Egy múlt heti rutinellenőrzés még a sokat látott francia rendőröket is meglepte, akik azután állítottak meg egy autót Rhône városában, hogy a rendszám lekérdezésével kiderült, lejárt a műszaki vizsgája – természetesen biztosítás sem volt a kocsin.

Igazán nagyot viszont akkor néztek,

amikor a sofőr jogosítványát ellenőrizték, ami még 1997-ben járt le

– írja a Le Parisien.

A férfi vezetői engedélyét annak idején ittas vezetés miatt vonták be – azóta eltelt csaknem három évtized, öt köztársasági elnököt választottak meg Franciaországban, és nem kevesebb mint 112 razziát vészelt át így. Elmondása szerint tudatosan nem újította meg a jogosítványát, azt „egy lejárt, de még ehető joghurthoz” hasonlította.

Az elmúlt 28 évvel egy szimbolikus rendőri érmet és egy bírósági tárgyalást érdemelt ki.

Ráadásul még a világrekordot sem ő tartja, mert van, akit Angliában 50 év után kaptak el, sőt, egy férfi 84 éves koráig – 70 éven át – vezetett úgy, hogy soha nem is szerzett jogosítványt. Az esetről itt számolt be a Vezess: