Szerdán hajnali 2 óra után kezdődött egy rövid, ám drámai üldözés az angliai Gateshead városán áthaladó A1-es autópályán. A rendőröket egy sötétszürke BMW-t vezető autós gyanús, szabálytalan viselkedése miatt riasztották.
Az üldözés 2:27-kor ért véget, szóval nem tartott sokáig: a BMW öt rendőrautóval ütközött, és törmeléktenger borította be az autópályát.
A hatóságok jelenleg is vizsgálják, pontosan mi vezetett a szerencsétlen balesethez. Legalább két Volvo V60 rendőrautó súlyosan megrongálódott, egy Vauxhall (mifelénk Opel) kombi hátulról kapott nagy ütést, míg egy másik járőrautónak hiányzik a csomagtartófedele és az ajtói is – a mentés során valószínűleg a tetőt is le kellett vágni, hogy kiszabadítsák a bent rekedt egyenruhásokat.
A baleset során a szabálytalan autós F10-es 5-ös BMW-je is komolyan összeroncsolódott, és egy hatodik jármű is totálkárosra tört, a felvételek alapján nehéz lenne azonosítani, milyen típus volt.
A BMW-t vezető húszéves férfit őrizetbe vették, és súlyos testi sértést okozó, veszélyes vezetés gyanújával indítottak ellene eljárást. Női utasát is letartóztatták, aki a gyanú szerint bűnrészesként segítette a menekülést.
A baleset helyszínére öt mentőautó, és speciális mentők is érkeztek. A hét kórházba szállított rendőr közül négyet még aznap kiengedtek, kettőt megfigyelés alatt bent tartottak, egy tiszt pedig lábsérülése miatt részesült kezelésben – számolt be róla az AOL.
A történet hátterében még számos kérdés tisztázásra vár, de az biztos: a rendőrségi üldözések nem mindig a filmekből ismert happy enddel végződnek. Ha érdekel, hogy milyen a menekülő által használt BMW, a Vezess korábbi cikkéből megismerheted a típust:

