Negyvenöt év után ismét magyar űrhajós repülhet a világűrbe: Kapu Tibor több halasztás után a jelenlegi állás szerint június 22-én repülhet a világűrbe. A tervek szerint a küldetés során két teljes hetet tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), ahol magyar kísérleteket hajt végre súlytalanságban.

Ennek apropóján visszatekintettünk a múltba. Segítségünkre volt az Arcanum Újságok felbecsülhetetlen értékű archívuma, ahol tűpontosan végig követhető a hazai űrkutatás minden fejezete. 

A hidegháború évtizedeiben az űrverseny a két szuperhatalom, az USA és a Szovjetunió presztízscsatája volt. Miután az Apollo-programmal az amerikaiak embert juttattak a Holdra, Moszkva egy új frontot nyitott: a nemzetközi együttműködés frontját.

A Szaljut–1 volt az első űrállomás, melyet űrhajósok meglátogattak. A Szaljut–6 fedélzetén dolgozott többek közt Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós is. (Fotó: Wilhlem Leuschner/picture alliance via Getty Images)

Az 1967-ben meghirdetett Interkozmosz program egy zseniális geopolitikai sakkjátszma volt. A Szovjetunió felajánlotta a „baráti szocialista országoknak” – Bulgáriának, Csehszlovákiának, Lengyelországnak, Kubának és persze Magyarországnak –, hogy részt vehetnek a világűr békés célú kutatásában. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a szovjetek adták a rakétát és az űrhajót, a tagországok pedig hozzátehették a maguk tudományos műszereit és egy-egy kiképzett kozmonautát.

Magyarország számára ez egy kihagyhatatlan lehetőség volt.

Lesz-e magyar űrhajós? Lesz!

Az első néhány éven belül elindul a világűrbe. Vlagyimir Satalov, a szovjet, űrhajósok kiképzésének vezetője bejelentette: az Interkozmosz programban részt vevő szocialistaországok megállapodást kötöttek, amely szerint a szocialista országok állampolgárai űrrepülésen vehetnek részt szovjet űrhajókon és űrállomásokon. – Népszava, 1976. november (104. évfolyam, 259–283. sz.)

Korabeli grafika a Szaljut 1-es űrállomás és a Szojuz űrhajó dokkolásáról.  (Fotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images)

A kiválasztási folyamat 1977 tavaszán indult a kecskeméti Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézetben (ROVKI). A szovjetek egyértelművé tették: a jelölteknek a legkiválóbb vadászpilóták közül kell kikerülniük.

„Az űrhajósjelöltek kiválasztásánál megszabtak alapvető követelményeket: így az önkéntességet, az orosz nyelvtudást, s a magas egészségügyi követelményeket. Erről dr. Hideg Jánosorvosezredes, a Magyar Néphadsereg repülő főszakorvosa beszélt.

Az űrrepülőknek a következő követelményeknek kellett megfelelni: elviselni az űrrepülés közvetlen hatásait, megőrizni amunkaképességet az űrrepülés alatt, biztosítani az űrhajó kéziirányítását, képes legyen tudományos és technikai megfigyeléseket elvégezni.

A képen a Szojuz űrrakéta, ami megbízhatóan működve biztosította a technikai hátteret az Interkozmosz programhoz. (Fotó: Eric Préau/Sygma via Getty Images)

Az indulás nemvolt könnyű, hiszen az Amerikai Egyesült Államokban és kezdetben a Szovjetunióban is e kívánalmaknak leginkább a katonailégierő pilótái, a léghajósok, a búvárok, az alpinisták feleltek meg. A Szovjetunió tapasztalatai alapján kezdődött meg végülis a magyar űrhajósjelöltek kiválogatása.

Ezek általános orvosi vizsgálatból, később intézetiorvosi vizsgálatból, majd végleges orvosi kiválogatásból, speciális edzésekből állottak. Ezután kezdődhet meg a felkészítés az űrrepülési feladatokra.” – Kiskunmajsa – Halasi Hírek, 1978 (16. évfolyam, 1-49. szám)

Szigorú orvosi és pszichológiai szűrők után először hét, majd négy fő maradt: Farkas Bertalan, Magyari Béla, Elek László és Buczkó Imre.

A végső rostán végül ketten jutottak át: a pápai repülőezred két MiG–21-es pilótája, Farkas és Magyari.

A két pilóta 1978 márciusában családostul a Moszkva melletti, legendás és szigorúan őrzött Csillagvárosba költözött, hogy a Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központban felkészüljön a repülésre.  Mindketten tudták, hogy a végén csak egyikük juthat fel.

A kiválasztott kérdése

A hivatalos kommunikáció szerint a döntés az utolsó pillanatban, a bajkonuri starthelyen született meg. Ám ez nem volt teljesen igaz, az index.hu 2018-as cikke szerint a magyar fél már a kiképzés alatt döntött Farkas Bertalan mellett, alkalmasabbnak látták a feladatra, mint Magyari Bélát. Erről azonban nem szóltak a jelölteknek, amivel a rivalizálást kívánták elkerülni, számukra is csak a start előtti időszakban derült ki, végül melyiküket küldik fel. 

Akkoriban mindenki űrhajós akart lenni. Fotó: Mari Gabriella / Fortepan

A magyar közvéleményt viszont semmiről sem tájékoztatták a személyi kérdésekkel kapcsolatban a felkészülés két éve alatt. A sajtóban megjelenő, minden újságnak kiküldött hír tudatosan és egyértelműen kerüli a két jelölt megnevezését, csak „magyar fiúkként” hivatkoznak rájuk.

„Alekszej Leonov, a szovjet űrhajósképző központ parancsnok-helyettese a magyar űrhajós-jelöltek csillagvárosi kiképzésének felelőse, a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában elmondta, hogy a leendő magyar űrhajósok — az Interkozmosz programban résztvevő szocialista országok más képviselőivel együtt — Csillagvárosban sikeresen befejezték az általános kozmikus program elméleti kérdéseivel foglalkozó tanfolyamot.

A Szojuz űrhajó pontos méretei, a NASA archívumából, ekkor már volt közös űrmissziója a két szuperhatalomnak, a technikai paramétereket megosztották egymással . (Fotó: Space Frontiers/Archive Photos/Hulton Archive/Getty Images)

A magyar fiúk — szovjet kollégáikkal együtt — a központ korszerűen felszerelt és berendezett kiképző helyiségeiben sajátítják el könnyűnek egyáltalán nem mondható masterségeket. A magyar jelöltek főleg a kozmikus vizuális megfigyelések és az orbitális fényképezés ,,tantárgyai” iránt mutatnak nagy érdeklődést.” – Kisalföld, 1979. szeptember 

Irány a Csillagváros

A Csillagvárosban töltött két év a fizikai és mentális terhelés csúcsát jelentette. A kiképzés mindenre kiterjedt, amire egy űrhajósnak szüksége lehet. Mindezek mellett végtelen órákat töltöttek a Szojuz űrhajó és a Szaljut űrállomás földi szimulátoraiban, ahol a dokkolástól kezdve a vészhelyzetek kezeléséig minden manővert begyakoroltak.  

„A felkészülés időtartama mintegy pásfél évet vesz igény-be, amely az elméleti tudnivalók I elsajátításával kezdődik, majd a B Szojuz űrhajó és a Szaljut űrállomás gyakorlati megismerésével I folytatódik.

A jelölteknek a kozmikus technika, az űrhajózás elsajátításához, a tudományos feladatok elvégzéséhez a legkorszerűbb oktatási módszerek és segédeszközök állnak rendelkezésükre. Ezzel egy időben külön- féle gyakorló berendezésekkel és intenzív sportolással fizikailag is megedzik őket az űrutazásra. Az előkészületeknek szerves részét képezik a repülési gyakorlatok és az ejtőernyős ugrások. Ezek nagymértékben fejlesztik a térbeli tájékozódást, a figyelemösszpontosítást, az önuralmat, a gyors cselekvőkészséget.” – Néphadsereg, 1979. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

Bajkonurba, az űrrepülőtérre 1980. május 16-án érkeztek, a Szaljut–36 startjára 1980. május 26-án került sor, az űrhajó május 28-án kapcsolódott össze a Szaljut–6 űrállomással. Két nappal később, május 28-án a Szojuz sikeresen összekapcsolódott a Szaljut–6 űrállomással, amely akkoriban a szovjet űrprogram csúcstechnológiáját képviselte. A fedélzeten a már ott tartózkodó szovjet legénység, Leonyid Popov és Valerij Rjumin fogadta őket. Farkas Bertalan számára egy életre szóló élmény kezdődött.

Ünnepelt hős

Ekkor kapcsolt turbó fokozatra a hazai propaganda. Gyakorlatilag egyszerre írt minden újság a nagy eseményről. Mivel sikeres volt a rajt, így harsoghatott a központilag vezérelt média, és hirtelen hosszú beszámolók jelentek meg a felkészülésről, a legtöbb helyen bemutatták az űrhajósokat, és minden alkalmat megragadtak, hogy vállon veregessék a szovjet-magyar „testvéri” együttműködést. 

„Jogos a büszkeség és öröm, amit most érzünk — de ez az öröm elsősorban és mindenekelőtt annak szól, hogy olyan közösség tagjai lehetünk, amely ilyen eredményre és ilyen összefogásra képes.

Az űrkutatás korszakát 1957 novemberében a Szovjetunió nyitotta meg az első szputnyikkal, szovjet felségjel díszítette az első űrhajós, a felejthetetlen Jurij Gagarin szkafanderét, s a világ első szocialista állama volt az, amely lehetőséget adott a baráti országok képviselőinek, hogy a legfejlettebb kozmikus technikát, a legátfogóbb felkészítés lehetőségeit kihasználva bekapcsolódjanak az űrhajózásba is. Enélkül a testvéri segítség nélkül nem kerülhetett volna sor az Interkozmosz-program megvalósítására, a szocialista országok űrhajósainak rajtjára.” -Békés Megyei Népújság, 1980. május 

Azért a színes beszámolók sem maradtak el, érdekes adalék, hogy a küldetésre magyaros ételcsomagot vitt Farkas Bertalan, amiben többek között libamájpástétom is volt. „A moszkvai orvos-biológiai kutatóintézetben a sajtó képviselői megismerkedhettek a „tulipános ládával”, a magyar készítésű és Magyarországon dobozolt kész „vendégcsomaggal”, amelyből Farkas Bertalanvendégeli meg a házigazda szovjet űrhajósokat. A vendégcsomag nem része a magyar űrhajós alapélelmezésének, azt a szovjet fél biztosítja.

Füstölt marhanyelv az űrben

Az ízlésesen kivitelezett tartály sült vagdalthúst, sertéspörköltet, sült csirkét aszpikban, rakott káposztát, füstölt marhanyelvet aszpikban, magyaros étvágyfalatokat, sertésvagdaltat, babsalátát virslivel, sonkát és libamáj-pástétomot, összesen tízféle ételből négy-négy dobozt tartalmaz.

A moszkvai intézetben elmondták, hogy a szovjet űrhajósoknak nagyon ízlett a magyaros étel, sőt Valerij Rjumin azoknak az űrhajókon való rendszeresítése mellett foglalt állást. Hasonlóan Farkas Bertalan is dicsérőleg nyilatkozott a szovjet csokoládéról és más édességekről.

A magyar ételcsomag mind technológiai, mind mikrobiológiai sterilitás szempontból kimagasló eredmény, ismerve a kozmikus élelmiszerekkel szemben támasztott, hallatlanul magas követelményeket.”

A küldetés összesen 7 napot, 20 órát és 45 percet tartott. A visszatérésre 1980. június 3-án került sor, de egy csavarral: a legénység a már az űrállomáson dokkoló, régebbi Szojuz–35-ös kapszulával tért vissza a Földre, biztonságosan landolva a kazah sztyeppén, Dzsezkazgan városától 140 kilométerre.

Farkas Bertalan űrhajós látogatása szülőfalujában, Gyulaházán 1980-ban. Fotó: Fortepan/Szalay Béla

Ekkoriban gyakorlatilag erről beszélt az ország: „Az 1980-as  év első felének kimagasló eseménye volt a magyar űrhajósútja. A felnőtt lakosságnak nem kevesebb mint 98%-a hallott arról — mint az egy 1980. június 9—17-én végzett közvélemény-kutatásból kiderül —, hogy magyar űrhajósjárt a világűrben. Az esemény kiváltotta érdeklődésre jellemző, hogy a választ adók 75%-a ezt tartotta a kérdezést megelőző hetek legfontosabb eseményének.” – írta a Jel-Kép, 1980 (4. szám)

Bár a repülésnek óriási politikai és propagandaértéke volt, a küldetés tudományos programja sem volt elhanyagolható. Több magyar fejlesztésű műszert is használtak a küldetés során.

Tudományos eszközök

Pille: A küldetés technológiai csúcsteljesítménye a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) által fejlesztett Pille nevű, hordozható termolumineszcens dózismérő (TLD) volt. „Ez volt a világ első olyan eszköze, amellyel az űrhajósok valós időben, még az űrben megmérhették a szervezetüket ért kozmikus sugárzás dózisát.

Korábban a dózismérőket csak a Földre visszatérve lehetett kiértékelni. Az új magyar műszer egyik legnagyobb előnye, hogy segítségével az űrkutatók már az űrhajón vagy akár űrséta közben maguk ellenőrizhetik, az adott helyen és időben mekkora sugárzás érte őket. Csekély súlya és méretei alapján kapta a Pille nevet. Ez a remek kis szerkezet most a Szaljut—6 fedélzetén, az első magyar űrhajóskezelésében vigyázta.” – Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám

A visszatérő kapszula a Szojuz-35. (Fotó: VargaA/Wikimedia Commons)

Interferon: Az MTA Mikrobiológiai Kutatócsoportjának sejtbiológiai kísérlete azt vizsgálta, hogyan termelnek az emberi fehérvérsejtek interferont mikrogravitációs környezetben. Az eredmény mindenkit meglepett: az űrben a sejtek 4-8-szor több interferont állítottak elő, mint a földi kontrollcsoport, ami fontos betekintést nyújtott az immunrendszer űrbéli működésébe.  

Ötvös: Az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézet a KFKI közreműködésével, Gyulai József vezetésével előkészített Ötvös (Eötvös) nevű kísérletben a Szaljut-6 fedélzetén működő Krisztall kemencében gallium-arzenid, indium-antimonid, gallium-antimonid félvezető egykristályokat növesztettek. A cél annak megállapítása volt, hogy a súlytalanság körülményei között el lehet-e érni, hogy a krómatomok egyenletesen oszoljanak el a kristályban.

Balaton: „A tenyérnyi nagyságú, 420 gramm súlyú műszer egy igen kényelmesen kezelhető miniatűr számítógép, s 32 program lebonyolítására alkalmas. Beállítható például reflexmérésre oly módon, hogy felvillanó jelre vagy jelekre gombokat kell benyomni.

Bonyolultabb a program, ha négy különböző jelre, mindig a neki megfelelő gomb benyomásával kell válaszolni. A készülék a program végén automatikusan összegezi, értékeli a hibás válaszokat és a reflexidőt. Más üzemmódban a bőr galvanikus ellenállása a pulzusszám mérésére is alkalmas, sőt, lehetőséget biztosít a „biológiai visszacsatolásra” (azaz a pulzusszám, illetve bérellenállás akaratlan befolyásolására).” – Magyar Hírek, 1980 (33. évfolyam, 1-24. szám)

A Bioszféra-M jelű kísérletet a Növényvédelmi és Agrokémiai Központ, valamint a Földmérési Intézet koordinálta. Célja kézikamerás felvételek készítése és elemzése volt. A megfigyelt objektumok között viharok, ciklonok, vulkánok, partszakaszok és egyéb légköri valamint felszíni alakzatok szerepeltek.

A küldetés utáni időszakban gazdagon írt a sajtó a történelmi jelentőségű misszió személyes vonásairól is. A színes magazinok hosszabb lélegzetvételű beszámolóiban előkerültek a korai évek, a gyerekkor is.

Az Ország-Világ így írt Farkas Bertalanról: „Gyulaháza, Farkas Bertalan szülőfaluja, díszbe öltözik. — Nem is tudom, volt-e már ehhez hasonló ünnep nálunk — csapja össze a kezét LengyelGyörgyné,akinek fia, Sándor, egykori jó barátja volt a magyar Orionnak. — Jól focizott a Berci, olyan Albert típusú srác volt — kezdi izgatottan, remegő hangon Mészáros István,a presszó vezetője. — Régen történt, bizony . . . Én voltam az edzője. Szerény, nyugodt, nagy tudású fiú.”

A küldetés minden emléke relikvia lett Fotó: Fortepan

Szocializmus helyett űrturizmus

A 2000-es évek elejére a világ gyökeresen megváltozott. A Szovjetunió összeomlott, utódállama, Oroszország pedig pénzszűkében volt. Az orosz űrprogram, a Roszkoszmosz, új bevételi források után nézett. Ekkor lépett a színre egy amerikai cég, a Space Adventures, amely meglátta a piaci rést: űrturizmus. Létrehoztak egy üzleti modellt, amelyben dúsgazdag magánemberek fizethettek egy helyért a Nemzetközi Űrállomásra tartó Szojuz űrhajókon.

Míg Farkas Bertalan útja a szocialista tervgazdálkodás és a katonai hierarchia keretei között vezetett a kozmoszba, a következő magyar űrutazó a kapitalizmus és a technológiai forradalom hullámain emelkedett a csillagokig. A magyar származású Simonyi Károly (Charles Simonyi) történetében benne van a XX. század esszenciája.  

2009 a második utazás a fedélzeten: Gennady I. Padalka, Michael R. Barratt, és Simonyi Károly. (Fotó: ill Ingalls/NASA VIA Getty Images)

„Budapesten látta meg a napvilágot 1948-ban. Már kisgyermekként is rabul ejtette a repülés és az űrkutatás. Tizenhárom éves korában Magyarország „fiatal asztronautájának” választották, így elutazhatott Moszkvába, ahol találkozott a világűrt hatodikként megjáró Pavel Popoviccsal.1961-ben persze még szó sem lehetett arról, hogy a kizárólag katonai és geopolitikai célokat szolgáló űrkutatás valódi rejtelmei a civilek előtt is feltáruljanak, még ha Jurij Gagarin,az űrrepülést elsőként túlélő asztronauta fekete-fehér tekintete mindenki számára ismerős volt is.”

Innen Dánián át az Egyesült Államokba vezetett az út, ahol pont jókor, 1981-ben csatlakozott a Microsoft céghez. A globális tényezővé duzzadó vállalatnál húsz év alatt Charles Simonyi olyan csapatok munkáját vezette, amelyek részt vettek a Microsoft Word, a Microsoft Excel és más sikeres szoftveralkalmazások kifejlesztésében. Amerikai állampolgárságot 1982-ben kapott. 1995-ben létrehozta az oxfordi egyetemen a közérthető tudomány tanszéket, majd 1997-ben a Simonyi Károly elméleti fizika tanszéket. 

A landolás után az orvosi vizsgálatra szállítják Simonyi Károlyt 2007-ben. Fotó: Bill Ingalls/NASA via Getty Images)

Charles Simonyi végül 2007. április 7-én egy orosz Szojuz TMA-10-es űrhajó fedélzetén, két orosz űrhajós társaságában a Nemzetközi Űrállomásra utazott. „Lenyűgöző volt, ahogy előtűnt az ég sötétségéből – mondta Simonyia Sky News csatornának. – Nagyon drámai volt, olyan, mint egy nagy színpad, mint valami hihetetlen opera vagy modern színdarab fantasztikus előadása.”

Simonyi nem elégedett meg egyetlen utazással. A világon elsőként és máig egyedüliként kétszer is megvásárolta a drága jegyet. Az  első 14 napos küldetés után jött a második repülés (2009. március 26. – április 8.): A Szojuz TMA–14 fedélzetén tért vissza az űrállomásra, bebetonozva helyét az űrturizmus történetében.  „Charles Simonyi elmondta, hogy a második utazás alkalmával már lényegesen „otthonosabban mozgott” az űrben, így több rádiókapcsolatot tudott létesíteni, több internetes kérdésre tudott válaszolni, és az űrben készített fotói és videói is jobb minőségűek lettek, mint első alkalommal.” – Bihari Napló 2009. 

Újra az űr kapujában

Farkas Bertalan repülése után több mint négy évtizeddel Magyarország ismét embert készül küldeni a világűrbe. A HUNOR (Hungarian to Orbit) program a magyar kormány és a Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt kezdeményezés.

A program partnere az amerikai Axiom Space magáncég, amely a SpaceX Crew Dragon űrhajójával juttatja fel az asztronautákat az ISS-re. A küldetésen összesen 31 ország mintegy 60 tudományos kísérletét végzik majd el, ami egyben rekordot is jelent, mivel még sosem hajtottak végre ennyi vizsgálatot az Axiom Space missziói során a Nemzetközi Űrállomáson.

Kapu Tibor lehet a következő magyar, aki feljut az űrbe

Végeznek majd többek között kísérleteket az orvostudomány, a rákkutatás és a cukorbetegség területén, példaként említették, hogy egyes vizsgálatokkal kikövezhetik az utat az első 2-es típusú cukorbeteg űrhajós űrbe küldéséhez, a kutatás eredményei pedig hasznosak lehetnek a betegség kezelésében.

Kapu Tibor elárulta, hogy magával viszi a Nemzetközi Űrállomásra azt a szkafanderbe öltöztetett TV Maci figurát is, amely annak idején Farkas Bertalannal is járt az űrben. Ugyancsak elvisz magával egy Rubik-kockát is, amellyel a karanténban is szokott játszani. Mint fogalmazott, a Rubik-kocka “megtestesíti a magyarok találékonyságát”

Mindeközben víz után szaglászik a Holdon egy Puli

Miközben a HUNOR program a humán űrrepülés hagyományát viszi tovább, egy másik, legalább ennyire fontos szálon fut a modern magyar űrtevékenység: a csúcstechnológiás műszerfejlesztés. Ennek zászlóshajója a 2010-ben alapított magyar magáncég, a Puli Space Technologies. 

A Puli fő projektje a Puli Lunar Water Snooper (PLWS), vagyis a „Holdi Vízszimatoló”, egy miniatűr, de rendkívül érzékeny neutronspektrométer, amelyet a Hold felszínén található vízjég felkutatására terveztek.

Puli Lunar Water Snooper – fotó: ESA

A vízjég a jövőbeli holdbázisok legfontosabb nyersanyaga lehet, hiszen ivóvíz, oxigén és rakéta-hajtóanyag is előállítható belőle. A PLWS 2025 elején, az amerikai Intuitive Machines cég IM-2 küldetésének fedélzetén indult útnak. Bár a leszállóegység landoláskor az oldalára dőlt, és a küldetés idő előtt véget ért, a Puli Vízszimatolója sikeresen eljutott a Hold felszínére és rövid ideig adatokat is küldött. Ezzel a Puli műszere lett az első magyar fejlesztésű eszköz, amely a Holdon működött,