Röviden – Toyota Hilux 2.8 D-4D Invincible
Mi ez? A Toyota világsláger pickupjának 2020-ban felfrissített változata, a legerősebb motorral és a legcifrább felszereltséggel
Mit tud? Nemcsak aszfalton, hanem terepen is elviszi, azt amit kell, ahova kell
Mibe kerül? 9.569.450 forint a belépőmodell ára, az erősebb motoros, fullos Invincible ára pedig 14.916.150 forinttól startol
Kinek jó? Aki megbízható, és izmos munkaerőre vágyik, aminek még belső értékei is vannak, az nézze meg a puccos és erős Hiluxot

Erősebb, szebb és okosabb lett a világ kedvenc pickupja – Toyota Hilux 2.8 1

1968 óta már nyolc generációnyi készült a Toyota strapabíró, platós munkaeszközéből, ami a pusztító sivatagtól a sarkvidéki klímáig bárhol előfordul, ahol hitvány utakon kell valamit innen oda szállítani. A jelenlegi generáció 2015 óta tarol a piacon, és már két ráncfelvarrást is megélt, az egyiket még 2017-ben, a másikat tavaly, 2020 nyarán. Nekünk most ez az utolsó lesz érdekes, hiszen az európai Hilux akkor kapta meg a nagyobb és erősebb, bő 200 lóerős dízelmotort, és a külseje, belseje, valamint néhány műszaki részlete is felfrissült valamelyest.

Erősebb, szebb és okosabb lett a világ kedvenc pickupja – Toyota Hilux 2.8 2

Külső

Tavaly nyáron kapott új arcot a Hilux, ami leginkább a LED-es lámpában, az új hűtőmaszkban, friss formatervű lökhárítóban és természetesen az új színekben nyilvánul meg. Az 5325 milliméter hosszú, 1855 mm széles, 1815 mm magas és 3085 mm tengelytávú Hilux valamivel haragosabb megjelenést kapott, az Invincible csúcsváltozat pedig egyedi orrkialakítással, kartervédő lemezzel, műanyag kiegészítőkkel, extra kerékkel és feliratos platóhátfallal is több, mint a pucérabb belépőmodell.

Erősebb, szebb és okosabb lett a világ kedvenc pickupja – Toyota Hilux 2.8 106

Ezzel a hosszal a technikásabb terepeket már ki kell hagyni vele

Az irgalmatlan hosszú kasztni ellenére földúton, dimben-dombon is el lehet vele boldogulni, van benne hátsó differenciálzár, kapcsolható összkerékhajtás és felező is, de egy pickup sosem lesz rendes terepjáró, tehát ne várjon tőle senki olyan képességeket, mint amilyenekkel a Land Cruiser rendelkezik. Bár gázlómélysége a 70 centivel egész jól hangzik, és a 42 fokos kapaszkodási szög is derék, de a nehéz domborzatot nem fogja szeretni a szerény terepszögei és nagy tengelytávja miatt.

Erősebb, szebb és okosabb lett a világ kedvenc pickupja – Toyota Hilux 2.8 107

Belső

Furcsán átalakult a korábban munkagépnek használt pickupok utastere is, már nem meglepő, ha ezekben is rengeteg extrával találkozunk. És ez nem véletlen, a vásárlók ebben a kategóriában is az erősebb motorral felszerelt, alaposan teleextrázott kiviteleket keresik, mint amilyet az Invincible fantázianevű felszereltség is képvisel. 

Utasterében új dizájnt kapott a műszeregység, új a 8 colos központi érintőképernyő is, amely nemcsak valódi gombokkal segíti a gördülékeny használatot, hanem gyorsabb, okosabb is, mint elődje volt, és kompatibilis az Apple CarPlay és Android Auto okostelefon-integrációs rendszerekkel. Ezen felül van kárpitba süllyesztett, rejtett hangulatvilágítás, kulcs nélküli ajtónyitás és motorindítás, első-hátsó parkolóradarok, automata klíma, szálcsiszolt díszburkolat az ajtón, és bőrkárpit az ülésen. De hiába a temérdek extra, ha az üléspozíció a szerény belmagasság és a magas padló miatt kissé idétlen, pláne a hátsó sorban ülhetnek benne füleket verő térdekkel. 

Erősebb, szebb és okosabb lett a világ kedvenc pickupja – Toyota Hilux 2.8 108

Személyautós kényelem

Csomagtartója, illetve platója 1525 mm hosszú és 1645 széles, és 48 centis magasságig tart az oldalfal is. Akad néhány csomagrögzítő pont is a csupasz, bevonat nélküli platón, de nem kényeztetik el túl sokkal a vásárlót. A plató ajtaja viszont masszív darab, azon bátran lehet ücsörögni, tuti nem szakad le. Az utastérben sajnos nem maradt már rakodóhely, legfeljebb a hátsó ülésekre, vagy azokat felhajtva a padlóra lehet rámolni, feltéve, ha kihasználatlanul marad a hátsó sor, mert csak két ember utazik a Hiluxszal. 

Erősebb, szebb és okosabb lett a világ kedvenc pickupja – Toyota Hilux 2.8 109

Technika

Hiába a kicsinosított belső, a ráncfelvarrás legfontosabb eleme mégis az új, a korábbinál jóval erősebb motor, amivel e téren leküzdött valamit a Toyota a lemaradásból. A régebbi, 2,4 literes dízelmotor helyett már 2,8 literből hoznak ki jóval nagyobb, 204 lóerős csúcsteljesítményt, illetve 500 newtonméteres forgatónyomatékot.

Erősebb, szebb és okosabb lett a világ kedvenc pickupja – Toyota Hilux 2.8 110

204 lóerős a frissen érkezett, 2,8-as dízelmotor

Ez elég arra, hogy 10 másodperc alatt 100 km/órás tempóra gyorsítsa fel a Hiluxot, ami 2,8 másodperccel jobb, mint amire a 2,4 literes erőforrás volt képes, ami az árlistán és a kínálatban még most is megtalálható. Váltóból hatfokozatú, hagyományos automatát, vagy szintén hatfokozatú kézi váltót lehet kérni bele. A modellfrissítés óta minden összkerékhajtású Hilux egy tonnáig terhelhető és 3,5 tonnát vontathat. Hogy országúton is komfortosabb legyen vele az utazás, áthangolták a futóművet, módosítottak a laprugókon és azok bekötési pontján is.

Erősebb, szebb és okosabb lett a világ kedvenc pickupja – Toyota Hilux 2.8 111

Strapabíró laprugók találhatók a hátsó futóműben

Vezetés

Bő 5,3 méteres hosszal, magasból tekintve a többi közlekedőre és mindent bíró futóművel közlekedni vidám dolog, de a városban lesznek gondok a Hiluxszal, pláne, ha le is kéne vele valahova parkolni. Ekkora szabad helyet még az újra fizetőssé tett parkolókban sem nagyon találni. De a Hilux nem is itt, hanem terepen, vagy legalább rossz minőségű úton van igazán otthon. 29 centis hasmagasságával nem nagyon kell aggódni, hogy leér valami létfontosságú szerve, és a nagy, 18 colos kerekek is magabiztosan lépnek át bármit. Ugyan a laprugó és a merev híd sokkal inkább a teherhordásnak, örök életnek szól, mint a kényelmes autózásnak, ennek ellenére a Hilux mégsem különösebben rázós, pattogós, még üresen, csupán a sofőrrel autózva sem. 

Erősebb, szebb és okosabb lett a világ kedvenc pickupja – Toyota Hilux 2.8 112

A pótkeréknek már csak itt jutott hely

Persze a hagyományos értelemben vett autós élményeket a Hilux kormánya mögött át kell értékelni, bár ebben is lehet mosolyogni, de itt más az örömforrás. Én pont a Yaris GR Four után ültem át a Hiluxba, és már az első körforgalomban kalandokba keveredtem a pickuppal, annyira ég és föld a két autó. A kormány lágy, és nem igazán ad bármi infót arról, hogy mi történik éppen. Motorja viszont erős, és a megfontoltan kapcsolgató automata váltó – van sport módja is azoknak, akiket vonz az önsanyargatás – egész alacsonyan tartja a fordulatot, hamar elvált, próbál a lehetőségekhez képest takarékoskodni az üzemanyaggal. 

Erősebb, szebb és okosabb lett a világ kedvenc pickupja – Toyota Hilux 2.8 113Vezetőtámogató rendszerei közül az adaptív, a követési távolság megtartó tempomat érdekes jelenség ebben a kategóriában, és még aktív sávtartó is van benne a vészfékasszisztens, a visszagurulás-gátló és a lejtmenetvezérlő, táblafelismerő rendszer mellett. 

Fogyasztása normális, inkább takarékos stílusban vezetve, vegyesen autópályán, városban 9,6 literre jött ki, ami ekkora vasdarabtól nagyon baráti érték.

Költségek

Bruttó 9.569.450 forinttól indul a Hilux árlistája, a 2,4-es, 150 lóerős motorral, szimpla kabinnal. Dupla kabinnal ugyanez már kicsit túllóg a 10 millión, és aki ebből automatát vásárolna, annak 11,7 milliót kell félretennie. Akinek az erősebb, 2,8-as motorra fáj a foga, az kuporgasson még egy kis pénzt, mert az 11,6 millió forinttól indul kézi váltóval, automatával pedig 12,1 milliótól, míg az árlista legvégén álló Hilux alapára 17,3 millió forint. 

Erősebb, szebb és okosabb lett a világ kedvenc pickupja – Toyota Hilux 2.8 114

Nyugodtan rá lehet állni, nem lesz baja

Aki további extrákra vágyik, az választhat magának az alapáras fehértől eltérő színt is 324 ezer forintért, platótakarót, platóbélést 845 ezerért, parkolássegítő szenzort előre, hátra 81 és 90 ezerért, különböző keménytetőket 580, 650 ezerért. A platótálca 466, a sárvédőív-szélesítés 123 ezer forintba kerül. 

A Toyota Hilux Invincible és vetélytársai – Listaár, forint
Ford Ranger raptor 2.0 TDCi  4×4 (213 LE) 17 551 400
Nissan Navara 2.3 dCi 7 A/T 4×4 dízel (190 LE) 13 855 000
Toyota Hilux Invincible 2.8 D-4D (204 LE) 15 424 150
Mitsubishi L200 Double Cab – Instyle A/T (150 LE) 12 952 730

Értékelés

A konkurensekhez erősített motorjával, munkagéphez képest minőségi és alaposan teleextrázott belsejével a felfrissített Hilux némi kompromisszumkészséggel akár teljes értékű családi autóként is megállja a helyét. Bár egy keménytető nagyon kell arra a platóra, ha a sódernél bármi értékesebb és kényesebb dolgot is akar vele szállítani valaki. 

Mellette – Ellene
 
  • Erős, nyomatékos motor
  • Gazdag felszereltség
  • Komfortos futómű
  • Emberi fogyasztás
  • Komoly 4×4-es hajtás
 
  • Tétovázó automata váltó
  • Óriási helyigény, ami városban izzasztó
  • Mérsékelt vezetési élmény aszfalton
  • Pucér platóbelső

Szavazás

Mennyire tetszik a Toyota pickupja nagy motorral, sok extrával?
átlag
7.99
szavazat
941
Mennyire tetszik a Toyota pickupja nagy motorral, sok extrával?