Ma már meg sem lepődünk azon, hogy az olyan gyártók is teret engedtek az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő SUV-formának, mint a Bentley vagy a Rolls-Royce, akikről korábban elképzelhetetlen volt, hogy behódoljanak ennek a hóbortnak. Vadhajtások korábban is születtek, például több luxusautót vagy sportkocsit alakítottak át kisebb műhelyek – vagy éppen a gyár – egyedi megrendelésre, hogy a megfeleljenek a tulajdonos igényeinek.

Pont úgy, mint ez az 1960-as Bentley S2-es, melyet a Wendler karosszériaműhely alakított meglehetősen nagy és roppant elegáns kombivá. A modellből hosszú és rövid tengelytávú változat is készült, párat pedig a kombihoz hasonlóan egyedi karosszériával gyártottak. Az LLBA9-es alvázszámú autót eredetileg egy New York-i vevő rendelte a New York-i Yacht Club címére.

Annyi azonban tudható, hogy a tulajdonos eredetileg egy Mercedest szeretett volna rendelni, szintén egyedi karosszériával, de a németek visszautasították a felkérést, ezért fordult az angolokhoz és Wendlerhöz, aki szép összeg fejében nekiállt megépíteni a puttonyos Bentley S2-est. Viszont rengeteg elemet használtak fel a W112-es Merciből az építéshez. Később a tulajdonos eladományozta az autót egy múzeum számára, 2012-ben pedig restaurálták. Most 160 millió forintnak megfelelő összegért árulják a 6,2 literes V8-as motorral szerelt kombi Bentley-t.

Az autó valódi ritkaság, hiszen összesen 2308 darab S2-es Bentley készült, ebből csupán 57 darab hosszú tengelytávú változat és természetesen ez az egyedüli, mely Wendler-karosszériát visel.