Körülbelül 170 ezer ember dolgozik az autógyárakban és a hozzájuk tartozó beszállítói körben Magyarországon. Az ágazat bevétele a számításba bevont szereplők körétől függően 12-16 ezer milliárd forint. Ebben a mondatban ugyan forintos összeget írtunk, de a hazai autóipar bevétele nagyrészt euróban keletkezik. A gyárak munkásaitól az éttermi menüt előállító szakácsokon át a mérnökökig az alkalmazottak azonban forintban kapják a fizetésüket.

A banán kilójától a nyaralásunk külföldi hotelszoba-áráig sok mindenre kedvező hatással van a tartósan erős forint, ám az autóiparban forgó összegek csilliószor nagyobbak és most jön a lényeg, nem fekete vagy fehér az árfolyam 1,5 hónapja tartó elbillenésének a hatása.

Felmerül a kérdés: veszélyezteti az euróhoz képest hosszú időn át izmos forint az „olcsó magyarországi gyártás” eddig élvezett versenyelőnyét, vagyis 170 ezer család megélhetését? A válaszok óvatosak és olykor meglepőek. Spoiler: a cégek egy része seftel, igaz, más szinten és módszerrel, mint a Váci utcai pénzváltók.

Kedvezőtlen hatása lehet a fizetésekre az erős forintnak 1

A hazai autógyárak könyvvezetése jellemzően eurós, ugyanakkor vannak forintos költségeik is a bérek, adók és járulékok mellett több szolgáltatónak is így fizetnek, ezért összetett és többirányú hatásokat okozhat az árfolyam tartós elmozdulása bármilyen irányba (Kép: BMW)

„Elképzelhető, hogy a béremelések elmaradnak, vagy a bónuszok csökkennek”

A jelenlegi erős forint-euró árfolyam az euróban jelentkező költségeik jelentős növekedéséhez vezet, állította megkeresésünkre a múlt évben 200 ezer személyautót és 1,5 millió belső égésű és villanymotort gyártó Audi Hungaria kommunikációs osztálya. Az árfolyammozgásoknak való kitettség ellen azonban nem csak a győri leányvállat, hanem az egész konszern próbál előre felkészülni.

„A devizaárfolyam változásából adódó kockázat csökkentése érdekében az Audi- és VW-konszern egy szabályozott folyamat mentén határidős ügyleteket kötött, tehát a vállalat előre rögzítette az árfolyamot egy jövőbeli időpontra, így összességében az árfolyam ingadozásnak a vállalat eredményére jelenleg nincs hatása.” Az Audi-gyár mondatában hangsúlyos elem lehet a „jelenleg” kifejezés, ugyanis nem tudjuk, meddig maradhat a 2026 júniusának közepén immár 1,5 hónapja 355-365 forint között stabilizálódott árfolyam.

Ami biztos, hogy a Debrecenben nemrég beindult és teljes kapacitáson majd évi 150 ezer személyautó legyártását tervező BMW Manufacturing Hungary Kft. anyacége is hasonló ügyletekkel próbálja mérsékelni a hatásokat. „A BMW Group fedezeti stratégiát alkalmaz az árfolyam-ingadozások hatásainak mérséklésére: tőkepiaci fedezeti ügyletek segítségével csökkentjük a kockázatokat, miközben – ahol lehetséges – igyekszünk kihasználni a kedvező piaci mozgásokat” – közölték a Vezessel.

A devizakitettség strukturális csökkentését szolgálja a helyi piacokra épülő „local-for-local” ellátási rendszerek kiépítése és bővítése, amit a magyar BMW-gyár is hangsúlyozott a megkeresésünkre.

Kedvezőtlen hatása lehet a fizetésekre az erős forintnak 2

A négymilliomodik Vitara után a Suzuki magyar dolgozóinak egy része Esztergomban (Kép: Suzuki)

Amikor arra kérdeztünk rá, hogy milyen hatással lehet az euróban számoló anyavállalatoknál az árfolyam tartós elmozdulása a forintos bérek és juttatások kifizetésére, vegyes reakciók érkeztek. Az Audi szerint náluk nincs hatással rá, ugyanakkor három helyről nem kaptunk erre vonatkozóan választ, a külső elemző szerint pedig akár kellemetlenséget is okozhat.

„A tartósan erős forinttal az az alapvető probléma, hogy a vállalkozások az éves tervezésnél általában 380-390 közötti árfolyammal számoltak, így egy tartósan 360-as árfolyam is 7-8% erősödést jelent, így a forintban kifizetett munkabérek euróban kifejezve ennyivel nagyobb bérköltséget jelentenek” – válaszolta megkeresésünkre Nagy Bertalan, a Concorde Értékpapír Zrt. privátbanki csoportvezetője.

Szerinte „az elmúlt években folyamatosan kétszámjegyű minimálbér emeléseket láthattunk, mely a forint erősödésével tovább növelte a külföldi anyavállalatoknál lecsapódó eurós bértömeg növekedést. Ennek fényében könnyen elképzelhető, hogy a romló profitabilitás mellett ez azt eredményezheti, hogy a béremelések elmaradnak, vagy a bónuszok csökkennek.”

Milyen hatással van az autók árára az erős forint?

Két külön cikkben kérdeztük meg az évente több száz járművet nyugatról behordó kereskedőtől az importőrökig sokakat, hogy mennyivel lesznek olcsóbbak a használt autók (írásunk itt) és az új személyautók (cikkünk itt), és persze mikor lesznek más árcédulák az autókon.

Kedvezőtlen hatása lehet a fizetésekre az erős forintnak 3

Értékesítésre váró tesztautók egy Budapest melletti szalonnál (Kép: Vezess)

„Számunkra Magyarország nem olcsó gyártási helyszín”

A közép- és kelet-európai régió hat országában (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovénia) 60 nagy autóipari üzem működik a jármű-, akkumulátor- és hajtásláncgyárakat együtt számolva. Ennek nagyjából a fele személyautókat szerel össze, jelenleg a régióban Magyarország a középmezőnyben áll az üzemek számát tekintve. Nyugat-Európától olcsóbb gyártási helyszínként ezek az országok nem csak a német, francia, vagy éppen a japán és dél-koreai üzemekkel versenyezek, hanem kiélezett harcot vívnak egymással is a munkahelyekért.

De vajon mennyire veszélyeztetheti Magyarország pozícióját, amennyiben a sok-sok évnyi 390-400 forint körüli euró-árfolyam hosszabb távon 360 forint környékén stabilizálódik?

„Magyarország és az Audi Hungaria az Audi konszern számára nem ’olcsó gyártási helyszín’. Mindazonáltal a tartósan erős forint óradíjaink növekedéséhez vezetne, ami az Audi Hungaria Audi- és VW konszernen belüli és a piaci, egyéb beszállítókkal szembeni versenyképességét rontaná” – válaszolta kérdésünkre a győri cég kommunikációs osztálya.

Nagy Bertalan szerint is „okozhat versenyhátrányt a jövőben a bérek emelkedése és az erős forint”, mert „egyes beruházások megtérülésének tervezésénél fontos kritérium az adott országban a bérköltség”.

A Concorde privátbanki csoportvezetője úgy látja, „a bérköltséget csak azzal tudja Magyarország ellensúlyozni, ha javítjuk az oktatás színvonalát, azaz ezen költségek mellett minőségibb munkaerőt tudunk kínálni, azaz ezzel a termelékenység tud javulni. A bérköltségek csökkentését támogatja még, a technológiai fejlesztésekre irányuló beruházások is.”

Kedvezőtlen hatása lehet a fizetésekre az erős forintnak 4

Munkavállaló az Audi gyárában (Kép: Audi)

Hogyan hat az erős forint a gyárak irtózatos energiafelhasználására?

Évek óta halljuk a drága benzin és a még borsosabb áru gázolaj egyik okaként – a magas adótartalom mellett, ugye – a gyenge forintot. Most éppen erős, márpedig az autógyártás rendkívüli mennyiségben vásárolja az ilyen-olyan energiát, ezért ez is fontos kérdés a cégeknél.

Miközben az Audi Hungária szerint Nincs számottevő hatása az energiaköltségeikre az erős forintnak, mert szerződéseik többségét euróban kötik. Nagy Bertalan viszont úgy véli, bár az iráni konfliktus magasan tartja az árakat, és emiatt ellátási problémák alakulhatnak ki, „másrészt az euróval és dollárral szemben erősödő forint csökkentheti a beszerzési árakat”

Kedvezőtlen hatása lehet a fizetésekre az erős forintnak 5

A debreceni BMW-gyárban (Kép: BMW)

„Az euró bevezetésének a bejelentése támogathatja az erős forintot”

Magyar Péter miniszterelnök szerint az euró bevezetése a nemzet érdekét szolgálja, Kármán András pénzügyminiszter szerint gazdasági racionalitás, és a Tisza programjában is szerepelt, vagyis várható, hogy a kormány előbb-utóbb kitűz egy céldátumot. „Az euró bevezetése egyszerűsítené a működésünket” – válaszolta Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. vállalati kommunikációs vezetője a kérdésünkre, hogy milyen konkrét hatásokkal lehet a gyár költségvetésére a kormányzati kinyilvánítás és egy világos menetrend a bevezetésről.

Az Audi Hungaria szerint a gyárukra gyakorolt hatás sok tényezőtől függ, például és nyilvánvalóan a rögzített átváltási árfolyamtól. Kiemelték emellett, hogy az euró bevezetése kiszámíthatóbbá tenné vállalatuk pénzügyi tervezését, hiszen megszűnne az árfolyamváltozásoknak való kitettség.

Nagy Bertalan is a tervezhetőséget emelte ki válaszában, ugyanakkor hozzátette: egy ilyen kormányzati bejelentés „támogathatja a stabilabb, erős forintot”.

Így trükközött az idős Suzuki a magyar miniszterelnök szobájában

Óriási vita volt belőle a kormányban. Olyannyira, hogy az ipari miniszter ellenezte is a beruházást – mondta a Suzuki Magyarországra tervezett gyáráról Medgyessy Péter, későbbi kormányfő a Vezessnek.

Hogy született meg a gyár, és milyen vadonatúj autót adtak 580 ezer forintért egykor – ezekről is szól összeállításunk.

Kedvezőtlen hatása lehet a fizetésekre az erős forintnak 6

A trükkös nagyvezér (Kép: Suzuki)