Közvetítői eljárást rendelt el az Egri Járási Ügyészség azzal a lovas kocsit hajtó gyanúsítottal szemben, akinek a lovai balesetet okoztak. A sértett a feleségével még 2023 szeptemberében bérelt lovas kocsit Szilvásváradon, azonban a sétakocsikázás közben eleredt az eső.
A gyanúsított ahelyett, hogy megállította volna a lovakat, menet közben kérte meg a sértettet arra, hogy segítsen neki felhajtani az utasokat védő ponyvát. Miközben azzal foglalatoskodtak, a szomszédos utcából eléjük kanyarodott egy kukásautó, amitől az állatok megriadtak és megbokrosodtak – írta a Heves Vármegyei Főügyészség.
A kocsin utazó sértett megcsúszott, így miután elveszítette az egyensúlyát, háttal az úttestre esett. Olyan nagyot zuhant, hogy a sérülései maradandó fogyatékossággal jártak.
A lovas kocsi vezetője a legalapvetőbb KRESZ-szabályt szegte meg, ami kimondja, hogy a járművel úgy kell közlekedni, hogy ne veszélyeztesse a személy- és vagyonbiztonságot. Az Egri Járási Ügyészség a maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának ügyében az eljárást hat hónapra felfüggesztette közvetítői eljárás lefolytatása céljából a tettét elismerő férfival szemben.
Akkor dönt így az ügyészség, ha a gyanúsított és a sértett a közvetítői eljárás lefolytatását indítványozták, illetve hozzájárultak ahhoz, hogy a gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte, továbbá a bűncselekmény jellegére, az elkövetés módjára és a gyanúsított személyére tekintettel a bűncselekmény következményeinek jóvátétele várható, és a büntetőeljárás lefolytatása mellőzhető.
Mint arról a Vezess beszámolt, korábban is történt már lovas kocsis tragédia:

