Kevés annyira kitartó formai jegyet használnak az autógyártók, mint a BMW a hűtőmaszkja esetén. A könnyen felismerhető dupla rács az idők során alaposan változott, de még ma is osztottan kerül az autókra, amiért még az új 4-es sorozaton is tökéletesen őrzi az eredeti identitást. Mégis előfordult a történelem során, hogy olyan autó készült BMW emblémával, amin nem szerepeltek a vesék. Ilyen volt a BMW-Glas 3000 V8 is.

 

Ahogy a nevéből is olvasható, nem teljes értékű BMW-ről beszélünk. Valójában pedig még annyi BMW sincs benne, amennyire gondolhatnánk abból, hogy a márka a nevét adta hozzá. A dingolfingi Hans Glas Gmbh által fejlesztett gran turismóra a gyártó szomorú sorsa miatt kerülhetett rá a BMW embléma. Mikor a Glas csődöt jelentett, a BMW jelentős tőkét fektetett a kis manufaktúrába, akik lényegében teljesen a nulláról fejlesztették a Glas GT-t, és az 1965-ös Frankfurti Autószalonon ki is állították.

Vesementes BMW V8-assal? Volt ilyen is! 2

Glas 2600 V8 néven készült el a sportos kupé, melyben a motor is saját fejlesztés. A Glas 1,3-as négyhengeres benzinmotorjából építettek össze kettőt, egy-egy vezérműtengellyel és külön vezérműlánccal. 150 lóerőre volt képes és már akkor is egy kicsit többet szerettek volna ennél, ezért vágtak bele egy 3,0 literes motor fejlesztésébe. Ahogy a 2600 V8-nál, úgy a 3000 V8 esetén is két négyhengeres, de már az újabb fejlesztésű 1,5-ösből hozták létre. Ebben az évben, 1966-ban került szorult helyzetbe a gyártó és jött a BMW, mint befektető, az új motort pedig már a BMW emblémával ellátott kupéban mutathatták be.

Vesementes BMW V8-assal? Volt ilyen is! 3

170 lóerőre volt képes és a 200 km/h-s végsebesség elérése volt a cél. Ez hajszál híján sikerült is, a 3000 V8 198 km/h-s végsebességet ért el. Mivel kézzel készült autóról van szó, minden elemét, burkolatát egyedileg alakították ki. A gyártó akkori bevallása szerint nincs két ugyanolyan ajtó, vagy fedél, így még a karosszériaelemek sem csereszabatosak a Glas GT-ken. Kimondottan kevés ilyen autó készült el, a 2600-asból 277, a BMW-Glas 3000 V8-ból 389 darabot gyártottak le. Ez a példány éppen 2021 év elején cserélt gazdát tökéletesen restaurált állapotban 84 000 kilométerrel közel 13,3 millió forint értékben.

Vesementes BMW V8-assal? Volt ilyen is! 4