Egy 50 éves külföldi származású férfi és 24 éves testvére 2024 augusztusában az éjszakai órákban, egy Mosonmagyaróvár melletti településen közlekedtek az idősebb testvér által vezetett autóval. Az idősebb testvérnek ezen a településen működött vállalkozása, amelynek a telephelye is itt volt.
Erre a telephelyre korábban már többször betörtek, és a testvérpár ezen az éjszakán is mozgást észlelt a telephely körül, miközben elhaladt mellette. Próbálták az ismeretleneket elfogni, de ez nem sikerült, ezért a környéken a keresésükre indultak.
Ennek során jutottak el egy vasúti átjáróhoz, ahol öt fiatal egy autóban várakozott, hogy az elhaladó vonat után átkeljenek a vasúti átjárón. A testvérpár azt feltételezte, hogy a fiatalok lehetnek a tolvajok. Melléjük álltak, a fiatalabb testvér kiszállt a kocsiból és anyanyelvén, amit a fiatalok nem értettek, kiabálni kezdett nekik. Egy alkalommal a lehúzott ablakon keresztül a sofőr arcát meg is ütötte.
A fiatalok ettől megijedtek, megfordultak, és nagy sebességgel menekülni kezdtek, a testvérpár üldözőbe vette őket. Ennek során a járművet vezető, idősebb testvér több alkalommal is nekiütközött az előtte haladó kocsinak. A fiatalok végül egyikük szüleinek házához hajtottak, és bemenekültek a házba, és üldözőikkel együtt itt várták meg a rendőrség kiérkezését. Végül kiderült, hogy a fiataloknak nincs közük a telephelyen történt lopásokhoz.
Az üldözés közben történt ütközések során az egyik fiatal nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség az idősebb testvért közúti veszélyeztetéssel és garázdasággal, a fiatalabb testvért garázdasággal vádolta meg.



