Alex Palermo olyan ajándékot talált ki testvére 65. születésnapjára, amiről nem véletlen értesült az egész autós világ. A több mint 700 lóerős Dodge Charger önmagában nem volt neki elég, ezért betolta a Hellcat motoros négyajtóst a SpeedKore műhelyébe, hogy csináljanak belőle valami irgalmatlanul erős gépet. Ők pedig nagyon komolyan vették a feladatot, ezért szétkapták az autót, hogy aztán megszülessen belőle ez a kiszélesített szörnyeteg.

Fogták a 6,2 literes, V8-as motort és lehajították róla a termetes kompresszort. A helyére két turbófeltöltő került, de ezek előtt Thitek hengerfejet kapott, új befecskendező rendszert és utcai, valamint versenypályás felhasználásra is alkalmas MagnaFlow kipufogót. Utóbbi esetében nem mennek végig a gázok a teljes rendszeren, hanem az első lökhárítóba vágott végeknél távoznak. A végeredmény 1525 lóerős teljesítmény lett, ami eszelősen sok.

Ilyen az, amikor messzire gurul a gyógyszer 2

Talán még ennél is érdekesebb azonban, hogy a Charger összkerékhajtást kapott. Borzasztó nyomaték megy át a Hellraiser Performance sebességváltón, a féltengelyeket roppant könnyű és nagyon erős karbonból készítették. Szénszálas anyagból alkottak az autó köré a Hellcat Widebodyhoz hasonló szélesítéseket, amik alól még így is kilógnak a Mickey Thompson ET Street gumikkal szerelt Bogart felnik.

Ilyen az, amikor messzire gurul a gyógyszer 3