Egy dubaji vállalkozó, a Luxury Custom tulajdonosa nemrég megmutatta közönségnek azt az autógyűjteményt, amelynek összértékét nagyjából 40 millió dollárra, vagyis átszámítva körülbelül 12,4 milliárd forint.

A garázsban nem éppen hétköznapi felhozatal áll: Bugatti Chiron, Ferrari 812 Superfast, Rolls-Royce Dawn is akad, a tervek szerint pedig érkezik még Aston Martin Valhalla, McLaren W1 és Koenigsegg Jesko Absolut is. Ebből a társaságban nehéz kitűnni, mégis van egy autó, amely azonnal magára vonja a figyelmet:

egy Bugatti Veyron Grand Sport Vitesse Legend „Jean Bugatti” Edition. Azért különösen nagy szám, mert ebből a szériából mindössze három példány készült.

A fekete, lakkozott szénszálas karosszériájú Veyron értékét 7-8 millió dollár környékére teszik, ami nagyjából 2,2-2,5 milliárd forintos tétel. De ez nem csak egy drága Bugatti a sok közül. A Jean Bugatti-kiadás a Type 57SC Atlantic előtt tiszteleg, pontosabban Jean Bugatti saját, fekete Atlanticja, a La Voiture Noire előtt, amely a második világháború óta elveszett.

A Bugatti hivatalos anyaga szerint a különkiadásnál először használtak platinát: ebből készült a patkó alakú hűtőrács díszítése és a hátsó EB-embléma is.

Technikailag a Jean Bugatti Edition a Veyron 16.4 Grand Sport Vitesse alapjaira épül, vagyis a márka egyik legdurvább nyitható tetős modelljéről van szó. A 8,0 literes, négyturbós W16-os motor 1200 lóerőt és 1500 Nm nyomatékot ad le, a 0–100 km/órás gyorsulás 2,6 másodperc, a végsebesség pedig 410 km/óra körül alakul a Bugatti hivatalos adatai szerint.

A Vitesse nem csak papíron volt nagy szám

2013-ban a Grand Sport Vitesse 408,84 km/órás sebességgel állított fel rekordot nyitott tetős sorozatgyártású autóként. Ez azért különösen erős mutatvány, mert a nyitott karosszéria aerodinamikai és merevségi szempontból is komolyabb kihívás, mint egy zárt kupé. A Veyron-korszak lényege éppen ez volt: a Bugatti nem egyszerűen gyors autót épített, hanem egy olyan technológiai demonstrációt, amely kényelmes, fényűző és közúton is használható maradt olyan tempóknál, amelyek addig inkább versenypályás fantáziának tűntek.

Amwell a videóban elismerte, hogy még ős is feszélyezve érezte magát a volán mögött. Ezt könnyű megérteni: egy ennyire ritka, ennyire értékes Veyronnál már minden kilométer esemény. Ő úgy fogalmazott, hogy ez az autó nem egyszerűen vezetésre készült, hanem arra, hogy emlékezzenek rá.

A belső tér is más világot képvisel, mint a mai hipersportautók digitális kabinjai. Kevés a képernyő, sok a bőr, a barna és bézs árnyalatok pedig tudatosan idézik a harmincas évek Bugatti-világát. A csokoládébarna ülések, a világosabb betétek és a Type 57SC Atlanticra utaló részletek miatt ez a Veyron nemcsak gyors és ritka, hanem guruló múzeumi tárgy. Csak éppen olyan, amely egy óvatlan gázadásra képes felszedni az aszfaltot maga alól.