Bár nem feltétlenül a mély sár és az erdei csapás egy pickup autentikus élőhelye, de mi most mégis ragadós dágványban, sikamlós meredélyeken próbáltuk ki az új Amarok-ot. 2010-es bemutatkozása óta bő 830 ezer darab fogyott a Volkswagen platós haszonjárművéből, amely érkezésekor, ha nem is a legerősebb, de a legnagyobb és legtakarékosabb volt a pickupok között. 2016-ban kapott az Amarok egy komolyabb modellfrissítést, innentől az Európában eladott példányokba csak izmos V6-os dízelmotort lehetett rendelni, és valamivel komfortosabbá is vált az alapjaiban amúgy változatlan pickup.

Nappal melós, délután családi autó, mi az? 1

2022-ben aztán megérkezett a második generációs Amarok, amit teljesen újragondoltak, elengedték a házon belüli gyártást, és a modellt a Ford Ranger alapjaként is szolgáló T6-os platformra húzták fel. A szinte minden irányban megnőtt Amarok – szélessége csökkent egyedül – már a V6-os mellett takarékosabb négyhengeres motorokkal is kapható. A külföldi bemutató után, itthon is kipróbálhattuk a Volkswagen emblémás Rangert, igazán ronda sárban, kemény terepen. 

Nappal melós, délután családi autó, mi az? 65

Felárért differenciálzárral is kérhető a VW pickupja

Külső

Sokáig a pickupok munkagépek voltak, és ennek megfelelően nem is volt különösebben fontos a dizájnjuk és évtizedekig szinte tökegyforma platós autók árasztották el a világot. Na, ez már a múlté, és jó ideje már egy platós jószágnak is jól kell néznie. Lehetőleg minél férfiasabban, tekintélyt parancsolóbban. És a modern pickupok hozzák is, amit elvárnak tőlük, a Toyota Hiluxtól a Ranger Raptorig, egyik típus sem különösebben cuki kinézetű jószág, sokkal inkább férfias, faragatlan vaddisznóalkatúak.

Szögletes vonalaival, masszív építésével, és nem utolsó sorban irgalmatlan méretével, – 5350 milliméter hosszú, ami közel 10 centivel több, mint az elődé volt, szélessége 1910 mm, magassága 1884 mm, tengelytávja 3720 mm, ami bő 17 centivel lett nagyobb – az új Amarok igen impozáns darab. A méretváltozásokkal együtt a túlnyúlások is változtak, csökkentek, amitől javultak az autó terepképességei, az első terepszög 30, a hátsó 23 fokos lett, és változott az Amarok gázlómélysége is, ami a korábbi 50-ről 80 centiméterre nőtt. 

Nappal melós, délután családi autó, mi az? 66

Szinte minden irányban nőtt az Amarok

A kinézet mellett a hétköznapi használhatóság is fontos, ennek érdekében a legtöbb pickup már jellemzően duplakabinos – Amarokból itthon nincs is szimpla kabinos kivitel – és a kabin / plató arány is alaposan eltolódott a plató kárára.

Ennek ellenére az Amarok rakfelülete nem kicsi, az EUR raklap simán ráfér, és ami még fontosabb, 1,19 tonnával terhelhető, ami bitang jó érték ebben a kategóriában. De terhelhető a teteje is, ami 350 kilogrammot bír el álló helyzetben, amit a nomád élet rajongói díjazhatnak majd, hiszen így akár egy négyszemélyes tetősátrat is fel lehet csapni a kabin tetejére. 

Nappal melós, délután családi autó, mi az? 67

Javultak az autó terepszögei is

Platója a pickupoknál lassan kötelező, dombornyomott típusmegjelöléssel végződik, és persze a rakfelületet mindenféle extrával lehet még praktikusabbá tenni, kezdve a strapabíró műanyagbéléstől a bukórácson, világításon, elektromos csatlakozókon át egészen a motoros platóredőnyig. 

Belső

Ahogy megváltozott a pickupok vásárlóközönsége, és a felhasználás módja is – egy puccosabb pickup akár teljesértékű családi autóként is megállhatja a helyét – úgy változott az utastér is. Személyautósabb és nem utolsó sorban tágasabb is lett, már nem csak a telephely és munka közötti rövidebb távot lehet benne átvészelni, hanem hosszabb utakat is.

Az Amarokban pedig még a hátsó, korábban inkább csak erős kompromisszumokkal használható Ülései kényelmesek – hosszú távon még nem volt alkalmunk kipróbálni – és a hátsó sor padja is a komfortosabbak közé tartozik, de nem nyújtja egy személyautó szintjét.

Nappal melós, délután családi autó, mi az? 68

Ma már egy munkaautó belsejének sem kell csövesnek lennie

Kifejezetten tetszett, hogy a pickupok felhasználóit nem próbálják meg hasbaakasztani a temérdek simogatni való felülettel, így a kormányon igazi gombokat találni az Amarokban, a lámpákat normális módon lehet kapcsolni és a VW a 8-as Golf bevezetésekor eldugott – átpakolták a lámpakapcsoló panelre – ablakfűtés gombja is visszakerült a helyére. Nagy kár, hogy a klímavezérlés gombjaira már nem tartottak igényt, pedig a Rangerben remekül működik, míg az Amarokban a hőmérsékletállítást az érintőképernyőn helyezték el. 

Nappal melós, délután családi autó, mi az? 69

Hatalmas a függőleges tájolású kijelző

Kormánya pont akkora, mint egy személyautóban, a borítása kellemes tapintású, és mögötte digitális műszerfal mutatja a különféle információkat, felszereltségi szinttől függően 8, vagy 12,3 colos méretben. Kijelzőből van még másik is, egy függőleges tájolású óriás a középkonzolon, ami 10,1 és 12 colos is lehet. A menüben nem igazán volt idő elmerülni, főleg a terepjárásra volt kihegyezve a bemutató, aminek a vezérlése a középkonzol tekerőgombjával végezhető, a további terepezéshez szükséges funkciók kapcsolói is ennek közelében helyezkednek el. Ilyen a hátsó tengely differenciálzára és a lejtmenetvezérlő. 

Nappal melós, délután családi autó, mi az? 70

Tekerőgombbal választhatók a különböző hajtások

A vezetési mód választógombja kicsit feljebb, az elektronikus fokozatválasztó elé került, ami a váltó, pedálérzékenység, hajtásbeállítás, kormányerő és a menetstabilizáló finomhangolásával teszi még könnyebbé az autó vezetését, a száraz aszfaltnál összetettebb körülmények között is. 

Minőségérzet tekintetében az Amarok belseje teljesen korrekt és élhető hely, akadnak benne USB aljzatok – sőt, indukciós töltőfelület is – két kesztyűtartó, zsebek az ajtóban, pohártartók és 12, illetve 230 voltos csatlakozó is.

Nappal melós, délután családi autó, mi az? 71

Vezeték nélküli telefontöltő

Technika

Kezdetben csak négyhengeres, a modellfrissítés után viszont csak V6-os motorral volt kapható a VW Amarok, de a generációváltás után már mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt, mert már kétliteres négyhengeres és háromliteres V6-os motor is szerepel a választékban. Az 1996 köbcentis, négyhengeres turbódízel kétféle teljesítményváltozatban is kapható, a gyengébb 170, az erősebb 205 lóerős, forgatónyomatékból pedig 405, illetve 500 Nm leadására képesek. V6-osból egyféle van, a 2993 köbcentis motor 241 lóerős, csúcsnyomatéka 600 Nm.

Nappal melós, délután családi autó, mi az? 72

Kétliteres négyhengeres és háromliteres V6-ossal is megvehető az új Amarok

Váltóból hatfokozatú kézi- és tízfokozatú, szintén a Fordtól érkező automatikus is választható, a 170 lóerős négyhengereshez csak kézi, a 205 lóerőshöz kézi és automatikus is, míg a V6-oshoz csak automata rendelhető, míg az összkerekes hajtáslánc alapból ott van mindegyik Amarok alatt. Igaz a 4Motion hajtásrendszerből kétféle van, a csúcsváltozatban négy hajtásüzemmód választható, a többiben pedig három.

A különbséget a 4A jelű állás jelenti, a megszokottnak számító 2H, 4H és 4L állások mellett, ami automatikus nyomatékelosztásra képes az első és a hátsó tengely között és főként azért hasznos, mert vele szilárd útburkolaton is kapcsolható az összkerékhajtás Akinek ez nem elég, és biztosra menne, az extrafelszerelésként rendelhető differenciálzárral is kiegészítheti az offroad eszköztárat. 

Nappal melós, délután családi autó, mi az? 73

Magyarországra csak duplakabinos változat érkezik

Vezetés

Autózásból a nemrég lezajlott hazai bemutatón főleg terep szakaszoknak örülhettünk, nem is akármilyeneknek. A cuppogós sárral borított pályát profik jelölték ki, zárt területen és olyan ideális mértékben áztatta el az eső, hogy még éppen végig lehetett rajta menni elakadás, útról leesés nélkül, de mégis megvolt benne a szükséges izgalom is és az autó összes offroad funkcióját ki lehetett próbálni. 

Nappal melós, délután családi autó, mi az? 74

Masszív sárban is elboldogul

Nem ez az első alkalom, hogy terepen vezettük az Amarokot, a márka 2014-ben, még az első változattal szervezett egy hosszabb nomád kalandot, akkor Montenegró és Albánia útjain próbálhattuk ki, mire képes az összkerekes VW pickup:

Az automata váltós Amarokkal nagyjából mindenféle tereptudás nélkül lehetett átgázolni tökön paszulyon. Közben az utastér csendes, kényelmes, és ha kell, akkor a hatalmas autó sarkainak helyzetét a 360 fokos képet adó kamerával is ellenőrizheti a sofőr. Egyszerű a lejtmenetvezérlő sebességének beállítása is, amit a gázpedállal lehet szabályozni, és a terep adottságainak megfelelő offroad programok között is pillanatok alatt lehet váltani. 

Egy rövid országutas karika is belefért a programba, ahol nagyobb tempónál is kényelmes és stabil maradt az elöl MacPherson, hátul merevhidas, laprugós autó, bár tisztán hátsókerekes módban, platóterhelés nélkül könnyedén elforgathatja a hátsó kerekeket az, aki nyitott az ilyen jellegű huligánkodásra.

Nappal melós, délután családi autó, mi az? 76

Alapáras az összkerék-hajtás

A temérdek, felszereltségfüggő vezetőtámogató rendszert – több mint húszféle van belőle – többek között a második generációban debütáló intelligens sebesség-asszisztenst, a be- és kiállást is támogató parkolási asszisztenst, a sávváltás-asszisztenst nem igazán tudtuk élesben is kipróbálni, ezt reméljük, majd máskor bepótoljuk. Hasonlóan a mért fogyasztáshoz. 

Költségek

A legújabb Volkswagen Amarok 18 470 880 forinttól vásárolható meg, amiért 170 lóerős, kéziváltós példányt adnak. 19 122 390 forint a Life fantázianevű felszereltségű Amarok, ami már választható a nagyobb, 205 lóerős motorral és 10 fokozatú automatikus váltóval, a következő, Style felszereltségi szinten – 20 876 260 forint – már 205-241 lóerő közötti teljesítményű motorok közül lehet választani és váltóból is mindkettő szerepel a listán.

A két csúcsváltozat, az Aventura és PanAmerica 25 354 280 és 24 813 260 forintba kerülnek és csak a V6-os motorral, automata váltóval lehet őket konfigurálni. Már az alapváltozattól jár a LED-es fényszóró, a klíma, elektromos mozgatású ablakok, tolatóradar és kamera, tempomat és multifunkciós kormány. 

Nappal melós, délután családi autó, mi az? 77

12 voltos csatlakozó

Minden fehértől különböző karosszériaszín feláras, a legtöbb metálfényezés 425 ezer forintba kerül, de van egy félmilliós tétel is a listán, ez pedig a mélyvörös metál. A bőr vagy Artvelour kárpit további 295 ezer forintos tétel, az ablakokkal ellátott hard top felépítmény 1 955 000 forint, a krómbetétes oldalfellépő 554 ezer forintért kerülhet az autóra, a vonóhorog 480 ezer forintba kerül. 

A Volkswagen Amarok és vetélytársai – Listaár, forint
VW Amarok 2.0 TDI (170 LE) 18 470 880
Toyota Hilux – duplakabinos 2.4 D-4D (150 LE) 15 106 650
Ford Ranger 2.0 EcoBlue M6 (170 LE) 17 208 500
SsangYong Musso Grand 2.2 aut. (202 LE) 13 424 730

Értékelés

Személyautós hangulatú, és kifejezetten tágas belsejével, széles motorválasztékával, és a Ford tapasztalatával együtt a második generációs Amarok komoly tényező lehet a pickup piacon. Kényelmes utasterével hétköznapi használatra ugyanúgy megfelel, mint munkára, amikor nem ijed meg a nehéz rakománytól, vagy éppen a súlyos vontatni valótól sem. De még nyaraláskor sem kell otthon hagyni, mert elbírja a feje tetején, sátorban az egész családot.

Mellette – Ellene
 
  • Komoly motorválaszték
  • Nagy terhelhetőség
  • Tágas belső
  • Alapáras az összkerék-hajtás
 
  • Csupán egyféle karosszériaváltozattal kapható
  • Klíma csak menüből állítható

Szavazás

Hány pontot adnál az új Volkswagen Amaroknak?
átlag
7.13
szavazat
175
Hány pontot adnál az új Volkswagen Amaroknak?