A somogyi rendőrök szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén mértek be egy autóst, aki a megengedett 50 helyett 126 km/h-s sebességgel száguldott.

A járőrök megállították a 27 éves kutasi sofőrt, aki maximális büntetésként 8 előéleti pontot, és 468 ezer forint közigazgatási bírságot kapott. A férfi a pénzbüntetést a helyszínen befizette.

Két nappal később, szeptember 4-én mozgó sebességellenőrzés során mértek be egy másik autóst, aki Sántos belterületén lépte át 23 km/h-val az 50-es sebességhatárt. A férfi adatainak ellenőrzése során megállapították, hogy a sofőrt a hatóságok korábban már jogerősen eltiltották a járművezetéstől, ennek ellenére ült a volán mögé.

A 26 éves kaposvári lakost a helyszínen elfogták és előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Emellett persze a gyorshajtásért is felelnie kellett, 50 ezer forint közigazgatási bírsággal és négy előéleti ponttal szankcionálták a rendőrök.