Ollie Jenks és kanadai barátja, Seth Scott igazi örültek, de valahogy mégis irigyeljük őket. Egy több mint 40 éves, háromkerekű Reliant Robin volánja mögé ülve vágtak neki a világnak, azzal céllal, hogy Londonból egészen Fokvárosig autóznak – nagyjából 22 500 kilométeren, 22 országon keresztül.
A Reliant Robin Nagy-Britanniában afféle kultikus jelenség: apró, kissé esetlen háromkerekű, amit eredetileg arra találtak ki, hogy elgurulj vele a boltba, majd haza. Nem dzsungelbe, nem sivatagba, és pláne nem kontinenseken átívelő túrákra.
Sheila, a lehetetlen küldetés hőse
A páros egy ezüstszínű példányt szerzett be az útra, amit egyszerűen csak Sheilának neveztek el. A felszerelés? Egy kanna benzin, néhány alapvető cucc a tetőre kötözve, és egy jó adag vak optimizmus. A háromkerekű járműben nincs szervokormány, nincs klíma és Jenks szerint az egész autó konkrétan utazásra alkalmatlan.
Még a típus egyik tervezője is bevallotta nekik: ő 30 kilométernél messzebbre nem merné vinni.
Ők viszont elindultak
A több mint négy és fél hónapos túra során nemcsak az útviszonyokkal kellett megküzdeniük. Beninben épp egy puccskísérlet közepébe futottak bele, Nigéria északi részén amerikai légicsapások zajlottak az Iszlám Állam célpontjai ellen, Kamerunban pedig 480 kilométeren át katonai konvoj kísérte őket egy veszélyes régión keresztül.
És akkor még nem beszéltünk a közlekedési helyzetekről: Kongóban például egy busz majdnem a sziklafalhoz préselte Sheilát.
Ami elromolhat, el is romlik
Egy ilyen úton persze nem az a kérdés, hogy lesz-e műszaki hiba, hanem az, hogy mikor és mennyi. Az első két hétben már rugókat kellett cserélni a futóműben. Ghánában szétesett a váltó, Kamerunban kuplung- és gyújtásproblémák jöttek, majd bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottak: megfőtt a motor.
A történet azonban itt válik igazán emberivé. Idegenek segítettek, szerelők kalapálták össze az autót az út szélén, egy férfi új váltót küldött Ghánába, brit rajongók pedig motort szereztek és juttattak el Afrikába. Egy alkalommal még egy marhaszállító kamionra is felpakolták Sheilát, hogy eljusson a következő műhelyig.




Szafari három keréken
A sok szenvedés mellett voltak pillanatok, amik miatt az egész megérte. Sheila átgurult hegyvonulatokon, sivatagokon, olyan helyeken, ahol valószínűleg még soha nem járt egyetlen Reliant Robin sem. Szafariztak, zsiráfok mellett haladtak el, orrszarvúakat láttak, és egy elefánttal is fotózkodtak.
Több mint 120 nappal az indulás után végül begördültek Fokvárosba – egy olyan motorral, ami már ezer kilométerrel korábban is a végét járta, és a namíbiai sivatagban folyamatosan túlmelegedett.
A célba érés után Sheilát kiállították egy luxusautó-szalonban, Porsche-k és Mercedes-Benz-ek közzé, ahogy azt megérdemli egy ilyen kaland után.
A terv szerint az autót rendbe teszik, majd Kenyán és Törökországon keresztül visszajuttatják az Egyesült Királyságba, ahol a London Transport Museum gyűjteményébe kerülhet.


