Az autózás történelme immár közel másfél évszázados, azonban az alapproblémák még mindig ugyanazok. Ilyen megoldandó alapfeladat például a látás kérdése is: nem elég hozzá a jó fényszóró, az is kell, hogy kilássunk arra a területre, amit megvilágít a fényszóró.
Ez a kérdés különösen a hideg idővel válik kardinálissá, amikor megjelenik, és láthatóvá válik az autó belsejében is a pára az üvegfelületeken lecsapódva. A helyzet nagyjából minden, kicsit is fejlett autóban könnyen megoldható: hátul szélvédőfűtés, elöl levegő fújatása.
De hogyan oldották meg mindezt a szélvédőfűtés megjelenése előtt? Az első ablakok helyzetére felesleges kitérni, mivel azt egy sima törlés is megoldja ideiglenesen, azonban a hátsó ablak törölgetéséért aligha állt le bárki is.
Ami azt illeti, a párásodó hátsó szélvédőre régen is létezett megoldás. Ez lényegében egy átlátszó műanyag panel vagy filmréteg volt, melyet fel lehetett cuppantani az üvegre, és erre nem csapódott le a pára. A felület sokszor nem is volt akkora, mint maga a szélvédő, de a semminél több volt.
Hogy ezek valójában mennyire voltak hasznosak, arról megoszlanak a gondolatok. Ahány visszaemlékezés, annyi különböző vélemény, a dicsérőtől a semmit nem érőig. Utóbbiak táborát leginkább azok erősítették, akik szerint ez a felület levált a rendes szélvédőről, felpöndörödött a széle vagy éppen elszíneződött idővel, így nem, vagy nem jól töltötte be funkcióját.
Egy dolog azonban biztos: hálásak lehetünk Heinz Kunertnek. A német mérnök az 1960-as években találta fel a párátlanítót, mely hátul általában az üvegben lévő fémszálak formájában látható. Ezeknek van azonban egy extra funkciójuk is a fűtésen túl:
