A svájci újságok által közölt ügyben az autótolvaj 81 éves volt, és hajlott kora ellenére kitervelte ezt az egész bűntényt. A Bázelből (Svájc) származó nyugdíjasnak konkrét terve volt, amit véghez is vitt. 

2024 júniusában megvált Mercedes SL 350-esétől, amelyet egy magánszemélynek adott el. Az adásvétel összege: 20 000 svájci frank (valamivel több mint 8,4 millió forint) – írta a 20 minuten.

Hat hónappal később az autó eltűnt. Az új tulajdonos bejelentette a lopást a rendőrségen. A nyomozás egy felettébb váratlan eredményre jutott: a lopás elkövetője nem más, mint a jármű korábbi tulajdonosa. Az adásvételkor a nyolcvanas éveiben járó férfi gondosan elhallgatta, hogy megtartott egy pótkulcsot… Miután visszaszerezte a járművet, lecserélte annak rendszámtábláit.

A férfit utolérte a törvény keze: egy 1200 frankos (500 ezer forint) első, valamint egy 3600 frankos (körülbelül 1,5 millió forint) második, felfüggesztett pénzbírságra ítélték.

Pótkulccsal lépett a bűn útjára a 81 éves nyugdíjas 1

Fotó: Wikimedia M93

Hasonló, de erőszakosabb „visszalopás” Amerikában

Az Egyesült Államokban is történt egy hasonló eset, de ott a helyi szokásokhoz híven fegyveres erővel adott nyomatékot akaratának a rabló.

A férfi fegyverrel rabolta vissza ugyanazt a BMW-t, amit korábban ő maga adott el egy 27 éves, Queensben élő férfinak 6000 dollárért – közölte a New York Post. 

Rendőrségi források szerint az áldozat nemrég vette a kék, 2018-as évjáratú BMW-t a Facebook Marketplace-en, 6000 dollár készpénzért. A férfi a rendőrségen elmondta, hogy szerdán észrevett egy AirTag nyomkövetőt az autón, de nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget, és egyszerűen kidobta az eszközt.

A baj csütörtökön, hajnali fél négy körül kezdődött, amikor az otthonában tartózkodó áldozat meghallotta, hogy beindul a kocsija. Amikor kilépett a házból, ugyanaz a férfi, akitől a BMW-t vette, egy fekete pisztolyt fogott rá, és rásziszegett: „Azonnal takarodj vissza!” – állítják a rendőrségi források.

Ezután a fegyveres elhajtott a BMW-vel, amelyben a rendőrség szerint már egy utas is ült. Az autótolvajt a rendőrség még nem fogta el.