Húsz éve még egész más képet festett az autózás világa. Bolondosabb, merészebb trendek mentek, és főleg több volt a henger. Jóval több. 

A nagy gyártók is rendre piacra dobták a tömegtípusok felpaprikázott verzióit, tényleg mindenből volt idegesített verzió, a legkisebb városi kotláktól kezdve a 7-es BMW-ig. Akkoriban a külsőn, a megjelenésen volt a hangsúly, és egy papagájokat idézően színes gép nem tűnt túlzásnak, sőt!

Az igazi színes, kiállítási darabok már inkább voltak guruló szobrok, üvegszálból és gyantából épített lázálmok, amelyek sokszor komplett sztorit meséltek el a fényezésre fújt airbrush műveken keresztül. 

Na de mik voltak a kötelező kiegészítők, a tuning, a sportosság félreismerhetetlen jegyei? Ezeket próbáljuk meg összeszedni, ha pedig valamit kihagytunk, akkor írjatok, jelezzetek, bővítsétek tovább a listát!

1. Hatalmas hátsó szárny ‒ A szentháromság alfája és ómegája. A funkciója papíron a leszorítóerő növelése volt, amitől az autó jobban tapad a kanyarban – legalábbis ezt mondtuk mindenkinek. A valóságban persze egyetlen F Astra sem ment olyan gyorsan, hogy ennek bármi értelme lett volna. De nem is ez volt a lényeg. A polírozott alumíniumból készült, „vasalódeszka” méretű szárny egy vizuális állásfoglalás volt: az én autóm nem egy szériadarab. Minél nagyobb és csicsásabb volt, annál komolyabbnak tűnt a gép, még akkor is, ha a csomagtérajtót már alig lehetett felnyitni tőle.

2. Ordas kidörgő ‒ A kipufogó mérete szintén meghatározta egy tuningautó helyét a táplálékláncban. A krómozott végek száma és mérete mindig jelezte, milyen státuszra vágyik a tulajdonos. Sok esetben persze ezek mögött egy kibelezett gyári rendszer húzódott meg. Viszont a végeredmény, a mély, öblösnek szánt hang – ami egy 1,4-es motornál inkább egy dühös darázsra emlékeztetett – minden beleölt munkaórát megért.

3. Ültetés ‒ A „menő” autó alacsony. Ez alapszabály volt. A „porig ültetett” kasztni garantálta a sportos kiállást, cserébe viszont a magyar utak valóságával napi szintű harcot kellett vívni. Minden fekvőrendőr egy imával, minden kátyú egy fogcsikorgatással járt. Az ültetéshez persze dukált a méretes alufelni is, ami mögül kötelezően kivillant a pirosra vagy rikító sárgára festett féknyereg. Teljesen mindegy volt, hogy a fékhatás gyári maradt, a látvány azt üzente: ez a gép harap.

4. Toronymerevítő ‒ A komoly tuningosok nemcsak az autó külsejére, hanem a motorháztető alatti látványra is adtak. Itt pedig a legfontosabb elem a két első gólyalábat összekötő, polírozott fémrúd, a toronymerevítő volt. A hivatalos funkciója a karosszéria merevítése a precízebb kanyarvétel érdekében. A valódi szerepe viszont az volt, hogy amikor a parkolóban felnyitottad a motorháztetőt, mindenki lássa: itt bizony komoly ménes tombol.

Gyakran valamelyik lakatos haver hozta össze maradék csövekből, de az első tesztek során a kihalt Tesco parkolóban érezhető volt, hogy kevésbé sodródik a Volkswagen Golf. Ez volt a belépő a „szakértők” klubjába.

5. Neon a küszöb alatt ‒ Ha a hátsó szárny volt a belépő, a neoncső az autó alatt volt a VIP-karszalag. Ez a kiegészítő volt a 2000-es évek elejének legtisztább lenyomata. Az éjszakai találkozókon a kék, zöld vagy lila fényben úszó autók úgy néztek ki, mintha egyenesen a Need for Speed menüjéből gurultak volna ki. Teljesen haszontalan, a rendőrök által azonnal kiszúrt, illegális kiegészítő volt, de semmi más nem adta vissza jobban azt az életérzést.