1994 januárjától kezdték el gyártani a Porsche 911-es utolsó léghűtéses generációját, mely a 993-as kódjel alatt fut. A kínálat csúcsát jelentő Turbo modellt egy évvel később mutatták be és a képeken látható példány ennek remek példája. A fekete fényezés, a finom aerodinamikai változtatások és a jellegzetes felnik, valamint a nagy hátsó szárny is jól felimerhetővé teszik a 911 Turbót. Pedig ez az autó egy kicsikét más, mint a többi. Ezért is lehet, hogy valakinek megér majd több mint 110 millió forintnak megfelelő összeget.

Ez az autó ugyanis 1994-es évjáratú, amivel meglehetősen korai darab, méghozzá egy prototípus, melynek segítségével az utolsó simításokat végezték el a Turbón. Annak ellenére, hogy egy kifejezetten tesztelésre szánt példányról van szó, az autó remek állapotban van. A fényezése hibátlan, a vörös bőrrel borított beltér pedig hívogató. Minden épp olyan benne, amilyen a 90-es évek elején volt. A felszereltség részét képezi a Blaupunkt Symphony hifi, az elektromos ablakok és a légkondi is.

Bármikor hazagurítanánk ezt a korai 993 Turbót 2

Érdekessége, hogy míg a legtöbb ilyen korai prototípus vagy előszériás darab a zúzdában végzi, addig ez a 911 Turbo már a forgalmazás kezdete előtt elkelt. Az autó egy hofheimi kereskedőhöz került, onnan pedig rögvest a tulajdonosához, aki most válik meg tőle. Ám nem volt ez ilyen egyszerű. Mivel az autót még be sem mutatták, amikor a kedves vevő átvette a kulcsokat, ezért csupán egy héjat kapott, motor nélkül. Viszont amint sor került a premierre, leszállították neki a hathengeres, turbós boxert a hatsebességes kéziváltóval együtt.

Bármikor hazagurítanánk ezt a korai 993 Turbót 3

Két csiga is lélegezteti a 3,6 literes, hathengeres boxermotort, amit hatgangos kéziváltóval és a 959-esből származó összkerékhajtással egészítettek ki. A motor 5750-es fordulatnál adja le 408 lóerős teljesítményét, mely mellé 4500-től 540 Nm nyomatéka van. Álló helyzetből 100-ra 4,4 másodperc alatt gyorsul, a végsebessége 290 km/óra. Ezek ma is figyelemre méltó számok.

Forrás: RM Sotheby's