Menő vadász: nagyjából így fordíthatnánk le a Jaecoo márkanevet, ugyanis azt hivatalosan a német Jäger és az angol cool szavakból állította össze az anyacég, az önálló autómárkaként a magyar piacon szintén jelen lévő Chery. A kínai brand az anyaországon kívül játszik így az almárkákkal (a többes szám az Omoda miatt indokolt), és az egyes piacokat úgy próbálja meghódítani, hogy csoportokba rendezi különböző modelljeit.

2024-ben Omoda a tömegmárkák ellenfelének érkezett Magyarországra, míg a Jaecoo egy picit magasabb minőséget hirdetett. Azóta a két márka szorosabban, szinte egyként működik Omoda/Jaecoo néven, leginkább küllemük más. Magyarországon a Jaecoo kínálata cikkünk megjelenésekor két modellből, az 5-ösből és 7-esből áll. Tesztünk alanya az utóbbi, konnektoros hibrid hajtással.

19 fotó

Külső

Meglepett, amikor először láttam élőben az autót. A kínaiak olyan SUV-t készítettek, amely mer karakteres  lenni – persze ez a feladata is, hiszen egy vadász nem riadhat vissza a tereptől. Jó kiállású a 7-es, melyet alapvetően egyszerű vonalak határoznak meg, de mégsem érezni azt, hogy egy életlen baltával faragták volna. Oldalról egyértelműen Range Rovert idéz a forma, melyre rásegítenek a sötétített ABCD-oszlopok, de kevésbé gömbölyded, ha a részleteket nézzük. Egy Range Roverhez képest azonban bébi a Jaecoo nagyobbik modellje: kereken 4,5 méteres hosszával, 1865 mm-es szélességével és 1670 mm-es magasságával abban a ligában játszik, ahol a Hyundai Tucson, a Kia Sportage vagy épp a Ford Kuga.

Jókora kerítés határozza meg az arcot, a vízesés ihlette hűtőmaszk felületének azonban kb. csak a harmada az, ami valóban átereszti a levegőt a hűtéshez. A többi rész por- és bogárgyűjtő, jó időben nem biztos, hogy szívesen takarítanánk. A LED-főfényszóró a kerekek szintjén világít, fentebb, az autó sarkánál a menetfényt láthatjuk. Ötletes, hogy mintázata ugyanolyan, mint az ajtókon végigfutó díszlécé.

Titkolja ez a kínai autó, mennyit is fogyaszt 6

Mint egy Range Rover

A hátsó lámpák mintája nem teljesen ugyanilyen, de az összkép egységes. Korunk trendjének megfelelően nem maradhatott el a teljes fenéken átérő fénysáv, melyen feltűnik a Jaecoo felirat is. Biztos, ami biztos, ezt a modellnévhez is odaírták – mondjuk tény, hogy egy szimpla 7-es furán nézett volna ki. Hátulról nézve egyébként jókora prizmasávok hívják fel a figyelmet arra, milyen széles az autó.

Noha egy, az átlagnál terepesebb irányt képviselő szabadidőjárműről van szó, a tervezők visszafogottan, de ízlésesen burkolták fényezetlen műanyaggal az alsó részeket. Ahova kell, oda azért került a plasztikból, a hátsó lökhárítót pedig látványosan meg is növelték. Terepen a kevésbé peres kerekek is hasznosabbak: a Jaecoo 7-re egyfajta, 19 colos felni kerülhet, mely annyira takar mindent, hogy nem is látszanak a piros féknyergek.

Titkolja ez a kínai autó, mennyit is fogyaszt 7

Kereken 4,5 m hosszú

Belső

Motor löki ki az ajtó síkjába süllyedő kilincseket, melyek utána húzásra már mechanikusan működnek. Az ajtónyitás után mutatós, minőséginek érződő, letisztult beltér fedi fel magát: a karamellbarna árnyalat ugyan nem alapáras, de 150 ezer forintot megérhet a teljesen fekete bútorzattal szemben. Prémiumszintnek ezt még nem érdemes nevezni, a keményebb műanyagokhoz azért nem kell annyira lenézni, ráadásul az ajtózsebek sem párnázottak, ha valami olyat teszünk bele, ami nem tölti ki teljesen.

A Jaceoo 7 kétféle felszereltségi szintje (Premium és Exclusive) között a beltér jelenti a lényegi különbséget. Nem is feltétlenül megjelenésben, mert ott csak a hangulatvilágítás jelenti a differenciát, hanem leginkább komfortban. Az első sor elektromosan állítható, műbőrös ülései nem csak fűthetőek, de szellőztethetőek is, elektromos a deréktámasz a sofőrnél, és van kormányfűtés is.

38 fotó

A kormány egyébként a Chery-kből ismerős darab, csak a felirat, illetve az egyes gombok funkciója más. Kár, hogy a fizikai gombok itt is egy fedél alatt laknak, ugyanis ez bizonytalanná teszi kezelhetőségüket, és nem mindig reagálnak a nyomásra, vagy nem úgy, ahogy azt szeretnénk. Nem is kapott sok gombot a Jaecoo 7, lényegében mindent a 14,8 colos érintőképernyőről vezérelhetünk.

Nem csak a kormány, az infotainment is a Chery-től jött, fő hibájával együtt. Hiába adott ugyanis egy nagy, akár jól is használható pixelhalmaz, a kezdőoldalt egyszerűen nem használják ki. Nem rosszul használják ki, hanem szinte sehogy: az egyetlen hasznos dolog a kezdőoldalon az, hogy belenyúlhatunk, mit halljunk a 8 hangszórós Sony-hifin.

Titkolja ez a kínai autó, mennyit is fogyaszt 13

150 ezer forintba kerül, hogy ne minden fekete legyen

Szerencsére a menüben gyorsan babrálhatunk, a rendszer hamar kiismerhető és a képminőség is jó. Problémamentes a telefontükrözés is, a kábelmentes kapcsolatot pedig gondtalanná teszi az Exclusive kivitelnél elérhető 50 W-os hűtött vezeték nélküli töltő. A vezetékes töltés is lehetséges mindenféle átalakítók nélkül bárkinek, ugyanis az első és a hátsó sorban is van egy-egy USB-A és USB-C aljzat.

A 10,25 colos digitális műszeregység felett-mögött lévő HUD teszi teljessé Exclusive felszereltségnél a kijelzők garmadáját, benne téli móddal, amikor nem fehér, hanem kék a szélvédőre vetített feiratok színe.

Titkolja ez a kínai autó, mennyit is fogyaszt 14

A könyöklő alatti rekesz is hűtött

2672 mm-es tengelytáv mellett nemigen volt kétséges, hogy a hátsó sorban elég lábterünk lesz-e. A fejtér már izgalmasabb kérdés volt az egészen hátra érő, beépített árnyékolót kapó panorámatető miatt. Aggodalomra azonban semmi ok, magasabb felnőttek is kényelmesen elférnek a második sorban. Köszönhető mindez annak is, hogy az autó tetővonala nem lejt meredeken.

Pontos méretet nem adtak meg, de simán büszkélkedhetne a Jaecoo a belső tárolók méretével, érzésre egészen nagy szám is kijöhetne. Az ajtózsebek a nagyobbak közé tartoznak, a lebegő középkonzol alatti tároló is használható, a kesztyűtartó is átlagon felüli, a könyöklő alatti rekesz pedig hűtött. A jobb első ülésnél, a műszerfalon egy kis szatyorkampót is találunk, további kettőt pedig az 500 literes csomagtérben.

Titkolja ez a kínai autó, mennyit is fogyaszt 15

500 literes a csomagtér

Technika

Háromféle hajtásrendszerrel készülhet a Jaecoo 7. Kettő alapja ugyanaz: adott egy 1,6 literes turbós benzines hétfokozatú duplakuplungos váltóval, a 145 lóerő pedig vagy az első tengelyt hajtja, vagy összkerékhajtású az autó. Tesztautónk a harmadik változatot képviseli: a mindkét oldalon megtalálható töltőnyílás és a PHEV felirat utal arra, hogy konnektoros hibriddel van dolgunk.

A Jaecoo SHS-nek, Super Hybrid Systemnek nevezi a hibridjeit, mely jelen esetben 143 LE-s, 1,5 literes, négyhengeres turbós benzinmotorból, valamint 204 lóerős villanymotorból áll. A kettő egyszerre is képes a hajtásra, így a rendszerteljesítmény ezek összege, 347 LE, míg a csúcsnyomaték 525 Nm. Hibridrendszer választása esetén nem elérhető az összkerékhajtás.

Titkolja ez a kínai autó, mennyit is fogyaszt 16

Bal hátul benzint, jobb hátul áramot tölthetünk

A villanymotor 18,3 kWh-s akkumulátorból nyeri energiáját, melyet tölteni (az akár erőltetett rekuperálás mellett) 6,6 kW-tal lehet AC-, illetve 40-nel DC-töltőről. A két világ munkáját  fokozatmentes sebességváltó váltó hangolja össze – neve a Dedicated Hybrid Transmission kifejezésből jön, ami annyit tesz, hogy kifejezetten hibrid rendszerekhez találták ki.

Ha mindent erejét összeszedi, akkor is 8,5 másodpercig tart a 0-100 km/órás sprint a közel 1,8 tonnás négykerekűnek, ami a 347 lóerőhöz mérve szerény érték. Végsebessége 180 km/óra. Elöl MacPherson-rendszer, hátul multilink futómű dolgozik a Jaecoo 7 alatt.

Nem tettek kivételt a Premium és az Exclusive kivitel vásárlói között, mindenki minden vezetéstámogató rendszert megkap. A felszereltségi listán összesen 28, 2-4 betűs rendszert és segédet számoltunk, figyel az autó mindent és mindenkit kívül-belül. Örömteli, hogy már szerényebb felszereltséggel is kapunk teljes panorámakamerát, mellyel felülnézetből is láthatjuk az autó környezetét, de annak forgatható 3D-s modellje köré is kitehetőek a kamera képei, csekély térbeli torzítással.

Titkolja ez a kínai autó, mennyit is fogyaszt 17

Remek a kamerák képe

Vezetés

Miután helyet foglalunk, gombnyomás nélkül feléled a jármű. Egy fékpedál-érintés kell azért az igazi ébresztéshez, több rendszer ekkor kap csak áramot – például a panorámatető, melynek rolója automatikusan behúzodik, ha távozás után bezárjuk az autót. Ahogy szinte minden hibridnél, a bajuszkapcsolóra költöző menetválasztó D-be lökése itt sem jelent egyet a benzinmotor beindításával, csendben, elektromosan indulunk.

Automatikus hajtásbeállításnál inkább a villamosrendszerre helyezi a hangsúly a Jaecoo, de így van ez egyébként a hibrid módban is. A kettő között a különbséget az jelenti, hogy hibridként használva már kisebb sebességnél és terhelésnél elkezdődik a benzinégetés. Finom pedálkezeléssel azonban így is elérhető a 60 km/órás tempó tisztán elektromosan.

Titkolja ez a kínai autó, mennyit is fogyaszt 18

1,5 literes benzinmotor a hibridrendszer alapja

Amit a hibridrendszer nem kezel jól, azok a hirtelen gázadások. Ilyenkor előfordul, hogy felordít a benzinmotor, és kell aztán némi idő a lecsillapodáshoz, de a legtöbb helyzetet azért megpróbálja kimozogni az autó. Igaz, ez a mozgás nem egy sprint, melyet a gyorsulási idő is előre jelzett már.

Maga a hibridrendszer működési szempontból nem tartogat különlegességeket, bár az fura, hogy az intelligens és a kényszerített használat (ez jelenti a töltésmegtartást, 30 és 80 százalék közé állítható) mellett van egy olyan mód is, hogy kezdeti – ami a gyári alapbeállítás, és aminek a használatát nem ajánlja az autó. Hiányzik az is, hogy az autó százalékosan kiírja, hogy mennyire van feltöltve az akkumulátor. Ez azért is érdekes, mert a töltésmegtartást pont így, százalékosan lehet megadni, de közben minden más felületen hatótávban kommunikál az autó.

Titkolja ez a kínai autó, mennyit is fogyaszt 19

Konnektoros hibrid

Ha a hibridrendszerek különféle beállításai nem lennének elegendőek, még az autó dinamikájába is beleszólhatunk az Eco, Normal és Sport módokkal. Ezek csak a haladás lendületességére hatnak, értelemszerűen Sportban a legérzékenyebb a gázadásra az autó, de azért nem ég és föld a differencia a skála két vége között.

Kétféle féküzemmód is elérhető, sportos állapotban kifejezetten nagyot lassulunk már kis érintésre is. Nem is volt ez kényelmes, mert kiemelte, hogy a Jaecoo 7 hajlamos a hosszirányú dőlésekre. Heves lassításoknál illedelmesen bólint, gázadásra pedig orrot emel az autó. Előbbi kimért fékezésekkel elkerülhető, de a gázzal nem is kellett sokat játszani ahhoz, hogy úgy megemelkedjen a kocsi orra, hogy a kerekek elforogjanak a téli hideg, nyálkás utakon kanyarodás közben vagy fekvőrendőr után. Nagyon furcsa volt ez a viselkedés annak fényében, hogy a motor az első tengelyt terheli jobban, úgy pedig végképp, hogy oldalirányban ilyen kilengéseket nem tapasztaltunk. A futómű puhább hangolása az úthibák elleni küzdelemben azért jól jött.

Titkolja ez a kínai autó, mennyit is fogyaszt 20

Multilink futómű dolgozik a hátsó tengelyen

Külön állítható a kormányzási ellenállás két szinten. Normál üzemben nagyon könnyű, szinten ellenállás nélküli, érzéketlen az irányítás, és csak tippelhetünk, mi történik a kerekekkel. Emiatt egész hamar, de legalább városi tempó felett érdemes sportra váltani. Ez sem túl sportos, de ad némi biztosságot nagyobb sebességnél.

Méretét leszámítva minden menettulajdonsága azt sugallja, hogy a városi, illetve a rövidebb, nem túl tempós vidéki utakon érzi jól magát a Jaecoo 7. Tény, hogy a manőverezhetőség remek és a kilátás is jó, az orrkialakítás miatt gyakorlatilag látjuk az autó végét. A belső visszapillantó tükör fura, mert abban többet látunk a beltérből, mint a mögöttünk lévő világból, de ha tolatásra kerülne sor, úgyis ott van a kamerarendszer.

Titkolja ez a kínai autó, mennyit is fogyaszt 21

Pontosan ezt látni a belső visszapillantó tükörben

Eltántorítani azért nem szeretnénk senkit az autópálya-használattól, a Jaecoo 7-tel nem olyan kellemetlen a sztrádahasználat, mint például a Chery Tiggo 4-gyel volt a bömbölő motor miatt. Hanghatás azért van, 110-es tempónál már halljuk a gördülést, melyet 130-ig elnyom a szélzaj. Az autó ereje pont ahhoz elég, hogy nyugisan haladjunk, többhöz azonban nemigen. Ha a kamionsort kielőztük vele, nem sok dolog indokolja a belső sáv bitorlását, 130 felett nem virgonckodik az autó. Sokkal inkább érződik 220 lóerősnek, mint háromszáz felettinek.

Vezetéstámogatóinak működését illetően a Jaecoo 7 a kínai mezőny jobbik felébe tartozik. Kütyüi nem idegesítőek, a sávelhagyás-figyelmeztető sem túl agresszív, a sebességtúllépést is két finom hang jelzi. Váratlanul szigorúan egyedül akkor szólt, ha nem az útra figyeltünk – már az sem tetszett neki, ha a főképernyőn matattunk. Ezeket a funkciókat azonban a legördülő menüből egyszerűen, pár érintéssel ki lehet kapcsolni. A sávtartó kicsit csámborgós, a saját magának kijelölt sávon belüli tartományokban „pattog” az autó, ezért nem sokat használtuk.

A fogyasztási kérdés kardinális a kínai autóknál. Sok márka csak az utolsó x kilométeres adatokat közli (jelen esetben az utolsó 50 kilométert), így a valós fogyasztás kiszámítása, főleg az ilyen hibrideknél egy nyomozással is felér. Számításaink szerint 100 kilométerre vetítve (külső töltésből) 13-14 kWh áramot és 4,6 liter benzint fogyasztottunk. Ha azt nézzük, hogy egy liter benzin kb. 9 kWh energiát tartalmaz, akkor 6,1 literes vegyes fogyasztásról beszélhetünk – nem rossz érték egy ekkora autótól. A WLTP-mérések szerint a 60 literes üzemanyagtankból és az akksiból akár 1200 km-es hatótáv is kihozható, ez a mi fogyasztási értékeinkkel inkább 900-950 km-t jelent.

Titkolja ez a kínai autó, mennyit is fogyaszt 22

Menő vadász – kb. így lehetne lefordítani a Jaecoo nevet

Költségek

Ha a legolcsóbb Jaecoo 7-et keressük, akkor a sima benzinmotoros Premiumba lehet belefutni 13,99 millió forintos listaáron. Az összkerékhajtású változat 15,49 milliótól érhető el, míg a hibridek mellett felszereltségtől függően 16 585 000, illetve 17 585 000 Ft szerepel. Tesztautónk vételárát a karamell beltér mellett a 200 ezres fényezés növelte, így jön ki a végső 17 935 000 forintos ár. A maximum nincs sokkal feljebb, csak a kéttónusú, fekete tetős külső tudja ezt további 150 ezerrel megdobni.

Ezekkel a listaárakkal még mindig versenyképes a hibridek között a Jaecoo 7, ráadásul a belső égésű, illetve a villanymotorra 7 év vagy egymillió kilométer, az autó többi részére 7 év vagy 150 ezer kilométer garanciát vállalnak, az első három évben kilométerkorlátozás nélkül.

A Jaecoo 7 SHS és vetélytársai – Listaár, forint
Jaecoo 7 SHS (18,3 kWh, 347 LE) 16 585 000
Kia Sportage 288 Plug-in Hybrid (13,8 kWh, 288 LE) 17 599 000
Peugeot 3008 PHEV (17,9 kWh, 195 LE) 17 930 000
Hyundai Tucson 1.6 T-GDi plug-in hybrid 2WD 6AT (13,8 kWh, 288 LE) 17 999 000
Ford Kuga 2.5l Plug-In Hybrid (14 kWh, 243 LE) 18 970 000
Alfa Romeo Tonale Plug-In Hybrid (15,5 kWh, 280 LE) 20 270 000
Titkolja ez a kínai autó, mennyit is fogyaszt 23

A tesztautó ára 17 935 000 Ft

Értékelés

Kívül-belül vonzó, gazdagon felszerelt, tágas, praktikus és takarékos. Vezethetőség terén viszont nem nyújt sok élményt, nem egy erőgép, a hivatalos adattal szemben. Egyértelműen rágyúrtak a Jaecoo 7 fejlesztésekor azokra a tulajdonságokra, melyek ebben a szegmensben igazán fontosak, mások azonban több figyelmet szentelnek az itt háttérbe szoruló jellemzőkre is. Hogy mely tulajdonságok mennyire fontosak, az egyénenként változó lehet, amihez azonban mindenki tud kapcsolódni, az az ár. Ebben pedig remekel a modell, így sokaknak lehet vonzó.

Mellette – Ellene
 
  • Látványos külső
  • Tágas beltér
  • Gazdag felszereltség
  • Takarékos
  • Kedvező ár
  • Széleskörű garancia
 
  • Nehezen használható kormánygombok
  • Kihasználatlan lehetőségek a főképernyőn
  • Kormányzási visszajelzések hiánya
  • Erőtlenség autópályán
Pontozd a Jaecoo 7-et!
átlag
6.43
szavazat
14
Pontozd a Jaecoo 7-et!