Röviden – Dacia Duster TCe 130 Techroad
Mi ez?A Dacia amúgy olcsónak számító szabadidő-autójának erős és aránylag drága változata
Mit tud?130 lóerős, turbós, benzines motorjával jól megy, és kívül-belül egész klasszul fest
Mibe kerül?Dustert már 3,1 millió forinttól is lehet venni, a Techroad változat ára pedig 4,35 millió forinttól indul
Kinek jó?Akinek megfelel a Duster, de abból mégis valami csinosabb darabra vágyik

Vállalható formájával, remek ár-érték arányával a 2010-ben bemutatott Dacia Duster mindig is okos döntésnek számított. Aztán 2017 végén megérkezett a kompakt szabadidő-autó második generációja, ami kívülről megvolt látványos dizájnújítások nélkül is, miközben szinte teljesen új autó lett belőle. Kijavították a tesztek, menetpróbák alatt összeszedett kifogások nagy részét, főleg a kényelemre és a használhatóságra koncentrálva.

Selyemfényű betétek és LED-es nappalifény

Ekkor kapott 2 centiméterrel hosszabb ülőlapot a kényelmesebbre formált ülés, és ekkortól lehetett a kormányt nemcsak fel-le, hanem tengelyirányban is állítani, került bele automata klíma, javítottak a kormányzáson stb. Most pedig új, erős benzinmotorokkal tömték ki a Duster motorterét, mi a kettő közül a szerényebb erejű, 130 lóerős változatot próbáltuk ki, egy gazdagon felszerelt, extra változatban.

Mind lenyit

Külső

A Dacia Duster 4341 mm hosszú, 1804 mm széles és 1693 mm magas, tengelytávja 2674 mm-es. Bár szinte minden lemeze különbözik az előző Dusterétől, az alaphangulat, a jellegzetes formai megoldások, megmaradtak. A kompakt, masszív kiállású karosszériának jól áll a fáradt piros fényezés, amit a Techroad felszereltséghez tartozó kiegészítők tesznek különlegessé.

Ilyen a 17 colos alufelni, aminek közepén vörös márkaembléma pörög, de a szaténfényű lökhárítóbetétek, a fényes fekete tükörburkolat vörös díszcsíkkal, vagy a csillogó Techroad felirat az autó oldalán. Emellett van feliratos tetősín, sötétített hátsó ablak, ködlámpa, LED-es nappalifény, és funkciótlan műanyag izé az első kerekek mögött, és karbon mintájú matrica a B-oszlopon.

Belső

Utasterében is folytatódik a sor, ott az egyedi Techroad kárpitozás érdekes, vörös varrásokkal és Duster felirattal, van piros csík az amúgy mókásan béna anyagból készült szellőzőrostélyokon, ajtón, váltó körül és még díszöltésekre is maradt energia. A hangulat itt is kellemes, vannak színek és ahol valamiért hozzáérhetünk az autóhoz, ott puha anyagok várják a receptorokat. A műszerfal és környéke már olcsó műanyag, de ennyi pénzért ez talán nem akkora gáz.

Műszerfala elég egyszerű, a két darab, mutatós analóg műszer közé ékelődött kis monitor mutatja azokat az infókat, amik már nem kaptak saját műszert. Van még ügyes billentyűsor az igazán csinosra formatervezett klímavezérlő környékén. A korábbi modellnél jobb helyre költöztetett tolatókamera képe átlagos minőségű, de az autó külsején elszórt négy darab kamerának köszönhetően roppant hasznos dolog.

Nemcsak az autó háta mögé, hanem előre, illetve a jobb és bal oldali kerekekhez is oda lehet vele kukkantani, hogy leesünk-e már a pallóról, vagy hogy meglesz-e a parkolás a cifra felni lepadkázása nélkül.

Ülésein kissé magasra húzott térdekkel lehet csak ülni, de az első generáció üléséhez képest hosszabb ülőlapnak és a tágabb határok közötti állíthatóságnak köszönhetően jóval könnyebb benne megtalálni a komfortos helyzetet, mint korábban. Pláne, hogy a kormány is már több irányban állítható. Hely van benne elég, bár hátul 3 felnőttnek nem biztos hogy ennyi elég, főleg vállban fogy el hamar az élettér, de 190 centis sofőr mögött a lábtér is kevéske.

Ami nem tetszett, hogy csak egy darab USB aljzat van az autóban – 12 voltosból kettő is – és ha a fedélzeti rendszerhez csatlakoztatjuk a telefont, akkor mást már nem lehet tölteni az autóban, csak extra eszközzel, 12 voltról. A telefonintegráció viszont gyors, fájdalommentes, így a telefonon futó navigációs applikáció információit a fedélzeti képernyőn is nézhetjük. További negatívum, hogy alig van fedett tárolóhely az utastérben.

Csomagtartója a szabvány szerint 445 literes és a hátsó ülések támlájának lehajtása után 1478 literessé válik. Sajnos nem nyílik síkba, a rakodófelületek közti szintkülönbséget lejtős ösvénnyel kellene áthidalni, ha nagy kiterjedésű, kényes dolgot akarna benne valaki szállítani. Dupla padló vagy rafinált csomagrögzítő-rendszer itt nincs, csak minimalista szatyorkampó. A feláras pótkerék viszont nem itt vesz el értékes helyet, hanem az autó feneke alatt lapít.

Technika

A frissen érkezett, 1,33-as turbós benzinmotorokkal jelenleg már négyféle motorral kapható a Dacia Duster, háromféle benzinessel – az 1,6-os, SCe 115-ösből és az 1,33-as TCe 130, illetve 150-esből áll a választék -, dízelből pedig az 1,5-ös Blue dCi 115-ös található a listán. A Duster kapható szimpla első- illetve összkerékhajtású változatban is, de a 4WD csak a régi 1,6-os benzineshez, illetve a dízelmotorhoz rendelhető.

Nem teljesen ismeretlen a Renault csoport 1,33-as motorja, amit a Nissan Qashqaiban már próbáltunk, igaz, ott 140 és 160 lóerősek ugyanezek a motorok. Sőt, egy kicsivel még erősebbé faragva a Mercedes A-osztályba is belefért, meg persze értelemszerűen a Renault modelljeiben is feltűnik.

Vezetés

A Dusterben eddig az volt a legjobb, hogy különösebb gondolkodás nélkül lehetett vele átgázolni úthibákon, fekvőrendőrökön, hitvány utakon. Futóműve szépen elbánt minden gonosz ármánnyal, még a nagyobb lyukakba zuhanást sem torolta meg fájdalmas felütéssel, koppanással. Közben pedig elég stabil marad a normális keretek közti, biztonságos autózáshoz.

Az új, 130 lóerős benzinmotorral pedig még gyorsulásélmény is van az autóban, ami úgy 2000-es motorfordulatszámtól már egész határozottan érezhető. Jó, a gyári 11 másodperces értéktől nem kap benne senki veszélyes szívdobogást, de érzésre tényleg nagy a javulás a mezei 1,6-os benzineshez képest. És ne feledjük, van ebből a motorból 150 lóerős változat is. Menet közben csendes a motor, sok zaja nincs, és a start-stop rendszer hangolása is jó lett, nem viselkedik idegesítően.

Ugyanúgy, mint ahogy a hatfokozatú kézi váltó is, amely pontos, szépen jár. Egészen addig nem tudtam, mennyire jó a Dusteré, amíg át nem ültem a következő tesztautóba, amiben szintén hatos kézi váltó volt, de az már akadós, utálatos darab a javából. A módosított kormányáttétel a vezethetőségnek tett jót, kissé nehezebb, közvetlenebb lett, mint korábban.

Városban a 4,3 méteres hossz nem jelent különösebb kihívást, a Duster, a kasztni előre, oldalra jól átlátható, a tolatva parkoláshoz pedig nagy segítséget nyújt a kamera képe, amely még segédvonalakat is rajzol a vezetőnek. Ezen és a holttérfigyelőn kívül sok más segítségre nem számíthat a Duster sofőrje.

Mért fogyasztása valószínűleg egyelőre még nem mérvadó, hiszen az autót 8 kilométerrel az órájában hoztuk el. A főleg városi használatban végigtolt hét után 8,3 literes átlagot számoltunk. Valószínűleg ennél azért érezhetően jobbat is ki lehet majd belőle hozni.

Költségek

Kicsivel 3 millió forint felett kezdődik a Dacia Duster árlistája, és 4,35 milliónál áll meg. Ehhez még pár olyan extrát hozzá lehet csapni, mint a metálfény 135 ezerért – érdekes, hogy a mezei fehérnek is van felára, ez 49 ezer forint -, az automata klíma 50 ezerért, Multi-view kamera 75 ezerért, pótkerék 30 ezerért. Az ülésfűtés további 50 ezer forintos tétel, a navigáció 30 ezer, ha pedig valaki bőr üléskárpitra gerjed, azt is rendelhet bele 150 ezer forintért. Hasonló méretű szabadidő-autókhoz képest az ára, továbbra is kedvező.

A teljes árlista valahogy így fest:

MotorHajtásAccessEssentialComfortPrestigeTechroad
SCe 1152WD3,099,0003,549,0003,899,0004,249,0004,349,000
TCe 1302WD4,649,0004,749,000
TCe 1502WD4,849,0004,949,000
Blue dCi 1152WD4,299,0004,649,0004,999,0005,099,000
SCe 1154WD4,099,0004,449,0004,799,0004,899,000
Blue dCi 1154WD4,849,0005,199,0005,549,0005,649,000

Dacia Duster 1,33 TCe 130 és vetélytársai – Listaár, forint

Dacia Duster 1,33 TCe 130 és vetélytársai – Listaár, forint
Suzuki Vitara 1,4 GLX 2WD (Akciós ár: 5,470,000)6,200,000
Suzuki SX4 S-Cross 1,4 GLX (Akciós ár: 5,520,000)6,460,000
Nissan Qashqai Acenta DIG-T 1407,115,000
Dacia Duster 1,33 TCe 130 Techroad4,749,000

Értékelés

A Dacia Duster 2010-es megjelenésekor rögtön bedugta a mellső lábát a komolyan vehető szabadidő-autók klubjának ajtaján. Aztán a 2017-es második generáció bemutatásakor már be is jutott a helyiségbe, majd a mostani, erős, turbómotoros bővítéssel már teljes értékű taggá vált. Vannak ugyan még hiányosságai, főleg a vezetéstámogató rendszerek terén, de ezeket a jó árával nagyjából  kompenzálja is. Annak, akinek a magasabb üléspozíció miatt fontos, hogy szabadidő-autóban üljön, esetleg a komolyabb hasmagasság, a mezei elsőkerekes kivitelben is érezhetően jobb terepképesség, rossz útra hangolt futómű a fontos, és nem szeret vagyonokat költeni autóra, az nyugodtan nézzen meg, vagy inkább próbáljon ki egy Dacia Dustert.

Mellette – Ellene
  • Vállalható külső
  • Erős benzinmotor
  • Klassz váltó
  • Rossz úton is komfortos futómű
  • Fapados csomagtartó
  • Széles, lábnak kényelmetlen középkonzol
  • Kevés vezetőtámogató rendszer

Szavazás

Hány pontot adnál a turbós, erős, puccos Dusternek?

1381 szavazat - átlag: 6.85 (10-ből)

Hány pontot adnál a turbós, erős, puccos Dusternek?