A BMW i8-as önmagában is kellően feltűnő ahhoz, hogy megforduljanak utána. Futurisztikus formája és látványosan nyíló ajtajai garantálják a feétűnést és a technikájáról is van mit beszélni. Nem a hagyományos módon próbáltak meg élményautót teremteni a bajorok, hiszen az i8-asban csupán 1,5 literes, háromhengeres turbómotor dolgozik, mellé viszont akad villanyos hajtás is, mely 374 lovas rendszerteljesítményt ad. A tuningcégek azonban nem elégedettek, így a japán EVE.RYN nevű cég sem.

Ezért alkották meg az i8 Roadster változatához való készletüket, mely főleg optikai változtatásokat tartalmaz, azokból viszont elég feltűnőeket. A szélesítek mellett vadabb lökháratókat és nagy hátsó szárnyat is vásárolhat az egyediségre vágyó i8 tulajdonos náluk. A művet i8 E.N.ARMY Edition-nek keresztelték leginkább a matt zöld szín miatt, melyet sötétebb árnyalatú elemekkel egészítettek ki. Teljesítménynövelésről nem esik szó náluk, amin nem is csodálkozunk, hiszen az i8-ast nem a száguldásra tervezték.