1988-ban jelent meg a második generációs BMW M5-ös, mely a valaha létezett utolsó kézműves bajor sportlimuzin. Ez ugynis még úgy készült, hogy a fényezett karosszériákat a Motorsport részleghez szállították, aztán ott kézzel szerelték össze a legbitangabb E34-eseket. Ezt a piros példányt még 1990-ben vette át első tulajdonosa, élete nagyrészét azonban Kaliforniában töltötte, így igazán remek állapotnak örvend és 2012-ben még csupán 44 796 kilométer volt benne.

Igazán jó ízlésű és cseppet sem spórolós tulajdonosa volt az autónak, hiszen a remek piros fényezésen túl rengeteg extrát rendeltek bele a szürke bőr belsőn felül például Executive Seating csomag is jutott bele. Ezért a hátsó pad helyett két jól formázott ülést kapott, közötte széles könyöklővel a megfelelő kényelemért. Az autóhoz emellett még minden gyári dokumentációja is megvan, mert kizárólag gondos tulajdonosa volt. Most 50 260 kilométer van benne és egy Philadelphia-i BMW kereskedő árulja 15,7 millió forintnak megfelelő összegért.

Bármeddig elmennénk ezért a gyönyörű, piros BMW M5-ösöért 2

Az előrebukó gépháztető alatt ebben az esetben még az S38-as sorthatos 3,6 literes változata lakik, egy sportmotorhoz illően hengerenkénti pillangószelepekkel. A teljesítménye 315 lóerő, melyet 6900-as fordulaton ad lem, mellé 4750-től 360 Nm nyomatéka van. Ehhez ötgangos kéziváltó csatlakozik. Álló helyzetből 100-as tempóra egy jó sofőrrel 6,3 másodperc alatt gyorsul, a végsebessége korlátlanul 266 km/óra.

Bármeddig elmennénk ezért a gyönyörű, piros BMW M5-ösöért 3