Persze kezdő sofőrként a legtöbb magyar autós zsebében nem csörögnek tízmilliók, amit új autóra lehetne locsolni. A lehető legszűkebb büdzséből kell megoldani a mobilitást.
A rongyosra járatott válaszokat mindenki ismeri: tömegtípus, lehetőleg ne túl régi, megbízható szívó benzines motorral. Rengeteg a célnak megfelelő alacsony fogyasztású városi kisautó érhető el ma a használt autók piacán, de miért legyünk mi az X-edik arc, aki egy Honda Jazz volánja mögött gurul haza?
Lehetne valami izgalmasabbat is választani, így most erre teszünk kísérletet, de a józanság talaján maradva elkerüljük a középkategóriás prémium típusokat, amelyekkel hamar bele lehet futni egy-egy milliós javítási tételbe.
Fiat Panda 100hp – olasz meló
A Fiat Panda második generációja, vagyis a feltámasztott, retró hangulatú 169-es kódjelű sorozat több szempontból is felfér a listára. A hórihorgas és köztudottan megbízható, 2003 utáni Panda sportváltozata rendesen fel tudja tüzelni a vezetőt, pedig csak 100 lóerős a hatgangos váltóval megtámogatott 1,4-es szívómotor. 9,5 mp a gyorsulás ideje százra, a végsebesség 185 km/óra.

Ezek a Pandák ugyan csak négyszemélyesek, de hátsó üléseik osztottan mozgathatók a csomagtér vagy a hátsó lábtér növelésére. Kezdő vezetőknek nagy segítség a visszagurulás-gátló, amivel megakadályozható, hogy emelkedőn elindulva visszaguruljon az autó, amíg a vezető átlép a fékről a gázpedálra. Sokan kedvelik a 169-es FIAT Pandában a kormányrásegítést módosító, a volánt egy ujjal tekerhetővé tevő City-funkciót és a jól elérhető, magasra emelt váltókart.
A technika alapvetően egyszerű, erre az autóra nem nagy tétel egy kerékszett, vagy bármilyen kopó-forgó alkatrész. Sajnos az 1,4-esek hajlamosak falni a motorolajat. Érdemes a gyár által ajánlott Seleniát használni, de ezzel is 1000-2000 kilométerenként utántöltést igényelhetnek.
Élménybomba Angol stílussal
Ha fontos az autó egyedisége, stílusa és úgy általában a kocsi hatása, megjelenése, de nincsenek millióid egy autóra, egy használt MINI One, Cooper vagy Cooper S jó megoldás. Közös az R50-R53-as MINI-ben a kiváló vezethetőség. A kormányzás precíz, a visszajelzései eszményiek, itt szinte megszámolhatod a volánon, hány darab kavicson gördülsz át. Az autó kiválóan irányítható, a sarkokba kitolt kerekekkel és az igényes, hátul is független futóművel bombajól vezethető kiskocsi.
Az első generációs MINI-ben Chrysler-kooperációból származó, Brazíliában gyártott, 1598 köbcentis benzines motorokat találunk. A dízeleket inkább hanyagoljuk, a benzinesek közül 90 lóerős az 1,6-os One és 115, illetve a 85 kilowattot pontosabban kerekítve 116 lóerős az 1,6 literes Cooper és 163 vagy 170 lóerős a szíjhajtású kompresszoros Cooper S, a váltás 2004-ben volt. A még sportosabb JCW, a John Cooper Works csúcsteljesítménye 211 vagy 218 lóerő.
Annyiban lóg ki a MINI a sorból, hogy ez mégis egy prémium márka terméke, így minden téren vaskosabban nyomták meg a ceruzát, amikor a fenntartáshoz kapcsolódó árakat írták. A vételár, a belépési küszöb alacsony, ahogy a megjelenés is egyedibb.
Mégis japán kell? – Toyota Yaris 1.8 VVTi TS
A Toyota Yaris második generációjának van egy igazi rejtett fegyvere.
A TS verzióba akkora motor került, amit ma már két kategóriával feljebb se nagyon találunk. A 1,8 literes szívó- és kipufogóoldalon is változó szelepvezérlésű DOHC 16 szelepes blokk nem a veszettül pörgős verzió, de így is tisztességes darab 133 lóerővel.
A jó hír: ez nem egy túlhúzott turbós kisautó. A 2ZR-FE motorkódú 1.8-as szívó benzines alapvetően egyszerűbb és tartósabb konstrukció, mint sok hasonló korú sportos kisautó erőforrása.
Ezzel 9,3 másodperc alatt éri el a százat, végsebessége 194 km/h. Alapvetően könnyű, 1190 kilogrammos, tehát hasonlóan megy mint a kis Fiat Panda, de valahogy felnőttesebb, csendesebb, kényelmesebb az összkép.




Ennek a kivitelnek a hasmagasságát 8 milliméterrel csökkentették, és áthangolt rugókat toltak alá, ám ettől az autópályán kissé pattogóssá vált a futása. A kanyarokban ugyan valamelyest életre kel, és a vékony, bőrbevonatú kormánykerék egészen tűrhetően közvetíti az útról érkező visszajelzéseket, de amint egy kicsit is jobban elkezdenénk hajszolni, rögtön közbeszól a „biztonság mindenekelőtt” elvű alulkormányzottság.
Ez talán a kínálat legstabilabb darabja, az előélet, a használat határozza meg az állapotot. Fenntartása a 17 colos kerékszett, futómű és fék alkatrészek miatt némileg magasabb mint egy átlagos Yaris esetén, de ez talán a legjobb kompromisszum a mindennapi használhatóság és sportosság között.
