Az elmúlt pár nap kifejezetten peches volt a budapesti tömegközlekedés, illetve a BKV buszai számára. Két nap alatt három busz gyulladt ki a főváros különböző járatain, szerencsére személyi sérülés egyik esetben sem történt. Csak egy rossz sorozat volt ez a három eset, vagy az elöregedő buszállomány, az elmaradt beszerzések miatt a jövőben egyre gyakoribbá válhatnak ezek az esetek? 

@kanyandreaserci #égabusz #kiégabusz #égőbusz #egobus #budapest ♬ Sound in the body 7 minutes loop(820141) - kakumaru

Milyen gyakran gyullad ki busz? 

Legutóbb 2022-ben gyulladt ki BKV-busz a fővárosban, de az elmúlt pár nap sokat rontott a statisztikán. Persze korábban is voltak busztüzek, sőt, kifejezetten problémás típusokról is tudunk, amelyek között jóval gyakoribbak voltak a tűzesetek. Nézzük a visszaesőket:

Hírhedt buszok

Kifejezetten rossz széria volt az Ikarus 400-as sorozata, amiből az IK-412-es és 435-ös típusok voltak hajlamosak az öngyulladásra. Ezt olyan gyakran tették, hogy 2001 és 2004 között kilenc esetben gyulladtak ki ezek a típusok. Ez már a szakembereknek is feltűnt, és 2003-ban válságstáb próbálta kideríteni a tűzesetek okait. Meg is találták, a vizsgálat során arra jutottak, hogy körülbelül hatvan, azonos szériához tartozó busz motorjában a tömítések gyári hibásak. Mivel ennyi buszt nem lehetett kivonni a forgalomból, a szakértők a buszok átalakítása mellett döntöttek. 

5 fotó

Ez többek között a motortér hőterhelésének csökkentése érdekében beépített kényszerszellőztetést ‒ két szellőzőmotort és nagyobb szellőzőnyílásokat kapott a motortér ‒, a motortér és az utastér közé acéllemezből tűzzáró fal beépítését, valamint az eredeti szivacsos motortéri zajszigetelő anyagok kerámiaszálas szigetelőanyagra cserélését jelentette. Emellett plusz kontrollberendezéseket is beépítettek a buszba. Az átalakítás akkor darabonként 2 millió forint körüli kiadást jelentett a BKV-nak. 

2017-ben aztán újabb rossz sorozat indult, akkor a török gyártmányú Karsan Atak midibuszok közül kettő kapott lángra, pár napon belül. Egyikük olcsón megúszta, az utastérben keletkezett tüzet a sofőr sikerrel megfékezte, komolyabb baja nem lett a járműnek. A másik busz viszont teljesen megsemmisült a tűzben, pedig a járműben speciális tűzoltó berendezés is volt.

Peches sorozat a budapesti busztűz, vagy lesz folytatás? 6

A modernebb buszok automata oltóberendezéssel vannak felszerelve

Ugyanez a típus égett ki az V. kerületi József Attila utca és a Nádor utca kereszteződésében a minap. A tűz itt is hátulról indult, és az égő busz füstjét Budapesten sokfelől lehetett látni. Szerencsére senki nem sérült meg, az utasok időben leszálltak. 2021 januárjában egy garázsmenetben közlekedő Volvo 7700A típusú csuklós busz égett ki Óbudán. A Volvo 2004 júniusa óta dolgozott, és az eset után leselejtezték. Személyi sérülés itt sem történt, utasokat nem szállított a busz. 

Túlkoros buszok, vagy olajsár?

Hogy miért gyulladnak ki egymás után a budapesti buszok, azt egyelőre nem tudni. Néhány lehetséges megfejtést azért már találni a közösségi oldalakon:

Vitézy Dávid Facebook-bejegyzésében azt írta, a most leégett járművek 24 éves Mercedes Citaro típusok voltak, amiket még 2012-ben, használtan ‒ akkor 11 évesen ‒ Frankfurtból vásárolt Budapest. Eredetileg csupán 4-5 évre terveztek ezekkel a buszokkal, és az akkor 25-30 éves, magas padlós Ikarusokat váltották velük, de végül ennek többszörösét húzták le a fővárosi forgalomban. Vitézy szerint ennyi idősen már bármi történhet egy busszal, elkerülhetetlen az anyagfáradás, vagy más, tűzesethez vezető műszaki probléma. 

Peches sorozat a budapesti busztűz, vagy lesz folytatás? 7

Az akkor 30 év körüli Ikarusokat váltották a használt Mercedesek ‒ fotó: Fortepan ‒ Péterffy István

Szentkirályi Alexandra szakértőkre hivatkozva a motortérben lerakódó olajsárban látja a tüzek okát.

„Szakértőink véleménye szerint a tüzeket a felhalmozódott olajsár begyulladása okozhatta, hiszen ebben a melegben már egy apró szikra is elegendő lehet ahhoz, hogy tűz üssön ki a motortérben. Az olajsár eltávolítása idő- és munkaigényes folyamat.
Sajnos könnyen előfordulhat, hogy a BKV-nál nincs elegendő idő a megfelelő műszaki karbantartásra, mivel egyes vonalakon a kapacitás teljes kihasználásával üzemelnek, és így előfordulhat, hogy nincs tartalékbusz a rendszerben.”

Karácsony Gergely nem találgat, nem fejti meg az eseteket, csak ennyit írt:

„Sajnos ma ismét kigyulladt egy busz – és szerencsére sem tegnap, sem ma nem sérült meg senki. A kollégáink gyorsan és szakszerűen intézkedtek. 2022 óta nem volt rá példa, most azonban két nap alatt kétszer is, ez azonnali vizsgálatot igényel. Haladéktalan tájékoztatást kértem a BKV vezetésétől, és felkértem őket a szükséges lépések megtételére. A legfontosabb számunkra az utasok és a dolgozók biztonsága – mindent megteszünk azért, hogy ilyen esetek ne forduljanak elő Budapesten. Vigyázzunk egymásra.”

A BKV egy közleményt adott ki, ennek lényege alább olvasható, a teljes közlemény pedig itt található

„A rendszeres ellenőrzéseken kívüli, azonnali, teljes körű tűzbiztonsági vizsgálatot rendelt el valamennyi autóbuszán a BKV, miután két nap alatt két jármű gyulladt ki, egynek pedig füstölt a motortere. Egyik balesetben sem sérült meg senki. A társaság autóbuszai továbbra is biztonságosan használhatók. Az eddigi vizsgálatok szerint egyedi és véletlenszerű esetekről van szó, semmilyen műszaki vagy üzemeltetési összefüggés nem állapítható meg.

A BKV minden autóbusza – így a tűzesetekben érintett mindegyik jármű is – rendszeresen átesik a napi üzembe állítás előtti ellenőrzéseken, valamint tűzbiztonsági szempontból heti rendszeres műszaki vizsgálaton is. Az eddigi vizsgálatok szerint a tűzeseteknél műszaki vagy üzemeltetési összefüggés nem állapítható meg. Ezek a sajnálatos esetek nem a BKV-buszok általános biztonságát tükrözik.”

Lehet más ok

A vezess forrása szerint arra is van esély, hogy a részecskeszűrő-regeneráció környékén keletkezhetett a tűz. Erre még nincs bizonyíték, a tűzvizsgálat bizonyíthatja vagy cáfolhatja ezt az elméletet, ha megtalálják a tűz gócpontját. Az viszont mellette szól, hogy a buszokban lévő automata tűzoltó berendezés leginkább a nem a motortérben keletkező, intenzív tűzzel nem tud elbánni. És a részecskeszűrő nem a motortérben található.

Reméljük, a peches sorozat itt véget ér ‒ illetve a BKV az extra átvizsgálásokkal elejét veszi a további tüzeknek ‒, és ma nem kerül a hírekbe újabb kigyulladt tömegközlekedési eszköz. Sem busz, sem villamos, sem vonat.

Ez nem égő, csak füstölő BKV-busz:

Mit tehetsz, ha nem a busz, hanem az autód gyullad ki alattad?

Ha nincs az autóban tűzoltókészülék, akkor mentsd, ami menthető, amíg megteheted. Először a gyerekülésbe kötött kicsiket szabadítsd ki, aztán a tűz nagyságához igazodva, amit érsz. Persze a testi épséged kockáztatása nélkül. Ha szerencséd van, azelőtt érkezik segítség, mielőtt a 112-t hívva befutnak a tűzoltók. A teherautókon, buszokon kell lennie tűzoltókészüléknek, és szükség esetén azt kötelező használni. 

Minél gyorsabban kezdd meg az oltást, mert minél hamarabb kapod el a tüzet, annál valószínűbb, hogy még el tudod oltani. Egy tűzoltókészülékben nincs végtelen mennyiségű oltóanyag, ha folyamatosan nyomjuk a kart, akkor 10-15 másodperc alatt el is fogy. Ennyi idő alatt kell megfékezni a lángokat. Szakaszos üzemeltetéssel persze tovább tart a töltet. 

Persze az a legjobb, ha az üzemanyag-ellátó és az elektromos rendszer rendszeres karbantartásával minimálisra csökkented a tűz kialakulásának esélyét.