Budapest egyik legismertebb és legkedveltebb közlekedési eszköze, a kisföldalatti ma ünnepli fennállásának 130. évfordulóját – tájékoztatta a Vezesst a BKV.
A társág felhívta a figyelmet arra, hogy az M1-es metróvonal – hivatalos nevén a Millenniumi Földalatti Vasút (MillFAV)– nem csupán a főváros ikonikus jelképe, hanem egykor világelső technikai újítás is volt. Ma a világörökség részeként, élő történelmi emlékként szolgálja nap mint nap az utazóközönséget.
A vonallal kapcsolatban gyakran emlegetett tény, hogy ez volt a kontinens első földalatti vasútja. Az eleve elektromos hajtásra tervezett, akkoriban egyedülállónak számító újítást az 1896-os millenniumi ünnepségek alkalmából, május 2-án adták át a forgalomnak. Alig néhány nappal később maga Ferenc József császár is utazott az új vonalon egészen a Városligetig. A korabeli sajtóbeszámolók szerint az uralkodót olyannyira lenyűgözte a korszak élvonalába tartozó közlekedési eszköz, hogy engedélyt adott arra, hogy a vasút felvegye a nevét. Így lett belőle 1949-ig Ferencz József Földalatti Villamos Vasút (FJFVV).
A kisföldalatti története az elmúlt csaknem másfél évszázad során szorosan össze fonódott Budapest fejlődésével. Noha a vonalat többször átalakították és korszerűsítették, sok eredeti részlet ma is fellelhető. 1973-ban teljes felújítás zajlott; ekkor az összes állomás föld alá került, és a vonal egészen a Mexikói útig meghosszabbodott.




1995-ben jelentős rekonstrukció következett, amikor az eredeti állomások ismét visszakapták jellegzetes külsejüket. A világörökségi védelem alatt álló megállókban ma is láthatóak a fehér-barna Zsolnay csempék és díszes oszlopfők, amelyek a századforduló hangulatát idézik. Egykor szecessziós stílusú lejárati pavilonok álltak a felszínen, Schickedanz Albert munkái – aki a Szépművészeti Múzeum tervezője volt – ma már csak archív fényképeken vagy a Deák téri múzeum makettjein jelennek meg, amelyet a millenniumi földalatti vasút egyik eredeti alagútszakaszában alakítottak ki.
A MillFAV iránt nem csupán hazai, hanem jelentős nemzetközi érdeklődés is mutatkozott. Francia és német szakértők részletesen vizsgálták a budapesti földalatti vasutat, amelyet a berlini polgármester személyesen felkeresett. A MillFAV aranyérmet nyert a világkiállításon, amelyet Párizs rendezett; ennek eredményeként a francia főváros földalattija 1900-ban, míg Berliné 1902-ben készült el, mindkét esetben a budapesti földalatti vasút mintáját követve.
Nemcsak maga a vonal ünnepel jubileumot, hanem a kisföldalatti egyik első járműve is. A ma már csak nosztalgiajáratként közlekedő, 11-es pályaszámú, a közönség által „Öreg Hölgyként” emlegetett kocsi szintén 130 éves. Teljes felújítása 1996-ban a 100 éves évfordulóra megtörtént, így az eredeti pompájában látható jármű minden alkalommal különleges élményt kínál. Nagy érdeklődés és rajongás övezi, amikor nosztalgiamentként elhagyja a telephelyet.
A vonal jelenleg felújításra vár, ennek előkészítési szakasza tart, a fejlesztés további egyeztetések és forrás függvényében valósulhat meg. A tervek között szerepel a vonal meghosszabbítása, akadálymentesítése és az átszállási lehetőségek fejlesztése is, természetesen a műemlékvédelmi előírások figyelembevételével.
Aki szeretne elidőzni a kisföldalatti történelmében, annak mindenképpen megtekintésre ajánljuk a budapesti Deák Ferenc tér aluljárójából nyíló Földalatti Vasúti Múzeumot.
