználói élmény

Adatlap

Opel Astra Sports Tourer 1.6 BiTurbo CDTI ecoFLEX

Motor S4 dízel, 1598 cm3
Teljesítmény 160 LE
Nyomaték 350 Nm
Gyorsulás (0-100 km/h) 8,9 mp
 Végsebesség 220 km/h
Fogyasztás (vegyes) 4,1-4,2l
Listaár 7 220 000 forint

Az 1,6-os, duplaturbós, 160 lóerős dízellel a 14 mázsás autó kellően dinamikus. A futómű kiváló társa az erős motornak, pláne, ha az adaptív tempomat és a változó áttételű kormány is felkerül az extralistára konfiguráláskor. Kényelmes, de a hirtelen irányváltásokat is precízen lekövető, agilis autó volt ez a piros, fullos közeli kocsi, jó gázreakcióval, hatásos fékkel, érzékeny kormányzással.

A vezetéstámogató rendszerek listája is csaknem teljesen megfelel a ma elvárhatónak, egyedül a követőradaros tempomat hiányzik érthetetlen módon a rendelhető extrák közül. A sávtartó automatika viszont rajta van, az Astra, ha nem figyelünk, akkor is benn tartja a kocsit a csíkok között, persze előbb-utóbb visítani kezd, hogy vegyük már vissza a vezetést.

A szinte minden jóval ellátott, hűtött-fűtött üléses, piros, német tesztautóban nagyon tetszett, hogy a klíma nem a feláras, kétzónás, digitális rendszer volt, hanem az alapáras, félautomata verzió. A túlbonyolított mai világban tök szimpatikus, hogy nem kell kifizetnem, ha nem akarom, hogy 20,5 vagy 21 fokot tartson a kocsi odabent, hiszen az ember nem ilyen szögletesen működik. Elég az, ha feltekerhetem a fűtést, ha fázok, vagy levehetem, ha melegem van.

A hifi szépen szólt, az érintőképernyős HMI ügyesen fogadta a telefonos kapcsolatteremtési kísérleteket, a navigáció, ha nem is ad olyan látványos képet, mint a prémiummárkák csúcsrendszerei, teljesen használhatónak bizonyult. A kocsi csendes volt sztrádán is, a rettenetes kátyúkat is méltósággal viselte – igazán jól vizsgázott magyar földön a kombi Astra.

Belül elöl pont olyan a kombi is, mint a sima Astra

Belül elöl pont olyan a kombi is, mint a sima Astra

Ha nyomjuk neki, kér enni a 160 lóerős dízel

Ha nyomjuk neki, kér enni a 160 lóerős dízel

Levehető illatosító (a képen) vagy mobiltartó pattintható a klímakonzol alá

Levehető illatosító (a képen) vagy mobiltartó pattintható a klímakonzol alá

A navigáció képe nem szép, de a rendszer jól működik

A navigáció képe nem szép, de a rendszer jól működik

Hátfájósok öröme a mindenfelé állítható, fűtött-szellőztetett komfortülés

Hátfájósok öröme a mindenfelé állítható, fűtött-szellőztetett komfortülés

Kinek ajánljuk?

Észszerű árazásával, szabad konfigurálhatóságával, széles motorválasztékával az új Astra kombi cégautónak és családi kocsinak is jó választás lehet. Belekötni nem tudunk, sem a nemzetközi, sem a magyar bemutató alkalmával nem adott okot komoly kritikára, vagyis egyelőre csak annyit mondhatunk: akinek tetszik, nem fog csalódni a komfortban és a műszaki tartalomban sem. Hacsak nem szeretne hibrid vagy elektromos Astrát. Mert olyan egyelőre nincs, pedig 2016-ban azért ez sem olyan szürreális elvárás egy nagy gyártó népszerű kompakt modelljétől Európában.

Érdekes, de egy ilyen jól felszerelt példány is rendelhető egyzónás, félautomata (egzakt hőfokszabályzás nélküli) klímával

Érdekes, de egy ilyen jól felszerelt példány is rendelhető egyzónás, félautomata (egzakt hőfokszabályzás nélküli) klímával

A hátsó ajtó nyílhatna szélesebbre

A hátsó ajtó nyílhatna szélesebbre

Szellőzőrostély nincs, ülésfűtés lehet hátul

Szellőzőrostély nincs, ülésfűtés lehet hátul

Az OnStar biztonsági és kommunikációs rendszer egyelőre nem működik Magyarországon

Az OnStar biztonsági és kommunikációs rendszer egyelőre nem működik Magyarországon

Átlagosan másfél mázsával lettek könnyebbek elődjüknél az új Astra modellek

Átlagosan másfél mázsával lettek könnyebbek elődjüknél az új Astra-modellek

Erős dízel Opel Astra Sports Tourer és konkurensei
Opel Astra 1,6 (160 LE) 7 220 000 Ft
Golf Variant Comfortline BMT 2,0 TDI  (150 LE) 7 249 540 Ft
Renault Mégane Grandtour 1,6 dCi (130 LE) 6 800 000 Ft
Peugeot 308SW 2,0 BlueHDi (150 LE) 7 205 000 Ft
Kia Ceed kombi, 1,6 CRDi EX Premium (136 LE) 6 559 000 Ft
Opel Astra ST 1.6 DTR Biturbo
  • Erős motor
  • Opeltől szokatlanul jó vezetési élmény
  • Remek ülések
  • Korszerű és jól működő extrák
  • Tágas utastér, raktér
  • Reális ár
  • Csekély márkapresztízs
  • Az alapmodell drága
 

Hány pontot adnál a kombi Astrára?

275 szavazat - átlag: 8.1 (10-ből)

Hány pontot adnál a kombi Astrára?