Ritka az olyan autó, amelyről azonnal érezni, hogy “ez rendben van”.  A Suzuki Swift Sport viszont azonnal meggyőz. Jó fogású a kormány, pörög a motor, pöpec a váltó és a jók az ülései is. Elsőre ennyi, de előbb lássuk, mi is ez az autó.

A Swift története

A tetőspoiler nemcsak látványelem
Az új Swift Sport gyöngyfehér, ezüstmetál, metálszürke, metál fekete, vörös gyöngyház és kék metál gyöngyház színekben készül
Szürkében nagy visszafogott
Inkább látványosság, mint igazi aerodinamikai megoldás
Kizárólag sportos, háromajtós kivitelben készül
48 fotó
Ma is különleges a 101 lóerős 1,3 GTi

Ma is különleges a 101 lóerős 1,3 GTi

Ma is különleges a 101 lóerős 1,3 GTi


Swift néven először 1983-ban jelent meg modell az európai piacon, amelyet 1989-ben követett a második generáció, amelyet már Esztergomban is gyártottak. Utóbbiból – japán gyártásban – készült a máig izgalmas GTi, 1,3-as, 101 lóerős motorral.

2004-ben teljesen megújult a Swift, amely elődjéhez hasonlóan a magyar piac legnépszerűbb modellje volt. 2006-ban elkészült a csúcsmodell, a Swift Sport. Ahogy korábbi tesztünkből kiderül, az 1,6-os motorral szerelt méregzsák hozta a hagyományos GTI-s értékeket. Élményautó.

2010-ben újabb generációváltáson esett át a japán kiskocsi, amellyel a korábbihoz formailag hasonló, de műszakilag vadiúj autó született.  Mostanra megérkezet az új sportváltozat, amely ráígér elődjére.

Nem tuningverda

Egy két apróságot leszámítva az Concept S került utcára

Egy két apróságot leszámítva az Concept S került utcára

Egy két apróságot leszámítva az Concept S került utcára


Szeptemberben a Frankfurti Autószalonon mutatkozott be az új Swift Sport. A tervezők szinte az összes látványelemet átvették a tavasszal kiállított Concept S tanulmányautóról. Minden megvan, ami izgalmassá teszi a Sportot.

Az első hűtőmaszk egyetlen nagy trapézt formáz, szemben a hagyományos modellel, ahol egy alsó és felső nyílásra osztották. Az Audi Single frame-jére hasonlító, erőt sugalló elem mellett a fényszórók és a lökhárítók ködlámpafészkei is dögösebbek, mint egyébként. Oldalról a küszöbspoilerek és a sportmodellhez fejlesztett 17 colos felnik segítik a leggyorsabb Swift azonosítását.

Érdekes, de hátulról ismerhető fel legkönnyebben az autó. Itt nem spóroltak a látványelemekkel. Azonnal feltűnik a méretes diffúzorelem a lökhárítóban illetve az oldalanként egy-egy kipufogóvég. Nemcsak a látványnak tesz jót, de állítólag nagy sebességnél valóban növeli a hátsó tengelyre ható leszorítóerőt a kis tetőspoiler. Elődjéhez hasonlóan a Sport hátsó lámpái egyediek.

Mindent bele

Az elektronikus menetstabilizáló a kipörgésgátlóval együtt alapfelszereltség, csakúgy, mint a hét légzsák, közte a vezető oldalán a térdlégzsák

Az elektronikus menetstabilizáló a kipörgésgátlóval együtt alapfelszereltség, csakúgy, mint a hét légzsák, közte a vezető oldalán a térdlégzsák

Az elektronikus menetstabilizáló a kipörgésgátlóval együtt alapfelszereltség, csakúgy, mint a hét légzsák, közte a vezető oldalán a térdlégzsák


Az utastere barátságos, de a külsőhöz hasonlóan egy erős, jól felszerelt kisautóra utal, nem egy diszkójárgányra. Míg az elődnél az ülőlap és a gerinctámasz is piros szövetből készült, ezúttal visszafogottabb az adrenalin löket. Apró sportfelirat a háttámlán, illetve piros varrás a széleken, a kormányon és a váltószoknyán.  Látvány ide vagy oda, az ülések sportosak, kiválóan tartanak még a gyors kanyarok esetében is, a kormány pedig remek fogású.

Az autó nemcsak küllemében nyújt többet, de valódi csúcsmodell a felszereltséget illetően is. A többi Swifthez hasonlóan az alapfelszereltség része a hét légzsák és a menetstabilizáló elektronika, de olyan extrák is benne vannak az árban, mint a fényérzékelős bi-xenon fényszóró, az automata légkondicionáló, sebességtartó automatika, az ülésfűtés az USB-s CD-s rádió Bluetooth-kihangosítóval.

Fordulatszám a fegyvere

1045 kg: bár nőtt, de csak 15 kilogrammal nehezebb az autó az előző Swift Sportnál

1045 kg: bár nőtt, de csak 15 kilogrammal nehezebb az autó az előző Swift Sportnál

1045 kg: bár nőtt, de csak 15 kilogrammal nehezebb az autó az előző Swift Sportnál


Az utastér gyenge pontja a műszerfal, a sebességjelző számlapja nehezen olvasható, fura a beosztása és a rajzolata. Szerencsére nem ez a legfontosabb adat, amit figyelnünk kell, sokkal inkább a fordulatszám, hiszen 7000 felett kezdődik a vörös zóna.

A turbók térhódítása ellenére a japán gyár kitart a szívómotor mellett, így viszont kell a fordulatszám a teljesítményfokozáshoz. A Swift Sportban továbbra is 1,6 liter a hengerűrtartalom, de immár 136 lóerős a motor, ami 11-gyel több, mint eddig.

A maximális nyomaték 148-ról 160 newtonméterre növekedett. Ettől gyorsabbá igen, iszákosabbá nem vált az autó. Álló helyzetből 8,9 helyett 8,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, végsebessége pedig 195 km/óra. Mindemellett a szabvány szerint 6,4 liter benzint fogyaszt százon, négy decivel kevesebbet, mint korábban.

A teljesítmény javulása elsősorban a jobb szívó- és kipufogórendszernek, valamint a nagyobb szelepemelkedésnek köszönhető. A levegő optimális áramlását a szívó oldali változó szelepvezérlés, valamint a változó szívócsőhossz segíti. Nekünk pedig nincs más dolgunk, mint tövig nyomni a gázt.

Padlógáz!

Erősen tartják az elől ülőket a sportülések, ami kell is, mert a futómű gyors kanyarvételre sarkall

Erősen tartják az elől ülőket a sportülések, ami kell is, mert a futómű gyors kanyarvételre sarkall

Erősen tartják az elől ülőket a sportülések, ami kell is, mert a futómű gyors kanyarvételre sarkall


Erre kényszeresen figyelnünk is kell, mert bár a motor élénk, a hangja nem tökéletes és az alapján már 5500-nál úgy érezzük, “ne gyilkold, váltsd el”, pedig az igazi móka csak följebb kezdődik.

6500-tól a motorhang ércesebb, miközben a teljesítmény folyamatosan nő, míg el nem érjük a leszabályozást 6900 felett. Ekkor jöhet a következő fokozat. A százas sprinthez elég egyet váltani, mivel kettesben pont megfutja az autó.

Az új Sportban a sebességváltó már nem öt, hanem hatfokozatú. Ez önmagában is pozitív változás, ráadásul a szerkezet szuper, könnyen pontosan és gyorsan kapcsolható. Felírható a konkurensek ipari kémeinek listájára: etalon, amit le kell nyúlni. Hajrá, ilyet minden autóba!

Állítólag még a fogyasztásnak is jót tesz, mert a hatodikat szándékosan hosszabbra szabták. Mindenesetre 130-nál 3450-et forog így is, lehetne még hosszabb.

Régi Swift sport Új Swift Sport
Motoradatok
Lökettérfogat (l) 1,6 1,6
Hengerek / szelepek száma 4/16 4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) 92[125]/6800 100[136]/6900
Max. nyomaték (Nm/ford.) 148/4800 160/4400
Dinamika
Gyorsulás (0-100 km/h, sec) 8,9 8,7
Végsebesség (km/h) 200 195
Fogyasztás
Vegyes (l/100 km) 7,0 6,4
CO2 kibocsátás (g/km) 165 147
Méretek
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 3765/1690/1500 3890/1695/1510
Tengelytáv (mm) 2380 2430
Gumiméret 195/45R17 195/45R17

Gokart négy személyre

Ám nemcsak a hajtáslánc teszi igazán vonzóvá az autó vezetését, sokkal inkább a sportos futómű. A fejlesztés során az alapokat a hagyományos Swift adta, de a felfüggesztést átdolgozták az irányíthatóság és stabilitás növelése érdekében. Sikeresen.

Az első rugóállandó 15 százalékkal, a hátsó 30 százalékkal nagyobb, mint a normál Swiftben, ami javítja az irányíthatóságot és 15 százalékkal csökkenti a karosszéria dőlését a kanyarokban

Az első rugóállandó 15 százalékkal, a hátsó 30 százalékkal nagyobb, mint a normál Swiftben, ami javítja az irányíthatóságot és 15 százalékkal csökkenti a karosszéria dőlését a kanyarokban

Az első rugóállandó 15 százalékkal, a hátsó 30 százalékkal nagyobb, mint a normál Swiftben, ami javítja az irányíthatóságot és 15 százalékkal csökkenti a karosszéria dőlését a kanyarokban


Változott a kerékdőlés és kerékösszetartás, megnövelt merevségű gumiperselyek és nagyobb kerékcsapágyak tartják stabilan az autót gyorsabb tempónál. Feszesebbek a rugók, de az első lengéscsillapítóknál kiegészítő visszatérítő rugót is alkalmaznak. Összességében gyorsabban reagál az autó a kormánymozdulatokra, így jobban vezethető.

A valóságban ez azt jelenti, hogy az autó késedelem nélkül fordul, és piszok stabil. Persze ha túlterheljük, akkor elkezdi tolni az orrát, de tökéletesen kontrolláltan. Ám ami igazán meglepő, hogy a gokartos mozgás mellé kényelem társul. A 195/45 R17-es gumik ellenére az autó simán veszi az úthibákat, ami váratlan erény egy sportmodelltől.

Egy Swiftet lehet szeretni a formája, az ára, a felszereltsége miatt, de nem feltétlenül a dinamika jut róla eszünkbe. Nem véletlenül, Európában a félmillió eladott sima Swiftre 23 ezer sportmodell jut.  Ám az új Swift Sport igazi élményautó, erős motorral, kiváló váltóval. Könnyen manőverezhető, remekül fordul, de mindez nem befolyásolja a hétköznapi használatot.

Esztergomból, novembertől

Az Esztergomban készülő új modell novembertől kerül a kereskedésekbe. Egyelőre az ára még nem ismert. Ha hasonló sportos kisautót keresünk a piacon, akkor az egy kategóriával kisebb Twingo RS merülhet fel ellenfélként, amely 3,7 milliótól indul, vagy a hasonló áru, de csak 105 lóerős Škoda Fabia Monte Carlo. Így 4-4,5 millió lehet majd az ára. Az olyan modellek, mint a 180 lóerős Fabia RS  5,6, a 192 lóerős Opel Corsa OPC 6 millióba kerülnek.

a videó a hirdetés után indul