Mindössze négy éven át: 1982 és 1986 között tartott a hírhedt B-csoportos korszak a rali világbajnokságban. A félelmetesen túlmotorizált, emberfeletti tehetségű és felkészültségű pilótákat igénylő versenyautók abszolút zsákutcának bizonyultak, ám nélkülük ma nem tartana ott a motorsport, ahol tart.

A Toyota meglehetősen későn reagált a kihívásra. Mire rászánták magukat, hogy a hátsókerék-hajtású Corolla Celicák helyett valami ütőképeset építsenek, már kongatták a vészharangot a géposztály felett. Kibúvót jelentett a tervezett S-csoport, amely csökkentett motorteljesítménnyel, cserébe enyhébb homologizációs követelményekkel volt hivatott kiváltani a B-csoportot – erre az új kategóriára gyúrtak tehát rá külnben, a Toyota Team Europe főhadiszállásán.

Egy percet sem versenyzett a legbrutálisabb Toyota raliautó 2

Az alapot a frissen bemutatott, középmotoros Toyota MR2 adta – ami persze nem igaz, mert a versenyautónak a sziluettjén és a nevén kívül semmi köze nem volt az utcai kupéhoz. A 222D kódjelű konstrukció borítólemezeit egyedi hegesztésű csővázra rögzítették, a hátsó tengely elé egy 2.1 literes, szárazkarteres turbómotort építettek be, amely mind a négy kereket hajtotta. A bukólámpákat elvetették, ami furcsán aránytalanná tette az autót – talán pont ez adta máig élő varázsát.

Egy percet sem versenyzett a legbrutálisabb Toyota raliautó 3

Habár az S-csoportban 300 lóerőre korlátozták volna a teljesítményt, a Toyota kétszer ennyire fejlesztette a motort, soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő.

A jövő pedig semmi jót nem hozott. Henri Toivonen 1986-os, halálos korzikai balesetét követően a B- és S-csoportokat egyaránt megszüntette az FIA, a Toyota két szék között a pad alá esett. Mégsem hagyták azonban veszni az eredményeket: villámgyorsan hozzáláttak kifejleszteni A-csoportos versenyautójukat, amibe a komplett hajtásláncot átemelték. Így született  meg az az ST165 Celica GT-Four, amivel 1990-ben Carlos Sainz egyéni világbajnok lett.

Egy percet sem versenyzett a legbrutálisabb Toyota raliautó 4

Az MR2 222D-ből talán tíz példány, ha készült (az előírt homologizációs darabszám fele.) Ebből ma már csak kettőről tudunk: az egyik a tokiói Megaweb Toyota óriás-bemutatóterem dísze, a másik pedig a Toyota Team Europe jogutódjának, a Toyota Motorsport GmbH-nak a gyári múzeumában található. Ez utóbbi látható képeinken, és ahogy elnézzük, pusztán megjelenésével is rászolgált becenevére: a „fekete vadállat”-ra.

Forrás: Smarter Media, Toyota