Különös felhívást tett közzé a németországi Mönchengladbach városának rendőrsége. Tájékoztatásuk szerint október 14-én egy 14 éves fiú egész egyszerűen megfújta édesapja autóját, egy kék Mercedes-Benz E-osztály kombit, majd útnak indult.

A fiú, akit Maximiliannak hívnak, nem sok nyomot hagyott maga után, arra azonban bizonyítékokat találtak, hogy lehetséges úti célja Spanyolország lehet. Arról nincs infó, hogy az alsó hangon is 1300 kilométeres útra miért vállalkozott.

Bízzunk benne, hogy a sráccal nem történik semmi komoly, ahogy abban az esetben sem történt, amikor egy testvérpár 320 kilométert tett meg, miután elhatározták, hogy világgá mennek.

Németországban egyébként hasonló életkori szabályok vannak érvényben, mint itthon, már ha vezetésről van szó. Segédmotorra például 15 éves kortól lehet jogsit szerezni, 16 évesen pedig már letehető a 125 köbcentis motorokra is érvényes vezetői engedély. Autóra 18 évesen szerezhetnek a fiatalok jogsit, de létezik egy BF17 nevű rendszer is, amely lehetővé teszi, hogy egy évvel korábban is vezessenek – ilyen esetben azonban mindig kell hogy legyen velük egy felnőtt is a kocsiban.