Napjainkban forradalmi tettnek tűnik az eldobható tárgyak száműzése az életünkből. Sőt, szinte lehetetlen kihívás, nemcsak a piacos műanyagzacskó, de a közlekedési eszközök szintjén. Mert ma 14 év körül van a hazai autók átlagéletkora, és erre azt mondja minden szakértő, hogy életveszélyes, öreg, lassan roncstelep felé kacsintgató autók futnak útjainkon.

Tehát cserélni kell, újra váltani, ha nem benzinesre, hát elektromosra, mert nyilván egy újabb kéttonnás doboz a helyes lépés a fenntartható jövő felé.

Ez az üzenet, ami mindenkihez eljut, és akinek volt már pénze egyszer autóra, az cserél is, ha nem öt, hát majd tíz-tizenöt év múlva. Ám akad egy 87 éves amerikai öregúr, akinek elment a füle mellett a fogyasztói társadalom ordító reklámja.

Egyszer, 17 évesen döntött úgy, hogy a benzinkutas mellékállással összekuporgatott pénzből vesz magának egy furgont. Miután összejött az ötven dollár, Randall Pitman végre tulajdonosává válhatott egy 1927-es Ford T-modell pickupnak.

Amit azóta is nagy megelégedéssel hajt, igaz ma már csak veterános találkozókra. Nyilván a pazarlás-fenntarthatóság témakörre felfűzött gondolatmenet megdőlne, ha tudnánk, hogy az öreg veterán mellett hány autót fogyasztott el pályafutása során a 87 éves öregúr. De nem tudjuk, és jól van ez így, elvégre, hány autós mondhatja el magáról, hogy ennyi időn keresztül megtartotta első kocsiját?