A napokban meteorológiai szempontból is megérkezett az ősz, ha lesznek is még melegebb időszakok, néhány héten belül érdemes lesz téli gumikra cserélni a nyáriakat. Nem a hó miatt kellhet Magyarországon téli gumi, de ezek az abroncsok csapadékos hűvös időben is nagyobb stabilitást, rövidebb fékutat kínálnak, mint nyári társaik, már amelyik megfelelő. Ha pedig valaki a hegyekkel jobban ellátott szomszédos országokban is autózik, ott még bőven találkozhat havas területekkel. 

Akik idén vennének új szettet, jó ha tudják, mire érdemes akár többet is költeni, és melyek azok a gyártók, melynek termékeit – legyenek bármilyen vonzó árúak – érdemes messziről elkerülni, ugyanis már-már balesetveszélyesek.

Alapként a német autóklub, az ADAC 2025-ös, igen átfogó tesztjére támaszkodunk, hiszen a szervezet az idei szezonra sosem látott számú, összesen 31-féle abroncsot próbált ki. A 2025–26-os télre az ADAC a 225/40 R18 méretű gumikat tette próbára, melyek egyebek mellett az Audi A3, az 1-es BMW-kre, a Dacia Dusterekre, a Mercedes-Benz A-osztályokra, Opel Astrákra, Škoda Octaviákra, Volkswagen Golfokra kerülhetnek. (Az ADAC módszertanát, értékelési súlyozását a cikk végén, külön keretes részben ismertetjük.)  

Pocsék abroncsok tömkelege

A teszt talán legmegdöbbentőbb tanulsága az, hogy a piacot kezdik elborítani a silány minőségű termékek: a tesztelt 31 gyártmány több mint egyharmada, 11 kapott „elégtelen” minősítést az ADAC-tól. Ha egyvalamit szűrünk csak le, akkor az az, hogy ezeket mindenképp kerüljük el, nem érik meg a megtakarítást.

Hiába jelzik őket téli gumiknak az olyan, kis túlzással hulladékok, mint a CST Medallion Winter WCP1, a Petlas SnowMaster 2 Sport, a Nankang Winter Activa 4, a Landsail Winter Lander egyszerűen nem tapadt havon a teszt során, az Evergreen EW66 jeges felületen nyújtott szégyenletes fékteljesítményt.

Az összességében azért egyre ritkább hó és jég mellett a hétköznapibb vizes-nedves útfelület is feladta a leckét az elégtelenre osztályozott abroncsoknak – kirívóan rosszul szerepelt az utolsó helyre rangsorolt Syron Everest 2: míg a tesztgyőztes Goodyear UltraGrip Performance 3-mal 80 km/óráról 31,7 m után már állóra lassult az autó, a Syronokon még 46 km/órás sebességgel robogott, végül másfélszer akkora távolságot megtéve, 47,1 méter után állt csak meg. Nem nehéz olyan közlekedési helyzeteket elképzelni, amikor ez súlyos, halálos következményekkel járhat…

Közepes ár, közepes teljesítmény?

Az ADAC vizsgálatai alapján négy termék ért el „elégséges”, valamint 11 „megfelelő” minősítést. Ezek nagy része az ár tekintetében is a középkategóriába sorolható, kiemelésre érdemes viszont két olcsóbb márka, a Matador és a Momo gumijainak a drágább társakéhoz mérhető teljesítménye.

A magasabb ár nem garantálja a jobb teljesítményt, az autóklub külön megjegyezte, hogy nem ajánlják a Firestone Winterhawk 4, Maxxis Premitra Snow WP6 és az Apollo Aspire XP Winter abroncsokat, mert bár több szempontból megfelelően teljesítettek, (például havon, jégen és/vagy nedves úton), más tekintetben mégsem hozták az elvárhatót, felemás a teljesítményük. Ugyanakkor ha a fő a téli körülmények között való szereplés, a Kleber, a Momo és Nokian lehet a legjobb választás ebből a csoportból.

A legjobb téli gumik 2025-ben – 225/40 R18

Az ADAC hagyományos minősítési skáláján az idei teszten egyetlen téli gumi sem jutott a „nagyon jó” osztályzatig, de hat terméket találtak „jó”-nak. Az élen a már említett Goodyear UltraGrip Performance 3 zárt 2,0 pontos eredménnyel – minél alacsonyabb, annál jobb! –, tegyük hozzá, hogy a szűken értelmezett „téligumiságban”, azaz havas-jeges, valamint nedves útfelületen összesítve a Michelin Pilot Alpin 5 is hasonlóan jól szerepelt, a Goodyeart a környezetterhelési értékek (jobb kopásállóság és kopás) emelték az első helyre.

Az említett kettőn túl az ADAC nyugodt szívvel ajánlja a Bridgestone Blizzak 6, Dunlop Winter Sport 5 abroncsokat is, ahogy – bár itt-ott alacsonyabb részeredményt hoztak – a Hankook Winter i*cept evo3 W330 és a Continental WinterContact TS 870 P is bátran választható.

Az ADAC teljes eredménytáblája

Meg ne vedd ezeket a téli gumikat! – ezeket viszont bátran 3

Kép: ADAC

Mások is teszteltek – 215/55 R17 téli gumik

A német autóklub mellett a brit Auto Express szaklap, illetve a kimondottan erre specializálódott német Die Reifentester is készített – ha nem is ennyire átfogó – téligumi-teszteket a 2025-ös szezonra, méghozzá más, de hasonlóan elterjedt, 215/55 R17 méretű abroncsokra.

Az Auto Expressnél 8 terméket vizsgáltak meg a havas/vizes/száraz fékteljesítmény, tapadás és úttartás, az egyenes- és kanyarbeli felúszás (aquaplaning), a beltéri zaj, a gördülési ellenállás, valamint az ottani árak alapján.

A győztes öt kategóriagyőzelemmel a Continental WinterContact TS 870 lett, de ugyanennyiszer volt az adott tesztben első a Goodyear UltraGrip Performance 3 is, azonban más területeken hajszállal rosszabbul teljesített a végső győztesnél.

A Bridgestone Blizzak 6 is elemében volt a havas és nedves útfelületen, míg a Michelin a havon tudott igazán erőset nyújtani.

A vizsgált abroncs Összesített értékelés
Continental WinterContact TS 870 100%
Goodyear UltraGrip Performance 3 99,4%
Bridgestone Blizzak 6 98,9%
Michelin Alpin 7 98,5%
LingLong Sport Master Winter 96,5%
Vredestein Wintrac Pro+ 96,4%
Falken Eurowinter HS02PRO 96,1%
Triangle WinterX TW401 93,7%

A nevében is a gumitesztelést hirdető Reifentesternél ezúttal hét abroncsot küldtek egymás ellen, a havas és nedves fékteljesítmény, tapadás és úttartás, a száraz fékteljesítmény és úttartás, az egyenes- és kanyarbeli felúszás, a vezetési komfort, az utastéri zaj és a gördülési ellenállás terén értékelve őket.

Náluk is a Continental WinterContact TS 870 P vitte a pálmát, és ugyanúgy a Goodyear UltraGrip Performance 3 és a Bridgestone Blizzak 6 zárt mögötte, mint a briteknél. Ha kimondottan a havas és nedves úton való teljesítmény fontos, szintén jó választás a Vredestein Wintrac Pro plus is.

A Reifentester nem osztott ki összesített pontszámot vagy százalékos értéket, a részeredmények összesítése alapján egyszerűen sorba rendezte a vizsgált abroncsokat:

1. Continental WinterContact TS 870 P
2. Goodyear UltraGrip Performance 3
3. Bridgestone Blizzak 6
4. Vredestein Wintrac Pro plus
5. Pirelli Cinturato Winter 2
6. Michelin Alpin 7
7. Nokian Snowproof 2

Mindent is mérlegelnek

A szövegben és a táblázatban szereplő fő kritériumok többsége eleve több részeredményből áll össze, mutatjuk, miket is vizsgál-mérlegel az ADAC, amíg eljutnak az összesített végeredményig. Alapvetően két fő szempont érvényesül: a menetbiztonság, ez a végeredmény 70%-a, míg a környezetterhelés 30%-kal szerepel.

A menetbiztonság 70%-os „szelete” számos alszempontból áll össze, mutatjuk, melyek ezek:

Száraz útfelület – súlyozás: 30%
– Viselkedés: az autó viselkedése normál körülmények között: egyenesfutás, kormányvisszajelzések stb. – súlyozás: 40%
– Biztonság: az autó viselkedése a határon – sávváltás, kanyarstabilitás stb. – súlyozás: 40%
– Fékteljesítmény: féktáv ABS működése mellett 100 km/óráról 1 km/órára – súlyozás 20%

Nedves útfelület – súlyozás: 40%
– Fékteljesítmény: féktáv ABS működése mellett 80-ról 20 km/órás sebességre aszfalton és betonon – súlyozás: 30%
– Hosszirányú aquaplaning: gyorsítás 7 mm mély vízben, a jobb oldali kerekek szárazon, a bal oldaliak a vízben, az utóbbiak 15%-os megcsúszási pontját mérik – súlyozás 20%
– Átlós aquaplaning: fokozatos gyorsítás 65-ről 95 km/órára egy 200 m hosszú körpályán, 20 méteres vizes szakasszal, 5 mm mély vízzel; a vizes szakaszon a kerekek eltérő sebességét mérik – súlyozás: 10%
– Úttartás: 1900 méteres, kanyargós, teljes felületén vizes pályán való vezetés a lehető legnagyobb sebességgel, a köridőt és a tesztpilóták szubjektív benyomásait értékelik – súlyozás: 30%
– Úttartás kanyarban: a lehető leggyorsabb vezetés egy teljesen nedves körpályán, a köridőt értékelik – súlyozás: 10%

Havas útfelület – súlyozás: 30%
– Fékteljesítmény: féktáv ABS-es lassítás mellett 30-ról 5 km/órára havas úton – súlyozás: 25%
– Elindulás: alacsony sebességről való gyorsítás havas úton, 10 és 60% közötti megcsúszási tartományban – súlyozás: 15%
– Úttartás: havas úton történő vezetés időméréssel és a tesztpilóták szubjektív benyomásainak értékelésével – súlyozás: 40%
– Viselkedés jeges útfelületen – súlyozás: 20%

Meg ne vedd ezeket a téli gumikat! – ezeket viszont bátran 5

Illusztráció (Getty Images)

A környezetterhelés 30%-a az alábbiakból áll össze:

Kopásállóság – súlyozás: 40%
– 15 ezer kilométeres konvojos menet azonos autókkal, váltott sofőrökkel, valamint 5 ezer kilométeres tesztpados futás; a profilmélység változását mérik; próbapados mérések: 5000 km megtételét szimulálják, 1250 km utáni kopásmérésekkel; az eredmények felszorzása az 1,6 mm-es törvényi határérték eléréséig megtehető távolságig.

Gumikopás – súlyozás: 20%
– A kopadék tömege mg/km-ben az autó tonnánkénti súlyára vetítve, garnitúránként

Hatásfok – súlyozás: 20%
– Tömeg: az abroncsok tömegének hatása a lendületre gyorsítás közben; Fogyasztás: 2 kilométeres pályán, konstans 100 km/órás sebesség mellett elvégzett mérés (l/100 km) – súlyozás: 50-50%.

Zaj – súlyozás: 10%
– Beltéri zaj: 30 és 80 km/óra közötti, aszfalton és betonon leállított motorral történő futás a bent ülő két személy szubjektív benyomásai alapján – súlyozás: 50%
– Külső zaj: ISO-szabványok alapján végzett mérés a mérési ponton leállított motorral, 80 km/órával elguruló autón – súlyozás: 50%

Fenntarthatóság – súlyozás: 10%
– Különböző környezetkímélő gyártási szabványoknak való megfelelés