Andrea Ferretto bolti dolgozó meglehetősen nehéz helyzetbe került, miután nem vett észre egy fix sebességmérőt még 2021-ben, és többször is a megengedettnél gyorsabban húzott el előtte. Az érintett egy hat hónapos időszakban főleg bolti biztonsági őrként dolgozott, és munkába, illetve hazafelé menet hajtott át az útszakaszon, ahol legfeljebb 70-nel mehetett volna.
„Túl későn vettem észre, hogy radarcsapdát állítottak fel ott” ‒ mondta Ferratto, aki bízik benne, hogy a hatóságok mérséklik majd a büntetését. A készüléket egy kanyar mögötti lámpaoszlopra erősítették egy nagyjából három méter magas sövény mögött.
Ferretto szerint alig hajtott valamivel gyorsabban a megengedettnél, s 1100 eurós havi bére mellett csaknem két évig kellene dolgoznia, hogy a bírságot ki tudja fizetni. Az autós olasz lapoknak azt mondta, a sebességmérő az érintett útszakaszon nem szolgálja a közlekedés biztonságát, csak pénzbeszedés a célja.
Európai összehasonlításban Olaszországban dolgozik a legtöbb traffipax, összesen több mint 11 ezer.

