Bő 30-35 év alatt teljesen megváltozott a világ, a nyolcvanas évek végének hangulata, kora köszönő viszonyban sincs 2025 valóságával. Sok akkor még szabad tevékenység ma már tiltott, és születtek olyan rekordok is, amelyekre ma esély sem lenne. Ilyen például az alvás nélküli vezetés csúcsa, amit 1989-ben egy magyar autóbusz-vezető állított fel. Ment és ment megállíthatatlanul éjjel-nappal a Hungaroring aszfaltján, a vége pedig egy nehezen felfogható teljesítmény: 50 órás vezetés, alvás és pihenő nélkül.
Gyakorlatilag maga az ébrenlét is óriási kihívás ennyi időn keresztül, nemhogy egy Ikarus vezetése. A nem mindennapi kísérlet körülményeit korabeli cikkek, az Arcanum Újságok archív anyaginak segítségével idéztük fel.
A felkészülés
“Tar Bálint, a BKV autóbusz-vezetője nem hétköznapi erőfeszítéseket tesz azért, hogy bekerüljön a Guinness-féle rekordok könyvébe. Augusztus 21-én délelőtt fél tízkor beül a máskülönben 15-ös jelzésű autóbusz volánja mögé, s reményei szerint negyven órán át le sem veszi lábát a pedálról. Az akciót a BKV szervezi, a MOGÜRT és a nyugatnémet Voith cég támogatja. Tar Bálint csendes, visszahúzódó ember, nem szokott még a csillogáshoz.
– Talán, ha megdönti a rekordot… – Régóta készülök már rá. Kéthetenként orvosi, pszichológiai vizsgálaton veszek részt. – S gondolom, gyakorol is. – Legutóbb már negyvenkét órát voltam fent egyfolytában, s ebből harminchat órát tengelyen.
Ez volt a főpróba. – Szigorú szabályok szerint zajlik egy ilyen világcsúcskísérlet? – Hogyne. Például megállni egyáltalán nem lehet. Huszonöt-harminc óra után már az autóbusz póttartályából is kifogy a benzin, de akkor is csak lassíthatok, mellém egy másik autóbusz gurul, s menet közben átszállok rá. Aztán amint feltöltik az én járművemet, visszaülök, s azon gyűröm tovább a kilométereket. – Ne haragudjon a személyes jellegű kérdésért, de mi lesz az evéssel, a tisztálkodással, mi egyébbel? – Minden ott történik majd, a guruló autóbuszon.
A fentiekhez csak egyetlen apró megjegyzés kívánkozik. Tar Bálint a számítások szerint mintegy 2500 kilométert fog megtenni. Mintha beszállna a volán mögé, s Portugáliáig meg sem állna. Sőt kicsit odébb, valahol az Atlanti-óceánon fejezné be az útját.” – (Mai Nap, 1989. augusztus)
A küzdelem
Maga a rekord nem volt egyszerű, a buszt tankolni sem állították meg, ami okozott egy kisebb fennakadást, amit végül sikerült megoldani:
“Bár nem kicsi egy autóbusz üzemanyagtartálya, annyi dízelolaj mégsem fér el benne, hogy elég legyen ehhez a világcsúcshoz. Ezért egy hatalmas póttartályt építettek be Bálint buszába. Ám még így sem volt elég az üzemanyag, menet közben tankolni is kellett. A segítőknek semmiség lett volna egy álló busz tankját feltölteni, de erre ezúttal nem volt lehetőség.
A kanyargós úton kilöttyent jó pár liter dízelolaj, s bár a következő körökben adtak fel homokot, hogy azzal felitassák, mégis olyan sok káros gőz került a busz légterébe, hogy veszélybe került a rekord. Orvosi segítségre volt szükség. A lelassított járműre fel is szállt az orvos, aki a célegyenesben becsöppentette a gyógyító folyadékot a pilóta szemébe.
Az evés és ivás menet közben, a természetes szükségletek elvégzése (amire egyébként szokásos kórházi berendezéseket használtak) szintén menet közben történt. Tisztálkodott, fogat is mosott, sőt az első reggel meg is borotválkozott Bálint. Olykor lelassított a célegyenes közepén, hogy leválthassák egymást az egyre fáradó kísérők, s hogy felszállhassanak a frissek. Csak ő nem fáradt.
Pedig közben leszállt az este, s felszállt a kocsira dr. Lénárd Rita belgyógyász, hogy megvizsgálja a rekorddöntőt. Ez sem volt akármi! A kanyargó buszon vérnyomást mérni és még egy csomó vizsgálatot elvégezni.
A legmeglepőbb mégis az eredmény volt: Tar Bálint jobb állapotban volt este kilenckor, mint fél nappal korábban, az indulás előtt!
Ezért vállalta Bálint a gyűrődést, no meg a csúccsal járó erkölcsi elismerésért. Mert bár ő maga nem tolakszik az előtérbe, azt azért elvárja, hogy rekordjáért elismerjék. Lám, nem akárki! Mert dicsőség is van a világon!
Nem mindegy, mit gondolnak a szülei Tiszavasváriban, vagy a társak a Kocsis utcai szállóban, vagy a váltótárs, meg a buszát felkészítő szerelők a Mező Imre üzemegységben. Az ő kedvükért, az ő szeretetükért is csinálja ezt a véget nem érő vezetést. S az elégedettségért, hogy kitűzött maga elé egy célt, amit nemcsak elért, de túl is teljesített. Két nappal meg két és fél órával az indulás után — végül is megállt a célegyenes közepén. Kicsit nehezen tápászkodott fel a vezetőülésből, fájt kiegyenesednie, az arca is borostás volt, de jól esett végre a földön két lábon állni és járni!” – (Néphadsereg, 1989. július-szeptember)
Fotó: Népszava/Birtalan Zsolt (1989)
50 óra lett a vége
A rekordról több újság is beszámolt, részletesen az Esti Hírlap tudósítója írt az eseményről, aki a helyszínre is kilátogatott: “Tar Bálint, a BKV autóbusz-vezetője ma hajnalra világcsúcsot autóbuszozott a Hungaroringen. Sőt, korábbi vállalását — tudniillik, hogy 40 órát tölt folyamatosan, megállás és leszállás nélkül a volánnál — alaposan túlteljesítette. Az új világrekordra is ráhúzott még tíz és fél órát.
Tar Bálint hétfőn délelőtt fél 10-kor kezdte róni a köröket a Forma-1-es pályán. A buszon a rekord hitelesítéséhez szükséges bizottság tagjai folyamatosan váltották egymást. És időnként, menet közben orvosok is ellenőrizték egészségi állapotát.
Ma hajnalban találkoztunk. Pontosabban éjfél múlt néhány perccel, amikor a Hungaroringre autózva megláttam a magányosan köröző Ikarus 415-ös fényszóróit. Abban a depóban, amelyben alig két hete Senna és Prost csapata készült a nagy futamra, most a BKV és a Budapesti Közlekedésbiztonsági Tanács teamje vert tanyát.
A célszerszám, az Ikarus 415-ös. Fotó: Fortepan
És persze ott volt a hitelesítő bizottság is, no és a Leg-leg stábja is; a folyamatos autóbuszozás világcsúcsa bekerülhet a Guinness Rekordok Könyvébe, amelynek szabályzata egyébként kimondja, hogy ilyen csúcskísérletnél óránként öt percet pihenhet a vezető, vagy összesítheti a kísérlet időtartamának szabad perceit. Ám Tar Bálint még ezzel sem élt.
Menet közben etették-itatták. Ma hajnalig elfogyasztott nyolc liter tejet, megivott két liter teát és jó néhány doboz gyümölcslevet, nyers sonkát falatozott hozzá. Fél kettőkor pedig teljesítette a negyven órát — lassított a célnál, ahol „menet közben” gratuláltak teljesítményéhez.
Ám Tar Bálint tovább buszozott. Rótta tovább a köröket, és igazán pontos etalonja van a kanyarok vételéhez: a Forma–1-es pilóták guminyomain autózik. Ha gyorsaságban nem is, ám időben mindenképpen felnőtt neves autóversenyző vetélytársaihoz. Déli tizenkettőig megközelítően annyi időt töltött a Hungaroring betonszalagján, mint két hete az egész Forma–1-es mezőny. És akkor még a kiesőket nem is számoltuk.” – (Esti Hírlap, 1989. augusztus)
