Kicsit hosszabb, kicsit szélesebb, de még mindig igazi kisautó a Swift. Kintről. Bentről már más a helyzet.

Utastér

Hogy a tavaly bemutatott új Swift mennyire finoman változott csak  az elődhöz képest, azt már tudjuk. Most megnéztük, mire megy a dízelmotor a benzinessel szemben. A feladat adott, 560 ezer forintnyi különbséget kellene megspórolni
Kilenc centivel lett hosszabb
Fél centivel szélesebb is lett
Kicsit több, mint egy tonnás kisautó
Ránézésre is masszív darab
30 fotó
Kilenc centivel lett hosszabb

Kilenc centivel lett hosszabb

Kilenc centivel lett hosszabb


Bár a Swift még a generációváltás után sem lett igazán nagy autó – a tengelytáv öt-, az autó pedig kilenc centivel lett hosszabb – de a beltér helykínálatára nem lehet panaszunk. Nemcsak elöl – ahol a fejtér valószínűtlenül nagy – hanem hátul is többé-kevésbé rendesen elfértünk, a kis Suzukiban egyáltalán nem kell szenvedni. Feltéve, ha nem viszünk magunkkal semmit, mert a tágas utastér oltárán feláldozták a használható csomagtartót, amelynek 211 literes űrtartalma ebben a formában nem sokmindenre jó. Még egy kisebb hátizsákot sem lehet csont nélkül beletenni.

Kicsit több, mint egy tonnás kisautó

Kicsit több, mint egy tonnás kisautó

Háttérvilágítású gombok a kormányon

Háttérvilágítású gombok a kormányon

Háttérvilágítású gombok a kormányon


Bent teljesen rendben van a Swift. Műszerfala nagyon megkomolyodott, a kormányon tenyésző temérdek gomb háttérvilágítást kapott, van USB-csatlakozó, és még a kulcsot sem kell elővenni a zsebből az ajtónyitáshoz, de az indításhoz sem. Egyedül az idétlen ajtónyitást nem sikerült kiismerni, gombnyomásra csak a vezető ajtaját nyitja a zár, a többit a belső lakatkás gombbal kell nyitni. Hiába túrtam át az autó menüjét, nem találtam benne olyan beállítást, amely ezen segített volna. Persze a tévedés jogát fenntartom, de szerintem ez így hülyeség.

Adatlap

Suzuki Swift 1,25 DDiS GLX

Hogy a tavaly bemutatott új Swift mennyire finoman változott csak  az elődhöz képest, azt már tudjuk. Most megnéztük, mire megy a dízelmotor a benzinessel szemben. A feladat adott, 560 ezer forintnyi különbséget kellene megspórolni
Motor 1248 cm3, Dízel, S4
Teljesítmény 75 LE
Nyomaték 190 NM
Gyorsulás (0-100 km/h) 12,7 sec
Végsebesség 165 km/h
Fogyasztás (vegyes) 4,2 l / 100 km

Rend van a klímaosztályon is, okosan tekerőgombbal lehet beállítani a kívánt hőmérsékletet, és éjszaka kellemes vörös fény derengi be a középkonzol környékét. Szép a klasszikus módon négy darab mutatós műszerrel berendezett műszerfal is, amit a fehéres háttérfényű központi kijelző, valamint  a piros mutatók még elegánsabbá tesznek. Egyszóval jó végigtekinteni a belsőn.

Biztonság:

Ez a Swift már nem az a Swift, amely ostyaként porlad el, ha egy teniszlabdánál nagyobb dolog eltalálja. Az EuroNCAP tesztjein jelesre, ötcsillagosra vizsgázott. Frontális ütközéskor az utascella stabil maradt, a térdek és a combcsont védelme is jó,üléspozíciótól függetlenül. Korlátos oldalütközésnél megfelelő volt a mellkas védelme, de a keményebb oszlopteszten már csak átlagos minősítésre futotta. Az ostorcsapás-sérülések elleni védelem jó. A részletes törésteszt itt olvasható.

Már nem korhatáros a Swift töréstesztje:

Egy benzines, egy dízel

Az S mögött kerreg a kis dízelmotor

Az S mögött kerreg a kis dízelmotor

Az S mögött kerreg a kis dízelmotor


A Swift orrában kereplő aprócska dízelmotor ? a korábbit reszelgették egy kicsit, hogy tudja az Euro5-öt, és takarékosabb legyen – nem éppen csendes darab. Hangja nem nagyon zavaró, inkább olyan felejthető háttérmorgás. De mégiscsak van. Az 1248 köbcentiből 75 lóerőnyi teljesítményt, és 190Nm-nyi forgatónyomatékot sikerült kicsikarni.

75 lóerő nem a világ vége, de a Swift érzésre nem megy rosszul. Persze ha az érzés nem eléggé egzakt dolog, és belekukkantunk a műszaki adatok idevágó rubrikájába, akkor ott 12,7 másodperces adatot láthatunk. Ugyan ez nem vetekedhet az Ezeréves Sólyom produkciójával, de csak négy tizeddel gyengébb a benzines Swift eredményénél. És érzésre akkor is jól megy az autó, hiszen a 75 lóerőnek aránylag könnyű, mindössze 1065 kilogrammos testet kell vonszolni és a dízelmotor már aránylag alacsony fordulattól dolgozik.
 

Vacaktartó-rekesz

Vacaktartó-rekesz

Vacaktartó-rekesz


Kár, hogy csak ötfokozatú váltót társítottak a motorhoz, talán autópályán haladva sokat javítana a fogyasztáson egy hosszú, hatodik fokozat. Meg persze a menetzajon is. A váltó különben nem kellemetlen társ, igazi, tisztességes japán iparosmunka. Precíz, pontos, minimális karccal pakolhatjuk a fokozatokat egymás után. Hasonlóan rendesen megépített szerkezet a kormány is, a futómű pedig még ennél is kellemesebb darab. Persze itt-ott ráz, de ez talán megbocsátható egy ennyire rövidke jószágnak.

Fogyasztás

A gyári adatok szerint a dízel Swift 100 kilométerenként – városon kívül – akár 3,8 liter gázolajjal is beéri. Mi hajtottuk mindenhol, városban, autópályán egyaránt, így ilyen eredményről álmodni sem mertünk. Nálunk 5,1 literes átlag jött ki az utolsó tankolás után, úgy, hogy a szerkesztőségből szinte mindenki vezette a kocsit.

...és ébredés után

…és ébredés után

Ár

Elérkeztünk az autóval kapcsolatos legszomorúbb részlethez, és ez nem más, mint a dízel Swift ára. Az extrákkal gazdagon meghintett ötajtós GLX változat – nincs is más az árlistán – 3950000 forintba kerül. Ehhez legfeljebb a metál- illetve a gyöngyház fényezés 95 ezres felárát tudjuk hozzácsapni, ha nagyon nagy királyok vagyunk. Így a bűvös négymilliós határt is át tudjuk lépni a dízel Swifttel. Még leírni is rémes. Szóval hiába a mi autónk, ez nem lesz a mi autónk.