A címmel gyakorlatilag mindent elárultam, ennyi a lényeg: autósok behajtanak egy mély, jéggel kibélelt gödörbe, majd minden lóerőt csatasorba állítva próbálnak szabadulni.
Több helyszínen zajlanak már ilyen kihívások szerte Kínában, amit a szlengben: “wokolás” vagy “edénysúrolás” néven emlegetnek. Elég egyértelmű miért: a küszködő kocsik úgy csúsznak a tányérszerű felületen, mint egy nedves rongy a lábas alján.
A helyszín rövid idő alatt vált a netes autós közösség kedvencévé. A látványos, meredek falon való száguldás tömegeket vonzott, az élő közvetítéseket olykor több százezren követték.

A kihívás egyre terjed, ezt a pályát Belső-Mongóliában építették (Fotó: CFOTO/Future Publishing via Getty Images)
A történet nem télen indult, a jeges pályákkal. Van nyári verzió is, ahol a sár a főszereplő.
Ezeknél a show érdekében a személyzet gyakran vízzel és mosogatószerrel locsolta a talajt, hogy a csúszós felület növelje a kihívást – ám a biztonsági óvintézkedések (például a védőkorlátok vagy a nézők/személyzet megfelelő elszeparálása) hiányosak voltak.
Ebből kifolyólag történt már súlyos baleset is ilyen “pályán”, a Sanhszi tartománybeli Linfenben egy terepjáró driftelés közben kirepült a pályáról, és elgázolt egy, a gödör szélén álló alkalmazottat.
