Közel egy évszázadnyi hajmintát elemeztek amerikai kutatók, az eredmény alapvetően nem meglepő, de fontos: az ólomtartalom századára esett vissza, miután eltűnt az ólom a benzinből és a festékekből.
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala (EPA) az 1970-es években kezdte el szigorúan visszaszorítani az ólomtartalmú termékeket – köztük az ólmozott benzint is –, miután egyre világosabbá váltak az ólom súlyos egészségkárosító hatásai. Most, több mint ötven évvel később, a Utah Egyetem kutatói látványos bizonyítékot tettek le az asztalra arra, hogy ezek az intézkedések valóban működtek.
A Proceedings of the National Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmányukban emberi hajmintákat elemeztek, amelyek közel 100 évet ölelnek fel. Az eredmény szerint a hajban kimutatható ólomkoncentráció mintegy századrészére csökkent a 20. század elejéhez képest.
Az ólom veszélyeiről már az ókorban is tudtak – egyes források szerint már Krisztus előtt a 2. században felismerték a mérgező hatását. Jogosan merül fel a kérdés: miért pont most volt fontos ezt újra bebizonyítani?
A kutatók szerint azért, mert az utóbbi években ismét felmerült bizonyos környezetvédelmi szabályozások lazítása az Egyesült Államokban. A Trump-kormányzat döntései nyomán az elektromos autók terjedése lelassult és újra visszatérnek az amerikai autózást leíró V8-as benzinmotorok. Bár az ólomra vonatkozó tiltások egyelőre érintetlenek, a szakemberek szerint veszélyes lenne megfeledkezni a múlt tanulságairól.
„Nem szabad elfelejtenünk, mit tanultunk a történelemből. Ezek a szabályozások kulcsszerepet játszottak” – mondta Thure Cerling, a kutatás egyik vezetője. – „Lehet, hogy az ipar számára kényelmetlenek voltak, de az eredményük rendkívül pozitív.”
Az ólmozott benzinből származó ólom bizonyítottan károsította az idegrendszert, különösen gyermekeknél (IQ-csökkenés, tanulási és viselkedési zavarok), felnőtteknél pedig kognitív romlást és idegkárosodást okozott. Emellett növelte a szív- és érrendszeri betegségek (magas vérnyomás, stroke), valamint a krónikus vesekárosodás kockázatát. Továbbá vérszegénységet idézett elő, és reprodukciós problémákkal járt, beleértve a vetélések gyakoribb előfordulását és a férfi termékenység csökkenését.
Becslések szerint az ólmozott üzemanyagok évente több mint 1,2 millió halálát okozták és 2,4 milliárd dollárnyi egészségügyi költséget jelentettek.

Fotó: Gregory S. Paulson / Connect Images via AFP
Az ólmozott benzin egyik fő fejlesztője Thomas Midgley Jr. amerikai mérnök volt, aki az ólmot kiváló kopogásgátló adalékként vezette be. Midgley még nyilvános bemutatón is bizonygatta az anyag ártalmatlanságát, majd maga is ólommérgezést kapott. Az ólom végül évtizedeken át, tonnaszám került a levegőbe az autók kipufogógázán keresztül.
A fordulatot Clair Patterson geokémikus hozta el, aki nemcsak a Föld korát határozta meg ólomizotópos vizsgálatokkal, hanem rámutatott a környezeti ólomszennyezés mértékére is. Kitartó munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ólmozott benzin eltűnjön a töltőállomásokról.
A most publikált adatok egyértelműek: az 1916 és 1969 közötti mintákban rendkívül magas ólomszinteket mértek, helyenként elérve a 100 ppm-et. Az 1970-es évek után azonban meredek zuhanás következett: 1990-re 10 ppm-re, 2024-re pedig 1 ppm alá csökkent az érték. Ez szinte tökéletesen egybeesik az ólmozott benzin kivezetésével és a szennyező ipari üzemek bezárásával.
Egyértelmű, hogy amit egykor „szükséges rossznak” tartottak a motorok működéséhez, az valójában generációkon át mérgezte a környezetet és az embereket is.

Fotó: Fortepan / Erky-Nagy Tibor
Magyarországon az 1990-es évek közepén még párhuzamosan lehetett kapni ólmozott és ólommentes benzint. 1999. április 1-jén tiltották be hivatalosan az ólmozott benzin forgalmazását. A lépés összhangban állt az európai uniós irányelvekkel, és egyben előkészítette az utat a katalizátoros autók szélesebb körű elterjedése előtt – ezek ugyanis nem tudnak ólmozott üzemanyaggal működni. A katalizátorok pedig még tisztábbá tették a kipufogógázt.
2021-ben Algéria – az utolsó, ólmozott benzint használó ország – is kivonta a forgalomból a terméket.
Ismerd meg a katalizátor működését:

