Egész életünket végigkísérik az autók, már születésünktől kapcsolatba kerülünk velük, és még a halálunk után is előfordul, hogy visznek még bennük egy utolsó kört. Ilyenkor gurulnak be a képbe a pompakocsik, a különféle műhelyek által átalakított, meghosszabbított, koporsók befogadására átszabott átlagos autók.
Mindegyik különleges, egyedi darab, és ha megfigyeljük őket, sok oldalán (főleg az amerikai darabokon, filmekben, sorozatokban) ott van ugyanaz a dekoráció: S alakú, fémből készült, krómozott rudak, általában a leghátsó oszlop környékén. Ma már tisztán dekoratív célokat szolgálnak, de egykor valódi funkciójuk volt, jelenlétük pedig a történelem előtti tisztelgés.
Ezeket a kiegészítőket landaurudaknak (vagy landaupántoknak) nevezik. Ezek még a hintók korába visznek minket vissza, egyenesen a 18. századba. Ahogy a kocsi (és az angol coach szó) elnevezés Kocs településhez, úgy a landauer elnevezés is egy földrajzi helyhez köthető, az Oxford English Dictionary szerint egy német várost neveztek így, ahol először ilyen hintók készültek.
Fotó: Thierry Hebbelinck/Getty Images
Ez a könnyűszerkezetű, elliptikus rugókra felfüggesztett négyes fogat a mai kabriók előfutára volt abban a tekintetben, hogy összecsukható tetővel rendelkezett. Az eredeti modell puha teteje két részre, egy elülsőre és egy hátsóra volt osztva, amelyeket középen kapcsoltak össze. A harmonikaszerű tető megtartásához egy megnyújtott, külső zsanérmechanizmusra volt szükség, és mivel a drága landaut a felső osztályoknak szánt luxusjárműnek tervezték, a készítők elegáns, S alakú ívet adtak a haszonelvű zsanéroknak, hogy esztétikusabbá tegyék őket.
A korai lóvontatású halottaskocsik olyan hintók voltak, amelyeken ott volt ez a megoldás, és bár a szállítóeszköz maga megváltozott, ezt a motívumot megtartották az építők. Az évek során a landaurudak annyira beivódtak a köztudatba a temetkezési autók szimbólumaként, hogy a legtöbb halottaskocsi-gyártó hagyománytiszteletből még mindig felszereli őket a limuzinjaira.
