A legnevesebb formatervező stúdiók és karosszériaépítők között tartjuk számon az olasz Bertonét, mely a különleges Abarth sportkocsiktól az Aston Martinokon át egészen a Citroen XM-ig nagyon sokféle formát készített. Itt dolgozik Jason Gastriota is, az ismert formatervező, aki a Ferrari 599 GTB-t vagy a Maserati GranTurismót is rajzolta. Az ő nevéhez kötődik a James Glickenhaus tulajdonában lévő Ferrari P4/5 is. Meg ez a Bertone Mantide.

A Mantide nem a legszebb autó, ami Bertonééknál készült, de mégis megvette valaki. Csak egyetlen példány épült a Chevrolet Corvette ZR1 alapokat használó autóból, melyből az előzetes tervek szerint tíz példány született volna, ám a közönség nem fogadta be az autó vonalait, így nem mutatkozott kereslet rá. Ezt is most 16 093 kilométerrel árulják az Egyesült Államokban.

Annyira ronda volt, hogy senkinek se kellett a Bertone Corvette-je 2

Az autó külsejét és a belterét is alaposan átszabták, utóbbit fekete alcantara és piros bőrkárpit borítja mindenütt. A motor azonban megmaradt a gyári állapotában. A kompresszoros V8 közel 640 lóerős és kevesebb mint 3,5 másodperc alatt gyorsítja 100-ra a Mantidét. Akár 351 km/órás sebességre is képes, ami bizonyára jót tesz neki, mert csak rövid ideig látható.

Annyira ronda volt, hogy senkinek se kellett a Bertone Corvette-je 3