A BMW Art Carok története 1975-ben indult egy egyszerű felkéréssel: a BMW Motorsport akkori feje, Jochen Neerpach és aktuális versenyzőjük, Hervé Poulain kérte fel Alexander Calder festő-szobrászt, hogy készítsen dizájnt a 3.0 CSL versenyautóra, amivel Le Mans-ban állnak rajhoz.

Ebből végül tradíció lett, és több Le Mans-i versenyautó mellett hagyományos utcai modelleket is képzőművészek kezei alá adtak, Calder után festett BMW-t többek között Andy Warhol, Robert Rauschenberg, David Hockney, Jeff Koons is, mára összesen 19 darab ilyen különleges díszítésű modell létezik.

Ezek közül állítanak ki egyszerre kilencet hamarosan, május 7-étől június 14-éig a luxemburgi Esch-Sur-Alzette-ben található AES acélgyárban kialakított 1200 négyzetméteres csarnokban. A kiállítás ingyenesen lesz látogatható, alább a galériában mutatjuk, mely darabokat lehet majd megcsodálni testközelből. Kattints a képre!

Ilyen BMW-találkozó sem volt még 2
Ilyen BMW-találkozó sem volt még 3

Ilyen BMW-találkozó sem volt még

Ilyen BMW-találkozó sem volt még

Ilyen BMW-találkozó sem volt még 13
Ilyen BMW-találkozó sem volt még 14
Ilyen BMW-találkozó sem volt még 15
Ilyen BMW-találkozó sem volt még 16
Ilyen BMW-találkozó sem volt még 17
Ilyen BMW-találkozó sem volt még 18
Ilyen BMW-találkozó sem volt még 19
Ilyen BMW-találkozó sem volt még 20
Ilyen BMW-találkozó sem volt még 21
Fotó megosztása:

A környéken élő autórajongóknak és műértőknek nagyszerű dolga lesz, de a BMW mindenki másra is gondolt, tavaly telefonos applikációban virtuális kiállítást is létrehoztak, így akár távolról is lehet gyönyörködni az Art Carokban.

Itthon is nézhetsz autócsodákat

Ha Luxemburg messze van, hamarosan itthon is igazi jármű-különlegességeket, klasszikus autókat nézhet az erre fogékony közönség, hiszen két év kényszerszünet után május 13. és 15. között ismét megrendezik Balatonfüreden Concours d’Elegance kiállítást-találkozót.

A hagyományosan főszponzorként szerepelt vállaló BMW Group Magyarország támogatásával szervezendő, szabadon látogatható eseményen a Tagore sétányon a FIVA (Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetsége) égisze alatt idén négy kategóriában versengenek a jármű-különlegességek. A veterán és vintage kategóriában az első világháború előttről, illetve az 1919-1942 közötti időszakból származó személy-, sport- és versenyautók, a classic és youngtimer kategóriában pedig az 1945 és 1985, illetve 1986 és 1995 között gyártott járművek indulhatnak.

Ilyen BMW-találkozó sem volt még 23

Indiai maharadzsa Rolls-Royce-a is érkezik Balatonfüredre

A szervezők mintegy 50 indulót várnak, például egy eredetileg indai maharadzsa tulajdonában lévő egy 1948-as Rolls-Royce Silver Wraith, de a BWM az M GmbH 50 éves fennállása alkalmából lesz ott M5 CS, BMW M4 Competition, valamint az X4M modell is, versenyen kívül pedig a bajorok teljes elektromos kínálatát is megnézhetik a látogatók.

Az ünnepélyes eredeményhirdetésre május 15-én vasárnap 13 órakor kerül sor, amikor a résztvevő autócsodák vörös szőnyegen vonulnak fel a zsűri és a nagyérdemű közönség előtt.

A VII. Balatonfüred Concours d’Elegance-ról további információk az esemény honlapján olvashatók!