Az elektromos autók használtpiacán kevés dolog riasztja el jobban a vásárlókat, mint az akkumulátorcsomag várható élettartama. A félelem érthető: ha a teljes egységet cserélni kell, a számla könnyen elérheti az autó értékének jelentős részét.

Egy több mint 300 ezer kilométert futott elektromos Smart esete azonban azt mutatja, hogy az akkumulátor hibája nem feltétlenül jelent gazdasági totálkárt. – írja az Auto Bild.

A német szaklap az elektromos autók akkumulátorainak tartósságáról és javíthatóságáról szóló összefoglalójában hozta fel példaként a 2013-as Smart Electric Drive-ot. A városi kisautó tizenkét év alatt több mint 300 ezer kilométert tett meg, akkumulátorának használható kapacitása pedig az eredeti érték körülbelül 75 százalékára csökkent. Ez első pillantásra közelgő akkucserét sejtetett, a vizsgálat azonban egészen más eredményt hozott.

Meglepő áron javították a használt idős villanyautó akkuhibáját 1

A berlini EV Clinic szakemberei megállapították, hogy a 17,6 kWh-s akkumulátor 93 cellája közül mindössze három öregedett el feltűnően jobban a többinél. Ezek cseréje után a tulajdonos szerint az akkumulátor állapota 75-ről 95 százalékra javult. A beavatkozás 900 euróba (330 ezer forint) került, vagyis egyáltalán nem kirívó költséggel jelentősen meghosszabbítani a Smart használható életét.

A jelenséget legegyszerűbben különböző méretű poharakkal lehet szemléltetni. A cellák egyszerre töltődnek és merülnek, de amikor a leggyengébb eléri a biztonságos alsó feszültséghatárt, a vezérlés leállítja a további merítést. Hiába maradt még energia a többi cellában, az autó nem használhatja fel, mert a leggyengébb elem mélykisütése károsodáshoz vezetne. Emiatt néhány rossz cella aránytalanul nagy hatótávvesztést okozhat.

Meglepő áron javították a használt idős villanyautó akkuhibáját 3

Érdekesség, hogy nem vadonatúj cellákat építettek be. A műhely a meglévőkkel hasonló korú és állapotú, más akkumulátorokból származó cellákat választott. Az erősen eltérő belső ellenállású és kapacitású elemek ugyanis rosszul működnének együtt. A cél nem egy új akkumulátor létrehozása volt, hanem a csomag egységének helyreállítása. A munka nyolc órát vett igénybe, a műhely pedig két év garanciát vállalt rá.

Az ilyen példák mutatják, hogy a használt villanyautók világa sem fekete-fehér. Vannak ésszerű áron javítható konstrukciók, amelyeknél nem kell gigantikus összeget költeni a használható hatótáv fenntartására. 

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden öreg villanyautó akkumulátora hasonló összegből megmenthető. Egyenletes kapacitásvesztés, korrózió, hűtési vagy elektronikai hiba esetén a javítás jóval drágább lehet. A Smart példája mégis fontos: megmutatja, miért lenne szükség több, akkumulátorok diagnosztikájára és cellaszintű javítására felkészült független műhelyre.