Szokatlan baleset eredményezett előre nem tervezett bokszutcai látogatást a NASCAR királykategóriájában a múlt hétvégi, talladegai 500 mérföldes versenyén. Míg a legtöbb esetben erre tankolás vagy kerékcsere céljából kerül sor, Josh Berrynek azért kellett meglátogatnia a szerelőit, hogy az autójáról letakarítsanak egy széttrancsírozódott madarat.

A Wood Brothers Racing 21-es számú autója (lásd nyitóképünkön) épp a harmadik helyen haladt, amikor Berry a verseny 18. körében, 296 km/órás tempónál telibe talált egy, az alabamai pálya fölé, ám nem megfelelő magasságában tévedt madarat. A madár nem élte túl a találkozást, ellenben a Ford nem sérült meg, viszont a 34 éves versenyző kálváriája nem ért véget.

Berry végül a 26. helyen ért célba, miután egy későbbi kiállásnál elütötte az egyik szerelőjét is – írja a Road & Track. Azzal, hogy a szezon korábbi szakaszában, Las Vegasban megszerezte az első győzelmét a Cup Seriesben, jelenleg a 21. helyen áll az összetettben.

A talladegai döntött oválpálya egyébként is egy különleges helyszín – hogy miért, az a Vezess korábbi cikkéből derül ki: