Ez a bűntett már túlmegy egy határon. Ez már nem az a jópofa Need for Speed vagy Halálos iramban szint, amin jót nevetünk és továbblapozunk. Az AMTS-en még a parkoló lehátsó szegletébe sem engednék be.
Szerencsétlen első generációs Škoda Octaviára mindenféle fröccsöntött katrancot feldobáltak, ráadásul igénytelenül. A fotók egyébként Szlovákiában készültek, legalábbis olvasónk, akitől a képeket kaptuk, ezt állítja.
Nézd meg a galériát:




Az első generációs Škoda Octavia 1996 novemberében mutatkozott be, és 2010-ig gyártották. Nevét az eredeti 1959 és 1971 között gyártott modellről kapta. Az RS volt a legerősebb változat: az 1,8 literes, soros négyhengeres, turbófeltöltésű motor 180 lóerőt teljesített. Az alapváltozat az 1,6 literes, 75 lóerős benzines volt, az alapdízel pedig az 1,9 literes, 90 lóerős SDI.
És ha még szeretnéd még kínozni magad, akkor erre kell továbbmenned:

