Kirobbant a botrány a közép-indiai Madhya Pradesh államában, miután egy derékszögű kanyar került az új, bhopali vasúti elkerülő hídba – írja az Oddity Central. Az ügyben Mohan Yadav miniszterelnök kezdeményezésére vizsgálat indult, melynek során összesen hét mérnököt, köztük két főmérnököt függesztettek fel, akik súlyos hibát vétettek a tíz éve bejelentett híd tervezésekor.
A projekt összesen 200 millió rúpiát, átszámítva csaknem 800 millióba forintot áldoztak azzal a céllal, hogy megszüntessék a vasúti átjárók jelentette hosszas várakozásokat és mintegy 300 ezer ember napi igazságát könnyítsék meg. Ehhez képest a célját egyelőre nem érte el, ellenben a derékszögű kanyar nemcsak szokatlan látványt nyújt, de a biztonsági aggályoknak és vitáknak is megágyazott, pedig még nem is fejezték be.
Which one of you designed this thing?
byu/panjeri incivilengineering
Amellett, hogy felfüggesztették a híd balul elsült tervezésében vétkesnek talált mérnököket, feketelistára tették a tervezői tanácsadó cége és a jelen formájában 648 méter hosszú híd építésével megbízott építészirodát is. VD Verma, a projekt főmérnöke korábban azzal védekezett, hogy neki és csapatának nem maradt más választása a környező telkek és a metróállomás közelsége miatt.
A helyi hatóságok javaslata alapján az államnak további területeket kellene vásárolnia ahhoz, hogy egy biztonságosabb kanyart alakíthassanak ki.
Ahogy azt a Vezess által bemutatott, korábbi példa is mutatja, már így is van olyan kanyar, ami kibabrál a közlekedőkkel: