Kedden az M6-os autópályán járőröző rendőrök egy Százhalombatta felől Dunaújváros irányába közlekedő autóra lettek figyelmesek, amelyről hiányzott a motorháztető. Nem a díszcsík oldalt, vagy a felnikupak…, a motorháztető! No és az első sárvédők sem voltak fent. Biztos a jobb dinamika miatti súlycsökkentés jegyében váltak meg tőlük, hiszen a sportlégszűrő a legendás M20B soros hathengeres elején elárulja, hogy itt egy igazi kúposztóval van dolgunk.
A BMW E34 műszaki állapota már önmagában is figyelemre méltó volt, de a történet itt nem ért véget.
Az intézkedés során kiderült, hogy a sofőrt korábban jogerősen eltiltották a járművezetéstől. Az egyetlen pozitívum a sztoriban, hogy a biztonsági öv legalább be volt kapcsolva. Még rendszám sem volt a lélekvesztőn.
A férfit előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol büntetőeljárást indítottak ellene, a szabálysértések miatt pedig feljelentést tettek. A biztonsági öv használata fontos, de önmagában nem helyettesíti sem a műszakilag megfelelő járművet, sem a vezetői engedélyt.
Az E34 egy középkategóriás szedán a BMW-től. Mára igazi klasszikus modell az 1988-1996 között gyártott harmadik generációs 5-ös széria. Ha máshol nem a Ronin üldözési jelenetében tuti, hogy láttad: M5-ösként a legendás turbina kerekekkel.
Galériánkban megnézheted, milyen is egy igazán jó állapotban lévő példány:




Ismerd meg az E34-es BMW 5-öst a Vezess cikkéből:



